Szombaton lényegében egész délután lehet meccseket nézni: Albánia-Svájccal indul a program, aztán Wales-Szlovákia következik, a napot pedig egy igazi rangadó, az Anglia-Oroszország zárja majd. Itt mindent megtalál, amit a meccsekről tudni érdemes.
Ha valaki nem tudná: a nyitónapon a házigazda franciák 2-1-re verték Romániát egy 89. percben lőtt bombagóllal. Kassai Viktor vezette a meccset, és adott egy 11-est a románoknak.
Európán kívül is zajlik egy kontinensviadal, a Copa Américán Lionel Messi csereként lőtt mesterhármast, ezzel Argentína tovább is jutott a csoportkörből.
A 90 éves II. Erzsébet királynő születésnapja ugyan április 21-én van, de hagyományosan június második szombatján, katonai tiszteletadással ünneplik meg hivatalosan az Egyesült Királyság és a brit Nemzetközösség tagjai.
A királynő ilyenkor kitüntetéseket osztogat, és persze nem maradhatnak ki a sportolók sem. Idén tehát a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki rangjára (CBE) emelkedik Alan Shearer, az angol válogatott és a Newcastle egykori csatára, aki a sportbeli érdemei mellett az északkelet-angliai térség fejlesztéséért végzett munkájával vívta ki ezt. A 45 éves Shearer jelenleg is a BBC szakkommentátora, játékosként az angol válogatottban 30, a Premier League-ben 260 gólt rúgott; ez utóbbi rekord.
A B csoportban összekerült Anglia és Wales. Ma még ugyan nem egymással játszanak, de egymással foglalkoznak. Legalábbis Gareth Bale, a walesiek és a Real Madrid sztárja Angliát egyszerűen "az ellenségnek" nevezte, amelyből hiányzik az a büszkeség és szenvedély, ami a walesi válogatottban megvan. Bale még hozzátette: az angolok arrogánsak, pláne ahhoz képest, hogy 50 éve nem nyertek semmit. 1966-ban Anglia világbajnok lett, míg legutóbb húsz éve jutott el egy elődöntőig, az 1996-os Eb-n.
Legalábbis ezt mondja magáról. Az utóbbi néhány hónapban hátrébb lépett, a ManUnited középpályáján játszott, és hasonlóra lehet tőle számítani a válogatottban is. "Ez egy természetes folyamat, a hasonló változásokkal jobb lehetek, mint valaha, elvégre megvan a játékintelligenciám ahhoz, hogy a középpályán focizzak" - fejtegette a volt támadó a Telegraph hasábjain.
Egy játékvezetéssel foglalkozó szaklap a nyitómeccset vezető Kassai Viktort dédelgeti, mondván, jól ítélte meg a kétes helyzeteket, háttérbe húzódott a csendesebb első félidőben, viszont jól kapcsolt az eseménydúsabb másodikban. Külön dicséretet érdemel, hogy be mert fújni egy 11-est a románoknak a házigazda ellen, 1-0-nál.
Svéd szurkolók elhallgattatták az angol hordát. Mindössze azt kellett hozzá énekelniük: You're shit, but your birds are fit. Nos?
Ötezer eurót is elkérhetnek egy-egy jegyért hamis weboldalakon, és személyes adatokat is ellophatnak a vásárlóktól az online bűnözők - közölték egy biztonságtechnikai cég munkatársai.
Giorgio Chiellini, az olaszok középső védője játékkal hangol az edzésre. Meccset csak hétfőn játszanak majd, Belgiummal.
Már második éjszaka rendezték át Marseille-t az angol huligánok. Este kilenckor az oroszokkal játszik a csapatuk, vajon mi lesz, ha nem nyernek?
A legújabb hírek szerint Olympique Marseille-drukkerek csaptak össze az angol huligánokkal, nem pedig oroszok. A lényeg: aki akart, verekedhetett egyet, a végeredmény pedig hét letartóztatás.
Hét okot is talált az egyik brit szaklap, hogy miért ne legyen kezdő Rooney ma este.
Artur Juszupovot, a Zenit védőjét az utolsó pillanatban hívták be az orosz válogatottba. Nem is volt túlságosan felkészülve rá: "Nem volt nálam a cipőm, és semmilyen felszerelésem, olyan hirtelen kellett csatlakoznom a csapathoz. Két hétig nem is edzettem, nyilvánvalóan formán kívül vagyok kicsit." Vajon ezek után becserélik?
Hogy kik voltak a selejtezők leghatékonyabb támadói. Íme, a top öt!
Már csak két és fél óra, és egymásnak esnek. #Albánia-Svájc
Egy meglepő statisztika a franciák kapusáról, Llorisról: csak Deschamps (54), Platini (50), Desailly (49) és Marche (42) volt nála többször a franciák csapatkapitánya. Lloris 29-nél tart, így a mostani Eb-n biztos nem előzi meg egyik legendás elődjét sem.
Slaven Bilic, Dimitri Payet klubedzője (West Ham) igen rondán kopaszodik. Akkor már legyen full Zidane, nem?
Aki kabalafigurát vásárol, legyen nagyon óvatos, nehogy a postás egy hatalmas műpélóval kopogtasson be.
Deschamps taktikája nem működött, de addig variált a cserékkel, amíg egy zseni megnyerte a meccset. A Franciaország-Románia összecsapás elemzését itt olvashatja el.
A bal oldali fickónak semmi baja, a jobb oldali viszont Eden Hazard, a belgák sztárja, akinek fáj valamije, de állítólag nem súlyos.
A spanyolok kapusát, De Geát nemi erőszakkal vádolták meg tegnap. De Gea mindent tagad, Del Bosque szövetségi kapitány pedig kiállt mellette, mondván, "azért vagyunk itt, hogy mindig mellette legyünk. A srác azt mondja, egyszerűen nem tehet semmit a vádakkal szemben."
Még az is lehetséges, hogy De Gea kezdő lesz hétfőn a csehek ellen.