Két magyar indul a líbiai sakkvébén

Tripoliban, Líbia fővárosában június 18. és július 13. között rendezik meg 128 résztvevővel a FIDE kieséses rendszerű sakkvilágbajnokságát. Moammar Al Kadhafi államfő garantálta, hogy minden jogosult sakkozó kap vízumot; a magyarokat Almási Zoltán és Ács Péter képviseli. Sokan tiltakoztak a helyszín kiválasztása miatt, a sakkvilág ászai közül többen nem vállalták a részvételt. Nem indul a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov sem, aki igazságtalannak tartja, hogy ő előmérkőzésekre kényszerül, míg a világranglistát vezető Garri Kaszparov a győztessel a FIDE világbajnoki címéért mérkőzhet meg.

Prágában 2002-ben írták alá az egyezményt, amely biztosítani látszott a sakkvilágban uralkodó káosz megszüntetését. Az elsőrendű cél a két világbajnoki cím egyesítése volt, majd új élet kezdődhetett volna a sok vitával szétzilált sakkéletben. Örültünk az aláírásnak, rózsaszínűnek láttuk a világot, de a gyakorlat nem igazolta az optimizmusunkat. Dortmundban 2002 júliusában a terveknek megfelelően lejátszották a világbajnok-jelölti versenyt, amely Lékó Péter szenzációs győzelmével végződött, s nagymesterünk Vlagyimir Kramnyik kihívója lett.

A másik ágon, a FIDE világbajnoki címéért az ukrán világbajnok, Ruszlan Ponomarjov kihívójának a világranglistát vezető Garri Kaszparovot kijelölték, s a döntéssel helyreállt a párbeszéd az orosz exvilágbajnok és a Nemzetközi Sakkszövetség között.

Az eredeti tervek szerint a világbajnoki döntőket 2003 júniusáig kellett volna lejátszani, és a címegyesítő mérkőzést november-decemberben. Kramnyik és Lékó meccsének a londoni Einstein cég volt a tulajdonosa, Budapest kormánygaranciával többször is készségét fejezte ki, hogy a rendezési költségeket fedezi, az Einstein csoportnak a díjalapot kellett volna biztosítania. Bizonytalanságban teltek a hetek, a hónapok, Kramnyik és Lékó is csak várakozni kényszerült, illetve a krízis helyzet feloldására irányuló javaslatokat, hogy a címvédő mással mérkőzzön meg, Kramnyik határozottan visszautasította.

A két nagymester menedzsere, a német Carsten Hensel sokáig hasztalanul próbált tőkeerős szponzort találni, mert a magyar ajánlatot, a 300 ezer eurós díjalapot Kramnyik nem fogadta el. A januári Wijk aaz Zee-i szuperverseny után értesült a sakkvilág, hogy a világhírű Centro Danneman lett a világbajnoki döntő szponzora, és a 14 játszmás mérkőzést szeptember 25. és október 18. között a svájci Brissagoban rendezik meg. Lékóék meccse tehát révbe jutott, Hamburgban május 12-én nagyszabású sajtótájékoztatón ismertetik a páros mérkőzés rendezésének részleteit, a szabályzatot, ahol a két sakkcsillag is megjelenik.

Látszólag könnyebben alakult a FIDE döntőjének ügye, már-már biztosnak látszott, hogy Kaszparov és Ponomarjov Buenos Airesben mérkőzik meg egymással, de jól emlékezünk, hogy az ukrán világbajnokot kizárással fenyegették meg, ha nem írja alá a meccs szabályzatát. Argentína a feszült belpolitikai helyzet miatt visszalépett a rendezéstől.

Szocsi jelentkezett házigazdának, ekkor azonban Ponomarjov már túlfeszítette a húrt, újabb és újabb követeléseit a FIDE nem teljesítette, s a mérkőzés nem jött létre, hanem sokadszorra új javaslattal állt elő a vezérkar. Visszatérnek a kieséses rendszerhez, a győztes a világbajnoki címért játszhat Kaszparovval. Először novemberre tervezték a viadalt, majd többszöri halasztás után, s a sakkvilágot kicsit megdöbbentő helyszín, Tripoli ad otthont a 128 résztvevő csatározásának.

A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov április elején személyesen is találkozott a líbiai államelnökkel, Moammar El Kadhafival, sakkjátszmájuk döntetlennel végződött. Kezdetben komoly gondnak látszott, hogy az izraeli sakkozók nem kaphatnak vízumot Líbiába, ezért különböző lebonyolítás rendszert is mérlegeltek. A 128 jogosult résztvevőt négy csoportra osztották volna, s egy 32 fős mezőny Máltán játszott volna. A FIDE április 21-ig adott határidőt, hogy a játékosok aláírják a részvételi szerződést, ahol azonban a pontos feltételek nem szerepeltek.