Joachim Löw, a 132. mérkőzésére készülő szövetségi kapitány együttesének gerincét továbbra is a két évvel ezelőtt Brazíliában győztes csapat adja. Ezt jól mutatja, hogy Németország utolsó felkészülési mérkőzésén, Gelsenkirchenben a magyarok ellen (2-0) a kezdő tizenegyben kilenc világbajnok kapott helyet.
Az 56 éves szakember egyetlen gondja, hogy a védelem vezére,
Mats Hummels sérüléssel küszködik,
és egyelőre még külön edz társaitól, míg a helyére korábban jó eséllyel pályázó Antonio Rüdiger kedden térdszalagszakadást szenvedett a válogatott edzésén, ezért vészmegoldásként Jonathan Tah került a keretbe.
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, eddigi öt találkozójukból kettőt nyert a német válogatott, három pedig döntetlennel végződött.
A 2012-ben társrendező ukránok először jutottak ki selejtezőből egy Eb-re, és játékuk főként az otthon szereplőkre épül:
a 23-as keretben csak öt légiós található,
a bajnok Dinamo Kijev csapatát öt, a bajnoki ezüstérmes, Európa Liga-elődöntős Sahtar Donyecket hét labdarúgó képviseli. A csapat egyáltalán nem tekinti lefutottnak a németek elleni meccset, amint az aranylabdás Andrij Sevcsenko is hangsúlyozta, aki jelenleg másodedzőként segíti az együttest: "A németek a világbajnokok és jó csapatot alkotnak. De akkor is van esélyünk."
A csoport másik mérkőzésén története első Európa-bajnoki összecsapására készül az északír válogatott, amely többek között a magyarokat megelőzve jutott ki az Eb-re. Ellenfelük a lengyel válogatott lesz, amely elsősorban Robert Lewandowski góljaiban bízik. A Bayern München sztárjátékosa 13 góllal zárta a selejtezősorozatot.
Az örökmérleget tekintve az északírek felé billen a mérleg, hiszen a két csapat történetének kilenc összecsapásán négy északír siker mellett három lengyel győzelem és két döntetlen született.
Legutóbb 2009-ben világbajnoki selejtezőn találkozott egymással a két csapat, Chorzów városában 1-1-es döntetlen született, míg Belfastban 3-2-es hazai sikert ünnepelhettek a nézők.
A C csoport 1. fordulójának programja:
vasárnap:
Lengyelország - Észak-Írország, Nizza 18.00
Németország-Ukrajna, Lille 21.00
Az előjelek horvát sikert ígérnek a D csoport vasárnap délutáni mérkőzése előtt, melyen az adriai csapat a törökökkel csap össze Párizsban.
A két válogatott eddigi hat Eb-találkozójából kettő horvát győzelemmel, négy pedig döntetlennel végződött a rendes játékidőben. Utóbbiak közül
a 2008-as negyeddöntő büntetőpárbajba torkollott,
melyből a törökök jöttek ki jobban.
Ante Cacic szövetségi kapitány együttese remek mérleggel, hat győzelemmel, három döntetlennel és egyetlen vereséggel jutott ki az Eb-re, és még úgy is erős kerettel állhat ki, hogy a Liverpoolt erősítő Dejan Lovren nem került be a legjobbak közé. A 26 éves hátvéd
tavasszal összekülönbözött a szakvezetővel,
aki válaszul kihagyta őt a keretből. Ott lesz viszont a Real Madriddal friss Bajnokok Ligája-győztes Luka Modric és Mateo Kovacic, a spanyol bajnok és Király-kupa-győztes FC Barcelona középpályása, Ivan Rakitic, valamint a Juventusszal duplázó csatár, Mario Mandzukic is.
A 62 éves - és Cacicnál csak 25 nappal fiatalabb - Fatih Terim kapitány tanítványai ugyanakkor csak legjobb harmadikként küzdötték ki az Eb-szereplést. Igaz, utóbbi nyolc tétmeccsükön nem kaptak ki, előző három találkozójukon pedig gólt sem kaptak. A csapat legnagyobb sztárja az FC Barcelonát erősítő Arda Turan, aki jól ismerheti a katalán klubból Rakiticet. Hakan Calhanoglu és Tin Jedvaj pedig a Bayer Leverkusenben játszik együtt.
A két válogatott a 2018-as világbajnokság selejtezőjében is azonos csoportban kapott helyet.
A D csoport 1. fordulójának programja:
vasárnap:
Törökország-Horvátország, Párizs 15.00
hétfő:
Spanyolország-Csehország, Toulouse 15.00