Fernando Santos kapitány szerint az együttese – két döntetlen, az izlandiakkal szemben elért 1-1 és az osztrákokkal játszott 0-0 után – megszerzi első győzelmét az Eb-n, amivel csoportgyőztesként jut majd tovább a nyolcaddöntőbe. Nemcsak a kapitány, hanem a portugálok szurkolók is bíznak a Real Madriddal idén Bajnokok Ligáját nyert szupersztárjuk feljavulásában, akit eddigi gólképtelensége nyomaszthat, ráadásul az osztrákok ellen tizenegyest is hibázott.
Santos az interjúban így fogalmazott: „Abszolút meggyőződésem, hogy Ronaldo feltámad, és
betalál a magyar kapuba.
Ha kapunk büntetőt Magyarország ellen, az gól lesz, és Cristiano fogja szerezni.” A portugál szakvezető vélhetően nem számíthat a szerdai meccsen izomgondokkal bajlódó, kedden nem is edző André Gomesre és Raphael Guerreróra.
A tudósító, meglepetésnek minősítve a magyarok jelenlegi vezető pozícióját, kiemelte, hogy a német kapitány, Bernd Storck vezette válogatott
euforikus állapotba került,
miután saját előzetes várakozásait is felülmúlva első két meccsén négy pontot gyűjtött Ausztria 2-0-s legyőzése és az Izland elleni 1-1 révén.
„Megvalósulóban egy álmunk, amelyből nem akarunk felébredni” – idézte a beszámoló a magyar lelkiállapotot híven tükröző védő, Guzmics Richárd szavait.
Az EFE kitért arra, hogy Storck nem vetheti be a portugálok ellen a bokasérülést szenvedett jobbhátvédet, Fiola Attilát, és csak az utolsó pillanatokban fog kiderülni, hogy alkalmas-e a játékra a csatár Böde Dániel.
A tudósító megemlítette, hogy a magyar futballválogatott – amelynek tagjait Puskás Ferenc örököseinek nevezi – eddig
egyetlen tétmeccsen sem tudott nyerni a portugálok ellen.
A szerdán 18 órától az angol Martin Atkinson játékvezetésével, a Parc Olympique Lyonnais-ben zajló meccsen a portugálok ebben az összetételben kezdhetnek az EFE szerint: Rui Patricio – Vieirinha, Pepe, Ricardo Carvalho, Eliseu – Quaresma, William Carvalho, Moutinho, Eder – Nani, Ronaldo.