Risztovot már megismerik az utcán

Egy ország csodálta Risztov Évát a berlini úszó Európa-bajnokságon nyert négy ezüstérméért, de ő valahogy nem tűnt maradéktalanul boldognak. Egészen a 400 gyors eredményhirdetéséig.

A 200 méteres pillangó selejtezőjében
Fotó: MTI

- Most akkor örülsz a négy ezüstnek, vagy elégedetlen vagy? Még most is nehéz eldönteni.
- Őszinte legyek? Nekem is... Olyan borzasztóan közel álltam az aranyéremhez 400 gyorson!

- Na de az egyik legnagyobb élő úszónőtől, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó Vera Klocskovától kaptál ki, és az nem szégyen!
- Az engem nem érdekel, én folyvást arra gondoltam, hogy nálam többet és keményebben senki sem edzhetett erre az Európa-bajnokságra, akkor pedig hogy az ördögbe úszhat bárki is gyorsabban?! Én ugyanis vakon hiszek a munkában, meggyőződésem, hogy az előbb-utóbb kamatozik. S amikor nem így történeik, akkor bizony nem jó a kedvem.

- Milyen a viszonyod Klocskovával?
- Semmilyen. Megmondjam az igazat? Nem vagyok oda érte. Amikor a 400 gyors végén megtudta, hogy ő győzött - mert amikor egyszerre bezuhantunk a célba, még fogalma sem volt róla, hogy mi a végeredmény -, elkezdett pojácáskodni, megcsókolta mindkét bicepszét, hogy ő milyen erős. Én nem szóltam egy szót sem, de már tudom, hogy mit fogok csinálni Barcelonában, a világbajnokságon, ha megverem őt.

- És mit?
- Nem mondom el, majd akkor meglátjátok. Na jó, elmondom... Szóval, meg fogom csókolni a jobb kezem mutató- és középső ujját, s utána odaérintem a homlokomhoz. Ha ő az erejével vert meg Berlinben, akkor én az eszemmel fogom megverni őt a világbajnokságon.

- Biztos vagy benne, hogy világbajnok leszel?
- Semmi sem biztos, de hogy a mostani négy ezüstérem hihetetlen motivációt adott, az biztos. Nálam többet és intenzívebben senki sem fog edzeni, az biztos.

- Melyik ezüstérmednek örültél a legjobban?
- A 400 vegyesen elért második helynek. Talán az a 4:36 a legértékesebb idő az összes országos csúcsom közül, Egerszegi Krisztina idejét javítottam meg, és tulajdonképpen annyit úsztam, mint egykor az a Petra Schneider, aki 4:36.10-zel tizenöt éven keresztül tartotta azt a megdönthetetlennek hitt világcsúcsot. Egyébként folyamatosan sms-kapcsolatban voltam Egérrel, a végén kaptam tőle egy üzenetet, amely meggyőzött arról, hogy inkább boldognak kell lennem, mint szomorúnak.

- Mi volt az?
- "Ne kenődj el, szebben csillog ez a négy ezüst, mint egyetlen arany!"

- És hogyan fogadta a sikereidet Berlin, az úszóvilág?
- Ahogy múltak a napok, egyre népszerűbb lettem, a végén pedig már azt írták rólam a német lapok, és a tévében is azt mondták, hogy én vagyok az Európa-bajnokság nagy felfedezettje.

- Remélem, nekik elhiszed, ha saját magadnak nem is...
- Jó, jó, hagyjuk már ezt a témát. Nehogy azt hidd, hogy tragédiaként élem meg a négy ezüstöt, de azt is hidd el, hogy a négy közül legalább egyet meg kellett volna nyernem!

- Mi jut eszedbe a négy döntődről?
- A 400 vegyes jött először. Hát ebben nagyon elfáradtam, az biztos. Ekkor gondoltam arra, kizárt, hogy Klocskova többet edzett nálam, és mégis megvert. Micsoda igazságtalanság... A 800 gyors előtt arra gondoltam, itt van a legnagyobb esélyem az aranyra, a legjobb idővel jutottam döntőbe, és erre jött a 29 éves Jana Henke, javult vagy fél órát, és úgy lehajrázott, mintha motorcsónakkal ment volna. Vannak ilyen csodák?

- Éva, kérlek, az ártatlanság vélelme Henkét is megilleti, nehogy abba a hibába essél, mint az egész magyar sajtó és az összes edző, hogy burkoltan arra célzol, biztosan doppingolt. Attól, hogy valaki (kelet)német, és 29 éves, még nem biztos, hogy kokszol.
- Na de évek óta meg sem közelítette ezt az idejét! Na, mindegy. A 200 pillangó talán a kedvenc számom, de amikor Jedrejczak kezdett elhúzni a hajrában, és láttam, hogy nincs esélyem, nem is igazán hajráztam, picit tartalékoltam az erőmet a 400 gyorsra, amely 40 perccel később kezdődött.

