Senki nem doppingol az Eb-n
2016. július 01. 07:52
Adunk a melónak ma reggel is, élesre fent mutatóujjunkat ma is az Európa-bajnokság ütőerén tartjuk. Ha találnak valami jópofát, vagy csak megosztanák velünk a gondolataikat, a sport@origo.hu címre jöhetnek az okosságok.
Eddig az összes doppingvizsgálat negatív eredménnyel zárult a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Az UEFA csütörtökön közölte, hogy eddig 354 mintát vizsgáltattak meg, január 1. és a torna kezdete között pedig 1464 mintát ellenőriztettek - írja az MTI.
A Bayern már pólyás korában 35 millió eurót fizetett a portugálok 18 éves csikójáért. Renato Sanches természetesen a meccs embere lett a lengyelek elleni meccsen, és már most biztosak lehetünk benne, hogy sokat fogunk még hallani róla.
Vicente del Bosque feje fölött erősen belengett a pallos már 2014-ben, amikor a spanyolok címvédőként a csoportból sem jutottak tovább a világbajnokságon. Most, hogy - címvédőként - a 16 között vérzett el a csapat, nem volt kérdés, hogy nem újítják meg a spanyol válogatott edzőjének szerződését. Bővebben emitt.
Csak kevésbé hatékonyan: az Eb-n eleresztett 42 lövéséből csak kettőből lett gól. Hehe.
Hogy kicsoda Csapajev? Hát ő.
Lengyelország úgy esett ki az Európa-bajnokságról, hogy öt meccsen mindössze két gólt kapott,
és egyetlen percet sem játszott hátrányban az egész tornán.
Ezzel szemben Portugália a rendes játékidőben egy meccsét sem nyerte meg, és mindössze 22 percet játszott előnyben (még Izland ellen). Hát, nem tűnik igazságosnak.
Ez a nyár egyik legviccesebb futballsztorija. Önök szerint melyik bolgár osztályban indul a csődbe ment harmadosztályú, és a kizárt első osztályú csapat összeolvadásából létrejött klub? Íme a válasz.
Cukorfalat.
(A picúr is aranyos)
Szóval tegnap megint berohant a pályára egy holdkóros idióta. Nagyon pártoljuk azt a tévés elgondolást, hogy nem mutatják soha az ilyen barmokat, de úgy látszik, még ez is kevés, ezért egy drasztikusnak tűnő ötlettel állunk elő:
mutassa csak mind a 30 kamera, ahogy a biztonságiak megkínálják a gumiszalámiból
a következő szefóst, aki valamiért jópofának gondolja, hogy tönkreteszi egy csomó ember szórakozását.
Azon lehet vitatkozni, mennyire megérdemelten jutottak el az elődöntőig Ronaldóék, de hogy igazi Eb-specialisták, az vitán felül áll:
a legutóbbi hét Európa-bajnokságból ötször is odaértek az elődöntőbe
- igaz, döntőt csak egyet játszottak (Rehhagel csókoltatja őket utólag is).
Válogatottunk csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs minél előbb lelépne Bursából. Jó is lenne, csak ne rossz irányba.
Tegnap volt a meccsen egy jelenet (még 1-0-nál), amikor Ronaldót fellökték a 16-oson belül. Mi is arról beszélgettünk, hogy büntető volt-e, Lineker viszont biztos benne, hogy az volt, és ezt ki is tweetelte. Majd hozzátette, "öröm nézni a mozgását a 16-oson belül", és elébe ment a re-tweeteknek, és egy emojival megfejelve odabökte, "tudom... nem úgy, mint az enyémet a 90-es vébén."
Fiatal olvasóink kedvéért: az angol sztár Olaszországban két büntetőt is összehozott Kamerun ellen, és nem biztos, hogy mindkettő teljesen jogos volt. Ha nem erre gondol, akkor arra, hogy ugyanezen a vébén (szó szerint) befirkált kula bácsi az írek elleni meccsen. Egyébként akkor az angolok bejutottak az elődöntőbe, ami nem csoda, mert akkor még volt egy csomó játékosuk, aki tudott futballozni.
