"A szombati edzésen fájdalmat érzett a lábában, a combközelítő izma sérült meg" – idézte az NSO.hu Andreas Möllert. "A mérkőzés délelőttjén az orvosok mindent megtettek, hogy játékra alkalmas állapotba hozzák, de a bemelegítés közben megint előjött a fájdalom, így nem volt esély arra, hogy vállalja a játékot.”
Ezek után sokan meglepődtek, hogy a Ferencvárosban középhátvédként vagy védekező középpályásként szereplő Pintér Ádám a támadók között kapott helyett. Mint vasárnap megírtuk, az első félidő Kleinheisler hiányán mehetett el.
Möller hozzátette, a sérülés hihetetlenül rosszul jött a válogatottnak.
A csapatnak óriási szüksége lett volna rá támadásban, hiszen a jobb és a bal oldalon is hatékony játékra képes,
nem is beszélve a szabadrúgásoknál, szögleteknél betöltött szerepéről, a kiszámíthatatlan cseleiről. Olyan játékos, aki egymaga képes eldönteni mérkőzéseket. Nagyon szomorú, hogy sem őt, sem a szintén sérült Fiola Attilát nem küldhettük pályára.”
A játékosként világ- és Európa-bajnok szakember megerősítette, hogy folytatja a munkát a magyar válogatott másodedzőjeként, és reméli, hogy a vb-selejtezőkön is hasonlóan lendületes marad a csapat, mint az Eb-n.
Király Gábor és Gera Zoltán esetleges visszavonulásáról azt mondta: egyelőre nem tudja, hogy a két játékos folytatja-e, vagy sem. "Visszatérünk Budapestre, együtt mindent alaposan végigelemzünk, és majd meglátjuk."