A sakk világbajnokai - történeti áttekintés

A sakkozás történetének 37. világbajnoki döntőjét a Centro Dannemann szponzorálásával a Lago Maggiore partján fekvő svájci városban, Brissagóban rendezik meg szeptember 25. és október 18. között. A sakkozás 14. világbajnoka, az orosz Vlagyimir Kramnyik és kihívója, Lékó Péter 14 játszmás összecsapását óriási érdeklődéssel várja a sakkvilág. Rövid történeti áttekintés mellett ismerkedjünk meg a korábbi világbajnokokkal.

A hetvenes évektől sok konfliktus is kísérte a világbajnoki ciklusokat. Fischer játék nélkül elvesztett címe, a Karpov-Korcsnoj, majd a Karpov-Kaszparov párharcoknak nem csak a játszmái váltak híressé. Immár 11 éve, hogy két világbajnoka van a sakkozásnak. Prágában, 2002-ben aláírták a címegyesítést biztosító dokumentumot, a FIDE világbajnoki döntőjét, Garri Kaszparov és Rusztam Kaszimdzsanov mérkőzését a tervek szerint csak jövőre játsszák le.

A sakkjáték eredete a mondák világába vész. Valószínű, hogy Indiából származik. A legrégibb forrás, amely a sakkjáték eredetét kutatóknak rendelkezésére áll, az arab el-Dsahiz-nak (868) játékokat tartalmazó könyve és az 1257-ből való arabs kódex, a régi arab sakkozás könyve, amelyet a British Múzeum őriz. A sakkozás az arabok útján jutott ezután Spanyolországba, majd Olaszországba. A sakkjáték másfél évezredes történelmében döntő fordulatot hozott a XV. század vége. Az araboktól visszafoglalt Granada falai közt nemcsak káprázatos építészeti remekművek, gyönyörű szőnyegek és nagyszerű fegyverek estek zsákmányul. Az Alhambra pompás épületei az arab szellemi élet gazdag kincseit őrizték jól felszerelt könyvtáraikban. A legerősebb spanyol játékosok a nagy arab sakkozóik hátrahagyott műveit tanulmányozhatták, és innen indult el a játék világhódító útjára.

Az akkori játék, a bábok korlátozottabb mozgása mellett, a mainál hosszadalmasabb és kifejletében sokkal lassúbb volt. Ezt küszöbölte ki a játék megreformálása, amelyben egyébként magának a korszellemnek a hatása is megnyilvánult. A bábok egy részének menetmódja megváltozott, bevezették a sáncolást, a menetközben való ütést. Lucena 1497-ben, Salamancában megjelent spanyol nyelvű könyve a legrégebben nyomtatott sakk-könyv. A XVI. században hatalmas lendülettel indul fejlődésnek a sakkjáték. Nagy siker volt az 1512-ben egy portugál gyógyszerész, Damiano, Rómában kiadott könyve, amely már az új szabályokat tartalmazza és megnyitási tanácsokat is ad. A művet később francia, angol és német nyelvre is lefordították, összesen nyolc kiadást ért meg. A század legjelentősebb sakkműve a spanyol Ruy Lopez könyve, a szerző sorozatban aratta győzelmeit, emlékét ma is őrzi s sakkelmélet fontos fejezete, a spanyol megnyitás.

A XVI. század a spanyol sakkozás diadalmas korszaka, a következő században az olasz mesterek a leghíresebbek, Salvio, Carrera és a sok kiváló mester között Greco volt a legjobb. Játékát hatalmas támadókészség jellemezte, a megnyitáselmélet több változata őrzi nevét, pl. az olasz megnyitás Greco-változata. Az olasz mester könyve 1619-ben jelent meg, 150 megnyitást tárgyalt, elemzései még máig is helytállóak, végjátékelemzései egészen kitűnő pozíciós érzékről tanúskodnak. Elemzéseiből, játszmáiból jegyzeteket is készített, amelyeket jómódú pártfogóinak eljuttatott, ez a tevékenysége a sakkfolyóiratok ősének is tekinthető.

A XVIII. században a vezető szerep az angol, francia és német mestereknek jutott. A Café de la Regence volt a legerősebb játékosok találkozóhelye. Ide járt sakkozni Diderot, Voltaire, Rousseau, Napóleon, itt aratta első sikereit a század legnagyobb sakkjátékosa, Philidor. Ő volt az első mester a sakk történetében, akinek játékát tudományosan megalapozott elvek és nem pillanatnyi ötletek irányították. Híres mondása: "a gyalog a sakkjáték lelke" új megvilágításba helyezte a legértéktelenebb báb szerepét. Művei mai is maradandó értékűek, nagyszerű végjátékelemzéseiből manapság is tanulhatunk, az egygyalogos bástyavégjátékokat, a bástya és futó bástya elleni küzdelmét Philidortól leshettük el. Az első magyar sakk-könyv 1758-ban Budán jelent meg: "Sach, vagy királyos játéknak szabott rendtartásai" címmel.

A zseniális feltaláló, Kempelen Farkas 1769-ben szerkesztette meg sakkozó automatáját, amelyben egy jó sakkozó volt elrejtve. A sakkirodalom fejlődésével egyre több kiváló játékos tűnt fel, és megkezdődött a versengés, egyre több sakkversenyt szerveztek.

Az első nemzetközi sakkversenyt Londonban 1851-ben rendezték meg, a győztes a német Adolf Anderssen lett. A verseny kieséses rendszerű volt, korlátlan gondolkodási idő mellett. A magyar Szén József az ötödik helyen végzett. 1857-ben tűnt fel Paul Morphy (1837-1884), a zseniális amerikai sakkozó. Rövid ideig szerepelt csak, de szereplését győzelmek sorozata kísérte. Kombinációinak újszerűsége, kombinációs számításainak pontossága napjainkig iskolapéldául szolgál. Morphyt fantasztikus sakkérzéke több pozíciós igazság felfedezéséhez vezette, a leglényegesebb feladatnak a fejlődést és a tisztek aktivitását tekintette. Ennek érdekében szívesen áldozott gyalogot a megnyitásban (cseljátékok), vagy a játszma kezdeti szakaszában a fejlődési előny érdekében.

1858-59-ben Párizsban mérkőzött meg Andersennel, hét nyert játszmáig játszották a meccset, amelyet a német sakkozó győzelemmel kezdett, Morphy a harmadik játszmában egyenlített ki, majd 7-2-es nyeréssel a világ legerősebb játékosa lett, de meglepetésre 1860-ban, 23 évesen bejelentette visszavonulását. 1862-ben szervezték meg a második londoni versenyt, amely már körverseny volt. Morphy elődje és utódja, Anderssen újra győzött, s ezzel visszahódította a világelsőséget. Az osztrák Wilhelm Steinitz ezen a tornán csak a hatodik helyen végzett, de versenyről versenyre fejlődve 1866-ban joggal hívta ki Anderssent páros mérkőzésre, és 8-6-tal átvette a stafétabotot.