"Napok óta csak kapkodom a fejem, megható, mennyien szurkoltak nekünk, hátborzongató tapasztalni, hogy az egész ország büszke ránk" - írta sok egyéb mellett Juhász Roland az Instán. Ezúton kívánunk neki boldog 32. születésnapot!
Az északiak még adják is a lovat az olimpiai bajnok alá, aki hirtelen felindulásból tett egy nevetséges fogadalomat. Szegény Yannick Agnel óriási bajban lesz, ha a ssonok népe megnyeri az Eb-t.
Ronaldónál jó helyen van a termék.
nagy örömmel nyújtjuk át. Lehet, hogy régi (keddi a poszt), és nem is sokat tudunk a történtekről, de igazából magáért beszél az egész. Milyen rohadt gyors már a figura, mi?
Egyébként az új szabályok szerint ez gól, úgyhogy kár a nagy felhajtásért.
De vajon
mire megy a walesi sárkány a belgák vörös ördögével?
Kicsit nemzetisportos a felütés, elnézést érte, de nem mi kezdtük, hanem Bale.
Wales-Belgium, Lille, 21.00, v: Damir Skomina (szlovén)
Wales: Hennessey - Gunter, Chester, Williams, Davies, Taylor - Allen, Ledley - Ramsey, Bale - Robson-Kanu
Belgium: Courtois - Meunier, Alderweireld, Ciman/Denayer, J. Lukaku - Witsel, Nainggolan - Mertens/Carrasco, De Bruyne, Hazard - R Lukaku.
Rózsa Györgynél legfeljebb belépő szintű kérdés lett volna, hogy a Nagy-Britanniából egyedüliként Eb-részvétel nélkül maradó skótok vajon melyik csapat mezét veszik ezrével? Igyunk egy korty vizet, mielőtt rávágjuk a helyes megfejtést, aztán jöhetnek a borítékok!
Csak egy napra, aztán majd - valamilyen állapotban - visszaadják. A belga határtól konkrétan pár lépésre fekvő francia nagyvárosban, Lille-ben rendezik ma este 21 órától a Belgium-Wales negyeddöntőt, és az egyik belga lap szerint 100-150 ezer drukker érzi úgy, hogy okvetlenül a Pierre Mauroy Stadion közvetlen közelében kell lennie ma este.
Illetve egészséges, azt majd Wilmots eldönti, játszik-e. Elnézve az ellenünk mutatott játékát dőreség lenne kihagyni, hiszen egész évben nem játszott olyan jól, mint a nyolcaddöntőben.
Marc Wilmots szerint igen, úgyhogy nem is fektetet túlságosan nagy súlyt arra, hogy ki kicsoda a walesi válogatottban. Legfeljebb majd a ma esti meccs előtt bemutatkoznak egymásnak.
Legalábbis a németek elleni meccsen valószínűleg már nem számolnak Daniele De Rossival, aki nem is edzett ma délelőtt. Hatalmas lyuk tátong az olaszok középpályáján: Thiago Motta eltiltott lesz, míg Verratti és Marchisio el sem tudott jönni az Eb-re.
Wimbledonozva készül a franciák elleni negyeddöntőre Izland. Így ni:
Nos, nincs még új csapata, de addig is a Liverpoollal edz.
Az előbbi távozott a Manchester Unitedtől, az utóbbi öt évvel hosszabbított a Barcelonával.
Lehengerlően szellemes videót készített az Eurosport a francia MU-legendával, aki a pocsék gyepről és az izlandi fociorgazmusról is beszél.
Wales legutóbbi 18 góljából 10-et szerzett a Nemzeti Hős.
