Francia Király vív Budapesten

A magyar nőipárbajtőr-csapattal négyszeres világbajnok, de tavaly az athéni olimpián már a francia színekben lett bronzérmes Király Hajnalka, akivel a hét végi Westend Világkupa-versenyen a Nemzeti Sportcsarnokban is találkozhatunk. A "villámlátogatásra" hazaérkező vívónőt rennes-i otthonában értük utol.

- Milyen formában van?
- Úgy néz ki, hogy jól megy a vívás, mert az év elején már sikerült megnyernem a Bretagne-bajnokságot, egyéniben és csapatban is. De ennél persze nagyobb szó, hogy decemberben első lettem a francia bajnokságon. Erre az eredményre nagyon büszke vagyok, márcsak azért is, mert az elso francia bajnoki címem. Ráadásul most indultam eloször az itteni ob-n. Egy évvel korábban jobbnak láttam, ha nem nevezek, mert éppen akkor költözködtünk, én is festettem, parkettáztam, vagyis nem volt éppen ideális a felkészülésem.

- Nyilván sokan kérdezik: nem bánta meg a "váltást"?
- Azzal együtt, hogy nem tagadom, időnként bizony van honvágyam, s hiányoznak a szüleim, a nővéremék és Magyarország is, jó döntést hoztam. S az talán bocsánatos bűnnek számít, ha valaki szerelemből hagyja el a szülőhazáját. Még 1999-ben, egy Rio de Janeiró-i Világkupa-versenyen ismertem a férjemet, Patrick Picot-t, aki az 1980-as moszkvai olimpián győztes francia párbajtőrcsapat tagja volt. 2000. július 13-án költöztem ki Franciaországba, az esküvőnk pedig napra pontosan két évre rá, tehát 2002. július 13-án volt. De aztán örök hűséget esküdtünk egymásnak Veszprémben is.

- Az év végi ünnepekre hazalátogatott?
- A karácsonyt Rennes-ben töltöttük, de az év végére, egy hétre hazajöttünk. S azon túl, hogy együtt lehettem a szeretteimmel, ért egy nagyon kellemes meglepetés. Dióssy László polgármester úr fogadott a veszprémi városházán, és emlékplakettel jutalmazott meg az olimpiai szereplésemért. Pedig Athénban a bronzot már Franciaországnak nyertem.

- Miközben a magyar csapat csak ötödik lett, tehát ebből a szempontból is jól járt.
- Azt hiszem, ma mar nyugodtan elmondhatom, százszázalékosan biztos, hogy magyarként nem jutottam volna ki az olimpiara. Atlantában csak tartalék voltam, a sydneyi játékokat pedig a televízióban néztem. Amikor eldőlt, hogy a 2000-es olimpiáról lemaradtam, rettentően elkeseredtem, s abba akartam hagyni a vívást. Patrick azonban biztatott és rengeteget segitett, mint ahogyan az edzőm, Christian Joseph is, ők adtak erőt adott a folytatáshoz. Bár a francia csapatba bekerülni könnyebb volt, mint a magyarba, de az olimpiára kijutni sokkal nehezebb, a kvótáért vért izzadtunk. A kvalifikációs sorozatban az utolsó Világkupa-versenyre úgy utaztunk ki, hogy ha nem nyerjük meg, semmi esélyünk az olimpiai részvételre. Szerencsére megnyertük. Az olimpián aztán persze a harmadik helynél is végezhettünk volna előrébb, hiszen a németek elleni elődöntőben úgy kaptunk ki egyetlen tussal, hogy hét másodperccel a vége elott mi vezettünk kettővel. De ilyen a sport, ilyen az élet. Összességében azt mondom, hogy 2004-ben csodálatos évet zártam.

- Idén Zalaegerszeg rendezi az Európa-bajnokságot. Már készül a következő hazalátogatásra is?
- Az a helyzet, hogy a francia szakvezetés az Eb-n és a vb-n általában két különböző csapatot indít, s nem tagadom, hogy ha választani lehetne, akkor én inkább a lipcsei világbajnokágon indulnék. Persze vannak kivételek, hogy valaki az Eb-n és a vb-n is résztvehet, s tényleg nem bánnám, ha jöhetnék Zalaegerszegre is.

Fábik Tibor