Vágólapra másolva!
Eredetileg három világbajnoki címmérkőzést láthatott volna szombaton a Los Angeles-i Staples Center 20 409 nézője, ám az egyik ökölvívó-összecsapáson sérülés miatt nem hirdettek győztest. A másik két találkozón azonban a félnehézsúlyú, amerikai Roy Jones és a pehelysúlyú, mexikói Erik Morales megvédte vb-címét.

Fotó: Reuters
Roy Jones többször is padlóra
küldte ellenfelét

A mérkőzés vesztese fél-, nyertese másfél millió dollárral gazdagodott. Jones mérlege ezáltal 45-1-re (36 K.O.) módosult, míg eddig veretlen kihívója 27 győzelme (ebből 17 K. O.) mellé elszenvedte első vereségét.

A 32 esztendős Jones következő ellenfele a szintén veretlen, universumos Dariusz Michalczewski (44-0, 34 K. O.) lesz.

A pehelysúlyú címmérkőzésen a mexikói Erik Morales is megvédte vb-címét, miután 12 menetes küzdelem után egyhangú pontozással győzött koreai kihívója, In-dzsin Csi ellen. Az amerikai szaksajtó az est legjobb összecsapásának titulálta a találkozót, noha a koreai a nagy küzdelem során többször is szabálytalankodott. A pontozás is azt bizonyítja, hogy Morales győzelme nem volt annyira meggyőző (116:111, 117:110, 116:112), főleg annak ismeretében, hogy Csitől még pontokat is levontak fejelés és fogás miatt.

"Csi nagyon tisztátalanul bunyózott. Használta a fejét, a könyökét, a vállát. Nem is mertem a közelébe menni. De úgy gondolom, valóban erős bunyós, mert néhány nagy ütést megeresztett" - mondta Morales. Csi szűkszavúan csak annyit mondott: - "Megérdemlem a visszavágó lehetőségét!"

A súlycsoporthoz kapcsolódó hír, hogy a WBO bajnoka, az argentin Julio Pablo Chacón (ki ne tudná, ő ütötte ki Kovács Istvánt) augusztus 11-én, az argentin Mendoza Cityben védheti meg először világbajnoki címét.

Ellenfele Edward Barrios Santana (31-5-2, 26 K. O.) lesz. A harmadik címmérkőzés a WBA váltósúlyú kategóriájában félbeszakadt, miután a Lewis-Mayorga összecsapás második menetében Lewis szemsérülés miatt nem tudta folytatni a küzdelmet.

Pincési László

(SZTÁR Sport)

Korábban:

Tapia Hamedet akarja

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!