A váratlanul nagy érdeklődés miatt elfogytak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon negyeddöntős izlandi válogatott mezei. Omar Smarason sajtófőnök pénteken közölte, hogy a tervezettnél 1800 százalékkal több igénylés futott be. "Ez nagyszerű, az viszont annál kevésbé, hogy sehol sem lehet már kapni. De remélhetőleg találunk megoldást" - tette hozzá.
A csapatot 2002 óta egy kis olasz cég, az Errea öltözteti,
ám a sportruházatgyártó honlapján sem rendelhető már izlandi mez.
Egy zeneszerző házaspárt megihletett Gareth Bale és a walesi válogatott pazar Eb-produkciója, úgyhogy írtak is egy dalt a csapat első számú sztárjához. Sárkány, ágyú, álom ésatöbbi, ésatöbbi.
Azt eddig is sejtettük, hogy Hulk nem két tál rizsért igazolt a Zenitből a kínai Sanghaj SIPG csapatához, azonban, ha hinni lehet a Guardian információinak, akkor még annál is többet fog keresni, mint gondolni mertük. Sőt, heti 320 ezer fontra rúgó gázsijával egyenesen ő lesz a világ legjobban kereső focistája. A rangsort most Fernando Torres vezeti heti 300 rugóval, őt követi Ronaldo 288-cal, majd a harmadik helyen szerénykedik Messi rongyos 275 ezerrel hetente.
Ahhaanyád!
...hogy "Will Grigg's on fire"? Csak azért, mert Hamburger SV szurkolói már 5000 aláírást gyűjtöttek össze egy petícióhoz, amivel rávennék a klubot, hogy igazolja le az Eb-n egyetlen percet sem játszó, mégis a torna egyik legnagyobb sztárjává váló északír csatárt.
A drukkerek szerint az előző idényben a Wigan színeiben az angol harmadosztály (Ligue One) gólkirálya "világszerte híres, és a 1,5 millió eurós piaci árát könnyedén visszahozná a nevével ellátott mezek értékesítése" - szól a lelátói közgazdaságtan egyes számú tétele.
Ezt szeretnék Hamburgban is csinálni
A kettes számú tétel már sokkal jobban illik a szurkolókhoz, az ugyanis így szól az előterjesztésben, hogy "legyen végre megfelelő hangulat a stadionban", és egyébként is "a kubnak, a városnak és a szurkolóknak szükségük van egy olyan kultikus hősre, mint Grigg".
Lenyűgöző elhivatottság a szurkolók részéről, az viszont aggodalomra ad okot, hogy Griggért már bejelentkezett a Celtic, a Hull City és a Nottingham Forest is.
Üdv Angliában!
Csatakosra izzadt pizsamában ébredhet szegény Marc Wilmots, ha éjszaka felriad álmából valami neszre. Szinte biztos, hogy egy játékosügynök jár a kertek alatt - még tart az Eb, de már széttépik a belga csapatot.
Unai Emery állítólag 250 millió eurót költhet a nyáron. Az új edző már el is kezdte a bevásárlást egy francia válogatott klasszissal.
Ezt Del Bosque mondta, és ezért a kapus az egyetlen, akinek nem küldött az Eb-n üzenetet.
Szent meggyőződésünk, hogy a tornán részt vevő 552 játékos közül egynek sincs olyan szenvedélye, mint a walesi Joe Allennek. Imádjuk!
Megérdemelne két felkiáltójelet is, de önmérsékletet tanúsítunk. Az egyik angol fogadóirodánál így áll most a Roy Hodgson helyéért zajló eszméletlen versenyfutás:
Ivan Rakitic Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester luxusnyaralójában piheni ki az Eb-t.
Mármint a Forma-1-es világbajnoki pontversenyt vezető Nico Rosberg, aki az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzései előtt focizgatott egy kicsit a bokszutcában, majd megnyerte mindkét tréninget.
Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken fegyelmi eljárást indított a lengyel és a portugál szövetséggel szemben a két ország válogatottjának csütörtöki Európa-bajnoki negyeddöntője után. Ha kíváncsi a részletekre, itt elolvashatja.