- Biztosan a te füledbe is eljutott, hogy talán nem kellett volna két számot vállalni a zárónapon, és akkor az egyiket biztosan megnyerted volna. Én tudom, hogy ez ostobaság...
- De még mekkora! Nyilván a 400 vegyest kellett volna kihagynom, mert a pille a fő számom, na de akkor most szegényebb lennék a negyedik ezüstérmemmel, meg életem legnagyobb versenyével! Nem beszélve arról, hogy a 200 pillangót akkor sem tudtam volna megnyerni, ha a fejem tetejére állok, mert a világcsúcsidő most még nincs bennem. És annyira nem voltam fáradt, hogy ha a 800 gyorsot a 400 gyors után rendezik, azon is elindultam volna, és megnyerem. Úgy, hogy azon a délutánon az a harmadik döntőm!

- Még mindig a 200 pillét tartod a fő számodnak?
- Talán már nem, inkább a 400 vegyest. Háton és mellen, valamint a fordulóknál még vannak bőven tartalékaim. Idén 6 másodpercet javultam, jövőre csak hármat kell, és akkor már ott vagyok Klocskova világcsúcsánál.

- Ennél mi sem egyszerűbb.
- Ahogy azt te elképzeled! De azért megpróbálom.

- Mi volt a legszebb ajándék, amit az Európa-bajnokság után kaptál?
- Az, hogy a Mili kutyám - "akit" Ronaldónak is hívok - elsőnek hozzám rohant oda, amikor az apuval és az anyuval megérkeztünk Mártélyra. Egyéves magyar vizsla, a teljes neve Pillangóvári Risztov Britney Milagros, és már az egész ország ismeri, mert bent volt a Nap TV-ben.

- De látok a jobb csuklódon egy szép arany karperecet is, ami az Eb előtt még nem volt ott...
- Azt a hódmezővásárhelyi uszoda baráti köre ajándékozta, roppant megható volt. Amikor hazaértünk, összegyűltünk az uszodában - ami mégiscsak a hazám - a család helyi barátaival, és csaptunk egy bulit.

- Táncoltál is?
- Miért, azt hitted, hogy keresztrejtvényt fejtettem?

- Ez meg sem fordult a fejemben. Berlinben ott voltál a záróbanketten?
- Dehogy, inkább elmentem egy étterembe rántott húst enni. Rettenetesen ki voltam éhezve rá. Amikor az egészet betakarítottam, odajöttek a pincérek, és megcsodáltak. Azt mondták, ők még nem találkoztak emberrel, aki ennyi rántott húst meg tudott volna enni.

- Mész valahová nyaralni?
- Minek? Mártély a Tisza partján van, ott lehet strandolni, mindenkit ismerek, különben is, olyan keveset vagyok otthon. Pesten lakom az anyuval, meg kell becsülni azt a kics időt, amit Vásárhelyen és környékén tölthetek. Szeptember elejéig szabadságon vagyok, akkor kezdődik megint az úszás. Nem is bánom, alig várom már, hogy eljöjjön a barcelonai világbajnokság. Tudod, Klocskova meg a törlesztés. Nem is tudod elképzelni, mekkora ösztönző erő...

- Az megfordult a fejedben, hogy ezért a négy ezüstéremért pénz is jár?
- Most, hogy mondod... De komolyan, félretéve a hülyeséget: nekem a pénz csak annyiban fontos, hogy amikor veszek egy ruhát magamnak, akkor hihetetlenül jólesik a tudat, hogy nem kellett a szüleimtől elkérni a rávalót. Hogy meg tudom keresni magamnak a ruhára való pénzt. Ugyanis tudom, hogy az apu és az anyu mennyit dolgozik értem és a bátyámért. S ha az úszásért kapok valamit, akkor azzal a családomat tudom segíteni.

- Lassan a fél úszóválogatott Amerikában tanul. Te még csak a harmadik osztályt kezded a Csík Ferenc gimnáziumban, de előbb-utóbb leérettségizel. Nem akarsz te is kimenni egyetemre?
- Számomra ez nem téma, s talán soha nem is lesz. Én itthon érzem magam jól, Magyarországon.

- Látom rajtad ezt a dögös szoknyát, nyilván most vetted. Valami mással meglepted még magad az Eb után?
- Naná! Berlinben csodálatos lemezboltok vannak, találtam egy olyan, limitált példányszámú cédét, amely tulajdonképpen egy Britney Spears-válogatás. Na, azt megvettem, s szerintem ilyen nem sok embernek van Magyarországon.

- Ha évek múlva visszagondolsz Berlinre, mi lesz az első, ami eszedbe jut a városról?
- Tudod, nekem két nagy vágyam volt az életben, az egyik az, hogy szép eredményeket érjek el úszásban. Ez már többé-kevésbé teljesült. A másik meg az, hogy híres legyek. És amikor hazajöttem Berlinből, akkor tapasztaltam először, hogy már megismernek az utcán.

Ch. Gáll András