Végre levehetnénk a rontást Marseille városáról

Marseille, Stade Velodrome

Marseille városához kapcsolódik a magyar labdarúgás egyik legsúlyosabb katasztrófája: 46 és fél éve a Sós Károly vezette válogatott 4-1-es vereséget szenvedett a csehszlovákoktól, ezzel elbukta az 1970-es világbajnoki szereplést. Két mondat azóta is emlékeztet az eredményre: "Jönnek a csehszlovákok!" és "A mi időnk lejárt". Izland ellen végre levehetjük a rontást a városról.

Miután 1986 nyaráig ismeretlen fogalom volt a magyar futballban Irapuato, a szovjetek elleni 0-6-ig az abszolút mélypontot egy 1969. december 3-ai, marseille-i mérkőzés jelentette.

Az Aranycsapat utáni időszakot nem lehetett sikertelennek nevezni, Magyarország 1964-ben és 1968-ban olimpiai bajnok, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes, 1962-ben és 1966-ban pedig világbajnoki negyeddöntős volt. Az 1970-es vb-re azonban nem sikerült kijutni. 1967-ben ugyanis az addigi szövetségi kapitány, Illovszky Rudolf fülébe jutott, hogy esetleg leválthatják, mire sértődötten azt válaszolta:

Ha nem kellek, akkor megyek."

És ment. Az NDK elleni idegenbeli 1-0-s Eb-selejtezős vereség volt az utolsó mérkőzése. A szövetség azonnal megtalálta az utódját, Sós Károlyt, aki addig éppen a keletnémeteket irányította.

Marseille, Stade Velodrome Forrás: AFP

Sós 1956-ban már dolgozott a válogatott pályaedzőjeként, sőt 1957-ben Baróti Lajossal és Lakat Károllyal a válogató bizottság tagjaként négy mérkőzés erejéig trióban dolgozott. 1961 és 1967 között az NDK szövetségi kapitánya volt, legnagyobb sikere a csapattal a tokiói olimpiai bronzérem volt.

Volt azonban egy kis probléma vele.

Rendszeresen komikumba torkollt, hogy nem ismerte a játékosokat.

Mészölyt hol Lórántnak, hol Pixinek hívta (az utóbbi a szintén szőke Solymosi beceneve volt); Göröcs Titit alkalmanként Tichynek nevezte, Vinkovics gyúrót pedig Sinkovicsnak szólította. A Grasshoppers elleni zürichi edzőmeccs előtt (9-2) tizenkét magyar játékost helyezett fel a mágneses táblára" – írta Hegyi Iván Labdarúgó vb-könyv című munkájában.

Gyere le. Ja, nem, maradj mégis

De még vele is simán meglett volna a vb-szereplés, ha négy győzelem mellett nem kap ki a csapat 3-2-re Dániában (és nem veszíti el a keresztszalag-szakadást szenvedett Albert Flóriánt) vagy nem szórakozza el a csehszlovákok elleni prágai mérkőzést 3-1-es vezetésről 3-3-ra. Ott történt, hogy a világ- és Európa-válogatott Mészölynek a szünetben azt mondta, lecseréli, majd – Göröcs közbenjárására – visszahívta a zuhany alól. Hogy aztán a harmadik gólunk után, a második félidő 10. percében tényleg lecserélje.

Az akkori szabályok szerint pontazonosság esetén nem az egymás elleni eredmény, de még csak nem is a gólkülönbség döntött (mindkettőben jobbak voltunk a csehszlovákoknál), a két 9 pontos csapatra egy semleges pályán lejátszott meccs várt.

Ez volt a marseille-i csata, ahol semmi sem sikerült. A meccset a tévében közvetítő Szepesi György vészjósló mondata legendás lett:

"Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!".

Jöttek. Andrej Kvasnák tizenegyesével a 43. percben vezetést szereztek, Frantisek Vesely, Jozef Adamec és Karol Jokl növelte az előnyt, Kocsis Lajos a 90. percben szerzett büntetőgólja már semmit sem ért. Mészöly Kálmán meccs utáni mondata szintén emlékezetes maradt: "A mi időnk lejárt".

Sós lemondott, az ilyesmire fogékony futballőrültek pedig rögtön látták, hogy a város neve illeszkedik a szörnyű M betűs nemzeti katasztrófák sorába: Muhi, Mohács, Marseille. Akkor még nem sejtették, hogy lesz egy Mexikónk is.

Így jöttek a csehszlovákok

1969. december 3.
Csehszlovákia – Magyarország 4-1 (1-0)
Marseille, 10 000 néző
v: Machin (francia).
Csehszlovákia: Viktor (Vencel, 90.) - Pivarnik, Migas, Horvath, Hagara - Kuna (Pollak, 49.), Kvasnak - F. Vesely, Petras, Adamec, Jokl.
Magyarország: Szentmihályi - Kelemen, Mészöly, Noskó, Ihász - Halmosi, Göröcs (Kocsis L., 81.) - Fazekas, Bene, Farkas (Puskás L., 81.), Zámbó.
gól: Kvasnak (44., büntetőből), Vesely (59.), Adamec (65.), Jokl (81.), illetve Kocsis (90., büntetőből).

Holott nem volt mindig rossz magyarnak lenni Marseille-ben, vannak, akikre a helyiek még mindig büszkék. Például az 1906-os születésű Kohut Vilmosra, a legendás Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut Fradi-támadósor balszélsőjére.

Kohut 181 mérkőzésen 90 gólig jutott a zöld-fehéreknél, négyszer bajnok, háromszor kupagyőztes, egyszer Közép-európai Kupa-győztes volt, mielőtt 1933-ban az Olympique Marseille-hez igazolt.

Willy Kohut, a Marseille magyar ágyúja Forrás: Om4ever.com

Egy bajnokságot és két francia kupát nyert az OM-mel. A helyiek Willy Kohutként ismerték, és

ráragasztották a Magyar Ágyú (Le canon Hongrois) becenevet.

Kohut egyébként a magyar válogatottal világbajnoki ezüstérmet szerzett 1938-ban. A következő idénye volt az utolsó Franciaországban, akkor már játékos-edzőként szerzett bajnoki ezüstérmet. Öccse, Rezső 1933-34-ban erősítette a klubot.

Az OM másik híres magyarja Eisenhoffer József volt, aki 1933 és 1941 között futballozott Marseille-ben, és 1935 és 1938, illetve 1939 és 1941 között edzősködött is a klubnál. A Kispesti AC és a Ferencváros egykori csatára sem volt akárki, 1920 és 1924 között nyolc válogatott mérkőzésen hét gólt szerzett.