Nem! Orosz Pál vezérigazgató a Csakfoci.hu-nak elmondta: „Nem titok, hogy korábban már volt kapcsolatfelvétel a felek között, még az Eb előtt, ám akkor az körvonalazódott számunkra, hogy Fiola Attila inkább külföldre igazolna. Részben ennek hatására azóta nem került sor komoly előrelépésre az ügyben, így jelen pillanatban a játékos megszerzése nem opció a Ferencváros számára.”
Az esti negyeddöntő előtt a piszok walesi és belga csibészek nem verték össze egymást, hanem békésen söröztek, mulattak. Mi lesz veled így, ó káosz Eb-je?
"Martial új csaja egy ribanc!" - akadt ki a francia focista exe, akit a manchesteri csatár megcsalt egy valóságshow-sztárral. Ínycsiklandó sztori képekkel.
Na, ezen csodálkoznánk a belga-walesi negyeddöntőn. A két csapat egy csoportból jutott ki az Eb-re, Cardiffban 1-0-ra nyert Wales, Brüsszelben 0-0 lett a vége.
„Nem hiszem, hogy szakmailag nagy dolgokat tud csinálni” - ilyeneket mondott Bognár György az NSO TV-nek, amikor kinevezték Dárdai Pált.
A Csakfoci aztán idézte Bognár mostani nyilatkozatát: „Dárdai tette ilyen dinamikussá a csapatot, Storck pedig egyszerűen csak folytatta a munkáját, különösebb változtatás nélkül. Ennyi. Majd meglátjuk, hogy sikerülnek a vb-selejtezők” – mondta Bognár.
Semmi aktualitása nincs, de érdemes megnézni a 2014 szeptemberben készült videót.
És ahogy kell, a Facebookon azt világgá is posztolta Pintér Ádám barátnője. Elnézést, menyasszonya.
Közlekedési fennakadások miatt sok walesi szurkoló lemaradhat az esti Belgium elleni negyeddöntőről. Péntek délelőtt műszaki problémák miatt komoly késések alakultak ki a Nagy Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagútban, ezért a walesi szövetség azt kérte, kezdődjön később az eredetileg 21 órára kiírt mérkőzés, hogy minden drukker biztosan odaérjen a lille-i stadionba. Az európai szövetség (UEFA) jelezte, nincs lehetőség az időpont módosítására.
A nemzetközi vasúti szakaszon délelőtt 5, délután 3,5 órás késésekkel közlekedtek egyes járatok. Az érintett szurkolóknak Chris Coleman, a walesi válogatott szövetségi kapitánya is üzent a szövetség Facebook-oldalán. Az edző megköszönte a szurkolók kitartását, és reményét fejezte ki, hogy mindenki odaér a kezdésre.
Bemutatták. Nem áll rosszul neki.
És Ibrához illően helikopterrel érkezett a bemutatásra:
„Nagyon fáj, hogy kiestünk, főleg úgy, hogy nem rendes játékidőben, hanem büntetőkkel kaptunk ki a portugáloktól” - nyilatkozta Robert Lewandowski, a lengyel válogatott csatára a csütörtöki Eb-nyolcaddöntő után.
A Bayern játékosa a Sport.pl oldalnak elmondta, többet kellett volna tenni a sikerért. „Azért szörnyű a kiesésünk, mert ezen az Eb-n senki sem győzött le mindent, ráadásul egy olyan csapat jutott az elődöntőbe, amely még meccset sem nyert” – utalt arra, hogy Portugália eddig csak döntetlent játszott Franciaországban.
„De ez a futball, és a sport néha brutális. Sajnos elfogyott a szerencsénk is. Néha azon tűnődöm, több kockázatot kellett volna vállalnunk. Amikor ezt tettük, akkor uraltuk a játékot.”
Köszönjük az egésznapos figyelmet. Átlovagolunk a Wales-Belgium negyeddöntő élő közvetítésére, szombaton reggel pedig itt folytatjuk.