Királynál csak egy kapus védett többet
2016. június 29. 08:09
Ma másodszor ébredünk arra, hogy a magyar válogatott már nincs az Eb-n, de már egyértelműen erősebb a büszkeség, mint bármilyen más érzés. Emlékeznek még, hogy indult az utazás?
Oké, csak a második, de akkor is. Jelenleg holtversenyben a második helyen áll az Eb legtöbb védést bemutatott kapusa között, az első Halldórsson, mögötte csapatja Király Gabi az északír McGovernnel kéz a kézben.
Kedvesen. Hogy máshogy?
Emiatt, itt. Annyira szép, és közben annyira hihetetlen ez az egész, ami a semmiből előbukkant itt nekünk.
A kormányzati tomporok környékén otthonosan mozgó, a Puskás-örökséget sajátjaként ide-oda költöztető Szöllősi György sorainak elolvasása előtt vegyünk mély lélegzetet. Megvolt? Oké:
Korábban leírtuk, Bernd Storck pontosan az ilyen gondolkodásmód ellen küzd, a német szakember sokkal pontosabban felmérte, mit nyerhetünk, illetve mit veszíthetünk egy portugálok elleni jó meccsel, mint a sportújságírók szövetségének elnöke.
Legutóbbi harminc mérkőzéséből csak kétszer nem szerzett gólt Izland. Catenaccio, mi?
Hugo Lloris kapujára egyetlen lövés sem érkezett akcióból az egész Európa-bajnokságon. Nem védekeznek rosszul a franciák, mi?
Lemondta a válogatottságot Christian Fuchs, az Európa-bajnokságon alaposan leszerepelt osztrák labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. "Az Eb nem váltotta be a reményeinket, ezt mindenki tudja. Ezzel együtt nagy élmény volt a franciaországi kaland, és
büszke vagyok a nemzeti csapatnál töltött tíz évemre"
- közölte közösségi oldalán a 30 éves hátvéd, aki nem zárta ki, hogy a jövőben más szerepben segítse a válogatottat.
Megvolt? Bocs, ha bitlisz.
Legalábbis egységben és szervezettségben, állítja az Európa-bajnoki szereplésről az egykori kilencszeres magyar válogatott Miriuta László, aki másfél év után tért vissza edzőként a kolozsvári CFR-hez. A részletekről itt olvashat.
Az O Jogo nyomán azt írja az Origo, hogy Nagy Ádám még a héten aláír a Benficához. Legyen úgy!
A szokás szerint remekül szurkoló, jó hangulatot teremtő, és végig sportszerű ír szurkolótábor a L'Equpie szerint megkapja Anne Hidalgo polgármestertől Párizs város érdemérmét. A döntésről személyesen tájékoztatta Írország elnökét, Michael Higginst - írja az NSO.
Akár egy évig is megbízott szövetségi kapitány irányíthatja az angol válogatottat, amely az Izland elleni Eb-kiesés után elfogadta Roy Hodgson lemondását. A szóba jöhető jelöltekről itt olvashat bővebben.
Van egy ilyen videó az angol gólkirályról, akinek nem sikerült különösebben jól az Európa-bajnokság. A pontrúgásokat tekintve legalábbis semmiképpen.
Ferenczi Attila futballkutató a DigiSport reggeli start c. műsorában járt tegnap reggel. Aki nem látta, azok kedvéért kiposztoljuk újra, mert sok okosság hangzik el benne.
azt kevesen tudják.
Damir Skomina vezeti a Wales-Belgium negyeddöntőt. Egyebet nem tudunk hozzáfűzni, kérem, kapcsolja ki.
A címvédő Bayern München a magyar válogatott Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Werder Brement fogadja a német labdarúgó-bajnokság 2016/17-es szezonjának augusztus végi első fordulójában. Az viszont még nagyon nem biztos, hogy a Barcikai Scholes akkor még a Werder játékosa lesz.
Izlandon bejött. Igaz, tettek hozzá a helyiek egy nem akármilyen futballkoncepciót is tizenöt éve. Ha érdekli, mi történt a szigetországban, itt elolvashatja!
"Elítéljük a terrorizmust és együttérzésünkről biztosítjuk a hozzátartozókat" - posztolta törökül a közösségi oldalán Lukas Podolski. Az isztambuli Galatasaray csatára egyben jobbulást kívánt a sérülteknek. Hasonló tartalmú üzenetet tett ki Twitter-oldalára a török származású Mesut Özil is.
Az Eb egyik legnagyobb védésénél eltört az ujja. Helyretette, 'szt csá. Ilyen srác. [Bővebben]
Mi is ott voltunk Lyonban, megerősíthetjük, valóban eredeti a pohár. Mondjuk 2500-ért kőkemény lehúzásnak tűnik még akkor is, ha a helyszínen 6,5 euróba került egy sör. Kétezeh'ötszáhé' egy sört is adhatna hozzá a jóember, nem?
Az Európa-bajnokságon nyújtott jó teljesítménye miatt aggódhat a Lech Poznan amiatt, hogy elveszíti egyik legjobb védőjét, Kádár Tamást. A részletekről itt olvashat.
Piqué és Shakira csimotája nem viselte jól, hogy apus spanyoljai kikaptak az olaszoktól. (Aki még nem követi a nagyszerű Tot el Camp blogot, az tüstént javítsa a hibáját)
Jó a hangulat a csapat edzésén.
Danny Baker elég népszerű rádiós kommentátor volt már az Eb előtt is Angliában, viszont az Izland elleni kiesés után akkorát ment Twitteren, hogy hétezer új követőre tett szert a teli szájjal anyázós kommentjei miatt.
Aki nem twitterezik (viszont beszél angolul), az itt végignézheti, miket posztolt a felháborodott kommentátor.
A német Bild szerint a vélhetően a Manchester Cityhez távozó Leroy Sané helyére Dzsudzsák Balázst szeretné leigazolni a Schalke 04 - írja a Fussballtransfers.com.
Sokat változott játékosaink és a magyar futball megítélése - vélekednek Nagy Ádám és Kádár Tamás ügynökei. Részletek itt.
Sérülés után újra edzésbe állt André Gomes és Raphaël Guerreiro, a csütörtöki negyeddöntőjére készülő portugál válogatott két játékosa. A Cristiano Ronaldo fémjelezte együttes a lengyel csapattal mérkőzik meg, a találkozóra várhatóan a védő Guerreiro és a középpályás Gomes is bevethető lesz.
Mindketten pályára léptek kezdőként szombaton a horvátok ellen hosszabbításban megnyert nyolcaddöntőben, ám ezt követően kisebb izomsérülések miatt két napig nem tréningeztek, s a szerda délelőtti edzésen csatlakoztak újra társaikhoz.
Ezzel véget ért mai percről percre tudósításunk, viszlát holnap!