Pintér is megpróbál kiharapni egy darabot az Eb-sikerből

Pintér Attila a Nagyerdei Stadion avatóünnepségén, 2014. május 1-jén
Debrecen, 2014. május 1. Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a debreceni Nagyerdei Stadion avatóünnepségén 2014. május 1-jén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Pintér Attila a Hajdú Online-nak adott interjúban megköszönte a lap gratulációját, mivel szerinte az ő sikere is a magyar válogatott jó Eb-szereplése. Ezt próbálta alátámasztani is, szerintünk nem sok sikerrel.
Vágólapra másolva!

"Köszönöm, hogy legalább önöktől megkaptam azt, ami az enyém. A keret nyolcvan százalékával dolgoztam, talán csak Király, Kleinheisler és Nagy Ádám nem volt a kezem alatt" – fogalmazott Pintér Attila.

Az tény, hogy sok embert meghívott a válogatottba, de azért érdemes megnézni, hogy végül kikről gondolta azt az összetartások és a barátságos meccsek után, hogy képesek lesznek kivívni az Eb-szereplést. Az északírek elleni első és utolsó selejtezőjére a következő keretet hirdette:
Kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Rózsa Dániel.
Védők: Heffler Tibor, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Lang Ádám, Lipták Zoltán, Litauszki Róbert, Korhut Mihály, Vanczák Vilmos.
Középpályások: Balogh Balázs, Dzsudzsák Balázs, Gyurcsó Ádám, Kalmár Zsolt, Kovács István, Lovrencsics Gergő, Nagy Gábor, Tőzsér Dániel, Varga József, Zsidai László.
Támadók: Futács Márkó, Nikolics Nemanja, Priskin Tamás, Rudolf Gergely, Varga Roland.

Azt mondja, az ő sikere is az Eb Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt


Gera Zoltán sérült volt, őt valószínűleg meghívta volna Pintér Attila. De ők azok a játékosok, akikre a magyar szakember nem számított az első Eb-selejtezőn, Bernd Storck viszont kivitte őket az Eb-re:

Király Gábor, Bese Barnabás, Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Elek Ákos, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Pintér Ádám, Stieber Zoltán, Böde Dániel, Németh Krisztián és Szalai Ádám.

Egy jó csapatnyi, 13 focistáról van szó. Az igazsághoz tartozik, hogy két évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében (az északírek elleni meccs időpontjában) Nagy és Bese csak 19, illetve 20 éves volt, így kettőjük kihagyása nem feltétlenül róható fel Pintérnek. Bese akkor egy szezonon volt túl az MTK-ban, Nagy még nem mutatkozott be a Fradi felnőttcsapatában.

Szalai Ádám és Kádár Tamás sem kellett neki Fotó: Polyák Attila - Origo


Amit azonban nem szabad Pintértől elvenni: nála volt először válogatott Lang Ádám, aki Storcknál is alapember lett.

Pintér ezzel párhuzamosan zokon vette, hogy nem hívták meg az Eb-re. "Sok hónappal ezelőtt, a csoportselejtező első fordulójában, az északírektől Budapesten elszenvedett vereség után leírtak, elfelejtettek. Erről csak annyit, hogy aki élt és mozgott, azt a szakembert vagy vezetőt kivitték Franciaországba, engem senki nem hívott fel, tőlem senki nem kérdezte meg, hogy esetleg lenne-e kedvem velük tartani. Ez van. Gratulálok mindenkinek!"

Szavazzon!

Pintér Attilának is köszönhető a jó Eb-szereplés?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!