"Akik ismernek, tudják, hogy érzékeny lelkű vagyok, ez váltotta ki belőlem a sírást is. Soha nem akartam a magyar focinak rosszat" – idézte a Rangado.hu a Trend FM Sportexpressz című műsorának nyilatkozó Pintér Attilát.
"Magyarország az irigy emberek országa, a sikeres embereket megpróbálják eltaposni.
Nem lenne szabad valakit úgy gyűlölni, hogy nem is ismerik igazán.
Belőlem csak azt látják, hogy minden mérkőzésen azért küzdök, hogy sikeres legyen a csapatom, és győzzön. Sajnos azonban fizetett emberek voltak Győrben is, akiknek az volt a dolguk, hogy durva dolgokat kiabáljanak be nekem. Ezek sem voltak véletlenek. Viszont akiket utálnak, ugyanannyira szeretik is, ez így van rendjén. Nem tettem semmi olyat, ami miatt ezt érdemelném" – tette hozzá a volt szövetségi kapitány, akit az északírek elleni elveszített selejtező után rögtön menesztett az MLSZ.
"Én kezdtem el ezzel a válogatottal a munkát, én hoztam össze a csapat gerincét. Dárdai Pál és Bernd Storck munkáját mindenben megpróbálták segíteni, én ezt nem mondhatom el. Az edzőtábor ellen volt mindenki, azt mondták, ilyet Magyarországon nem lehet csinálni. Különböző felméréseket akartam, amiért nagyon nagy támadásokat kaptam, nem egyenlő mércével mérték a szövetségi kapitányokat. Bármit is mondanak, nekem is van részem abban, hogy a csapat kijutott az Európa-bajnokságra. Természetesen szurkolok nagyon a válogatottnak, nagyon kemény a csoport, de bármi megtörténhet" - fogalmazott Pintér Attila.
Az északírek elleni Pintér-kezdőből egyébként mindössze egyetlen játékos - Dzsudzsák Balázs - maradt benn Storck Oslói kezdőjében.