A világranglistát vezető Garri Kaszparov második New York-i mérkőzése is döntetlennel végződött. Januárban az izraeli fejlesztésű Deep Junior program elleni meccse 3-3-mal ért véget. Akkor az orosz exvilágbajnok az első játszma megnyerésével szerzett vezetést, majd a harmadik partiban taktikai elnézés következtében kapitulációra kényszerült. A világ jelenlegi legerősebb sakkozójával szemben elért 3-3 természetesen a Juniornak nagy siker volt, Kaszparov dicsérte a fejlesztők munkáját.
Garri Kaszparov ezúttal szokatlan körülmények között vállalkozott a megmérettetésre, a Fritz speciális változata ellen "sztereó szemüvegben" játszott, a virtuális táblát monitoron látta, lépését nem megtette, hanem bemondta. Az első játszmában előnyösebb állást rontott el remire, majd a második összecsapást súlyos taktikai elnézéssel elvesztette. A világos bábukat vezetve a harmadik játszmát pozíciós csúcsteljesítménnyel megnyerte, s ezzel kiegyenlített. A mai parti óvatos játékot húzott, láthatóan mindkét fél elégedett volt a döntetlennel. Kaszparov a hírek szerint 150 ezer dollár honoráriumot kapott és a 2-2-es végeredményért még 25 ezer dollárt kasszírozhatott.
Kaszparov remélhetőleg visszatér az igazi sakkhoz, s riválisai ellen bizonyíthatja, hogy nem véletlenül vezeti nagy fölénnyel a világranglistát. A világbajnoki döntő körüli bizonytalanság miatt lemondta a januári Wijk aan Zee-i szuperversenyt, csak Linaresben játszik. Február 19-én indulnak a sakkórák a spanyol városkában, ahol honfitársa, Vlagyimir Kramnyik, a bolgár Veszelin Topalov, a spanyol Alekszej Shirov, a címvédő Lékó Péter, az azerbajdzsáni Tejmur Radzsabov és a spanyol Francisco Vallejo Pons szerepel a tornán.
Garri Kaszparov (orosz, 2830) - X3D Fritz (német) 2 - 2 (döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)
X3D Fritz - Kaszparov (2830)
Elfogadott vezércsel [D27]
1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.Hf3 e6 4.e3 a6 5.Fxc4 c5 6.0-0 Hf6 7.Fb3 cxd4 8.exd4 Hc6 9.Hc3 Fe7 10.Be1 0-0 11.Ff4 Ha5 12.d5 Hxb3 13.Vxb3 exd5
Moszkvában, a Botvinnik emlékversenyen 2001-ben, Kaszparov és Kramnyik három műfajban mérte össze tudását. A klasszikus gondolkodási idő mellett 2-2-re végeztek, a hat rapid parti 3-3-ra végződött. A 10 villámpartiban a világranglista-vezető Kaszparov 6,5-3,5-re legyőzte trónfosztóját. A hetedik játszmában Kaszparov 13...Hxd5 14.Bad1 után
![]() |
13...Fd6 14.Fxd6 Vxd6 15.Bad1 exd5 16.Hxd5 Hxd5 17.Bxd5 folytatás is.
14.Bad1 Fe6 15.Vxb7 Fd6 16.Fg5 Bb8 17.Vxa6 Bxb2 18.Fxf6 Vxf6 19.Vxd6 Vxc3 20.Hd4 Bxa2 21.Hxe6 fxe6 22.Vxe6+ Kh8 23.Bf1 Vc5 24.Vxd5
![]() |
24...Bfxf2!
A legegyszerűbb út a döntetlenhez, 25.Vxc5-re 25...Bxg2+ 26. Kh1 Bh2+ 27.Kg1 Bag2-vel sötét mattot adna.
25.Bxf2 Vxf2+ 26.Kh1 h6 27.Vd8+ Kh7 és Kaszparov ajánlatára döntetlen.
Verőci Zsuzsa