Lékó: szeretném kitörölni a vb-döntő utolsó játszmáját

Bodrogkisfalud, a zempléni község a hétvégén Lékó Pétert ünnepelte. Nagymesterünk Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki döntője előtti utolsó edzőtáborát itt szervezte meg, naponta 10-12 órát sakkozott segítőivel, és egyúttal élvezhette a lakosok hihetetlen szeretetét, támogatását, hogy minél nyugodtabb körülmények között készülhessen a nagy összecsapásra. Lékó akkor megígérte, hogy az eredménytől függetlenül visszatér élménybeszámolóra. A mexikói nyaralás után nagymesterünk első útja Bodrogkisfaludra vezetett.

Hosszú percekig zúgott a vastaps, amikor Lékó Péter belépett az általános iskola tornatermébe, ahol sok-sok kedves ismerőssel találkozhatott, és ahol oly sok pingpong csatát vívott. Valler József polgármester köszöntő szavai után Péter sokadszor mondott köszönetet az augusztusi szíves vendéglátásért. Nem volt kérése, amit ne teljesítettek volna, Zelenák Sándor reggeltől-estig leste kívánságát, mindent megszervezett. Nem véletlen, hogy "mindenes" Sándor még Brissagóba is elutazott, hogy a helyszínen drukkoljon Péternek. Nagymesterünk részletesen beszámolt a világbajnoki döntő alakulásáról, a balszerencsés első játszmáról, és, hogy miként sikerült magát túltennie a negatív kezdésen.

Szóba kerültek az ötödik parti izgalmai, amikor nehéz végjátékban legyőzte Kramnyikot és kiegyenlített. A nyolcadik összecsapás fordulatot hozott a meccsen, a Marshall támadással aratott nagyszerű nyerés felcsillantotta a reményt a világbajnoki cím elhódítására. A mérkőzés hajráját jellemző egyre nagyobb feszültséget is hosszasan ecsetelte, és végül az utolsó parti elvesztése megfosztotta a nagy lehetőségtől. A 7-7-es eredményt nagy szakmai sikerként értékelte, hiszen 2000-ben Vlagyimir Kramnyik veretlenül hódította el a világbajnoki címet Garri Kaszparovtól, és Brissagóban kétszer is kapitulációra kényszerítette. A közel kétszáz rajongó több mint két órán keresztül faggatta Lékót, majd türelmesen várakoztak, hogy nagy kedvencüktől autogramot kapjanak. Nagymesterünkre igen gazdag program várt a hétvégén, de készséggel válaszolt kérdéseimre.

- Hat hét telt el a világbajnoki döntő befejezése után. Most hogy érzi magát, miként gondol vissza a mérkőzésre?
- Már nagyon várom, hogy újra elkezdjem az edzéseket. Tüzetesen szeretnénk kielemezni a játszmákat, és természetesen készülnöm kell, hiszen remek versenyek várnak rám. A januári Wijk aan Zee-i szuperverseny után játszom Linaresben, majd Monacóban is. Utóbbi talán nem annyira fontos, de az első kettő nagy kihívás lesz.

- A brissagói utolsó játszmával hányszor álmodott, hányszor jutott eszébe a parti kritikus állása?
- A partira egyáltalán nem gondolok, sőt szeretném teljesen kitörölni az emlékezetemből, nem is akarok rá emlékezni.

- Tökéletesen megértem az érzéseit, de valahol fel kell dolgozni a történeteket. Oly sokszor mondták már, hogy ez valahol "magyar átok", a döntő pillanatban nem tudjuk kihasználni az esélyt, amikor csak az i-re kell feltenni a pontot. Gondoljunk csak a női kézilabdára.
- Úgy érzem, hogy ez rossz példa. Az emberek talán kevéssé érzik, hogy egy sakkjátszma, különösen egy utolsó parti, nem pár perc, nem egy pillanat, hanem egy új összecsapás, új esély mindkét félnek. Mondhatnám, hogy egy 90 perces labdarúgó-mérkőzés, ahol nem csak az utolsó két percet kell kibekkelni. Sötéttel játszottam a világbajnok ellen, aki fantasztikusan felkészült a mérkőzésre, óriási tétje volt a játszmának, és ő szervált. Amikor még négy játszma volt hátra, jóval nyugodtabb voltam, hiszen lett volna lehetőségem esetleges vereség esetén is javításra. Érthetően nem örültem ennek a helyzetnek, tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy nagyon közel vagyok az álmom teljesítéséhez. Kramnyik felszabadult volt, és a nagy feszültségben is lenyűgözően játszotta a partit. Biztos vagyok abban, hogy a legkisebb megingása esetén meg tudtam volna ragadni az esélyt, de ő sajnos nem tette meg nekem azt a szívességet, az én bizonytalanságomat pedig kegyetlen pontossággal használta ki.