Kovács Antal még mindig formában

Az utóbbi időben keveset hallottunk az 1992-es olimpiai bajnokunkról, Kovács Antalról, aki a tavalyi esztendőben jelentette be visszavonulását, ám a minap szárnyra kapott egy hír, miszerint szeptemberben, Franciaországban esetleg ismét tatamira lép a válogatott színeiben a csapat-világbajnokságon. Ennek kapcsán kerestük meg a legeredményesebb magyar cselgáncsozót, aki éppen egy kórházban tartózkodott.

- Ez netán a feleségének az utolsó kivizsgálása, mielőtt szeptemberben megszületne gyermekük?
- Nem, sajnos most nagymamámat kísértem el, mert némi vérnyomás-ingadozás lépett föl nála, ám szerencsére, nincsen különösebb probléma. A gyermekünket pedig valóban szeptemberre várjuk. Kislány lesz nagy valószínűség szerint.

- És azt már tudják, hogy mi lesz a neve?
- Minden bizonnyal Kovács. De a viccet félretéve Léda lesz.

- Azt meg sem merem kérdezni, hogy vajon az édesapja nyomdokaiba lép -e a sportpályafutást illetően, inkább arról faggatom, hogy miként került be újra a válogatottba?
- Az elmúlt időszakban Pakson edzettek a többiek, és bár hivatalosan befejeztem tavaly a sportkarrieremet, ez nem jelentette azt, hogy hátat fordítottam volna a sportágnak. Folyamatosan tréningezek és érzem még, hogy jó vagyok, tehát akár hasznára is lehetek a csapatnak, annak az együttesnek, amelynek titkon még komoly sansza lehet egy nagyon szép eredmény elérésében. Mindettől függetlenül még senki se vegye készpénznek, hogy ott leszek Franciaországban, lehet, hogy mindez csak elvi síkon marad.

- Mennyire férnek bele a mindennapjaiba az edzések, hiszen a Paksi Atomerőműnél dolgozik, és ismerve a habitusát gondolom sokat vállal magára.
- A munkahelyemen a kistérségi kapcsolatok, pr, marketing, kommunikáció, tájékoztatás, közgazdasági dolgok tartoznak hozzám. Ebből is látszik, hogy szerteágazó terület, de kifejezetten tetszik, amit csinálok. A PhD disszertációmat kommunikáció témában írom, amelyet nehéz egy mondattal összefoglalnom, de azért megpróbálom. Az atomerőművel kapcsolatos térségek ápolása, gazdasági élénkítése, iskolák fejlesztése. Mindezekre egyébként létrehoztunk egy alapítványt is. A Paksi Atomerőmű tényleg példaértékű és megítélése az utóbbi időszakban pozitív irányban változott. Szerencsésnek mondhatom az időbeosztásom, és így mindenre jut időm. Fél nyolcra járok dolgozni reggel, az edzések délután hatkor kezdődnek, így nyugodtan mozoghatok.

- Ez mennyi edzést jelent hetente?
- Hatot-nyolcat.

- Annyi az adag, mint fénykorában?
- Akkor heti 10 volt a penzum. Ezért mondtam, hogy szívesen állok a válogatott rendelkezésére, mert a mutatóim még mindig jók. Megy egyszerre 60-70 húzódzkodás, a futóidőm is megfelel a kívánalmaimnak és a kondiciómra sem lehet panasz.

- A pályafutását többször gátolták különböző sérülések. Mostanában sújtották kellemetlenségek?
- Nem. Ezt annak tudom be, hogy több az időm a pihenésre, a regenerálódásra. Annak idején folyamatosan egy taposómalomban voltunk, és emiatt volt a sok sérülés.

- Amikor megnyerte az olimpiai aranyérmét, Barcelonában, 1992-ben, gondolta volna, hogy ilyen kiegyensúlyozott és harmonikus lesz az élete 14 évvel később?
- Az elejétől kezdve láttam olyan példákat magam előtt, hogy az olimpiai bajnokokat folyamatosan éltették, mondták: "Te vagy az Isten!" és aki ezt elhitte bizony könnyen kiszaladt a lába alól a talaj. Nekem mind a mai napig nehéz elhinnem, hogy aranyérmes lettem az ötkarikás játékokon. Beleborsódzik a hátam, ha erre gondolok. Ezért maradtam meg olyannak most is, mint annak idején. A tavalyi évben megjelent egy könyv az összes magyar olimpiai bajnokról, én is elolvastam, és döbbenten tapasztaltam, hogy számtalan sportolónak keserű lett az élete, pedig egykoron csillogás jellemezte. Lehet, hogy sántítani fog a példám, de nagyon sok hasonlóságot vélek felfedezni a valóságshow "sztárok" és az olimpiai bajnokok között. A győztes mindent visz. Ideig-óráig. Természetesen a bajnokok rengeteget dolgoznak azért, hogy elsők legyenek, míg a valóságshow-k játékosait most nem elemezném... De az szembetűnő, hogy nagyon hamar elfelejtik az embert az évek múlásával. Egy rövid történetet hadd osszak meg: az egyik olimpiai bajnok 15 év múltán ellátogatott az egyik edzésre szeretett klubjához, ahol új portás volt és nem akarta beengedni, mert meg sem ismerte. Ekkor azt mondta dühében, hogy ezeknek nyertem én olimpiát. Becsapottnak érezte magát. Úgy vélem, ezért kell több lábon állni és talpon maradni minden körülmények között. Üdvözöltem a Magyar Olimpiai Bizottságnak azt a programját, amely 2001-ben jött létre az egykori olimpiai bajnokok megsegítésére. Sőt! Ma már a MOB szövetséget kötött több felsőfokú intézménnyel, hogy az olimpikonokra külön figyeljenek. Eredményes az együttműködés, jó példa erre Braun Ákos esete, aki már a harmadik diplomáját szerezte meg, mint programozó matematikus.

- És nem mellékesen a legjobb barátok.
- Sok mindenben közös a sorsunk, és valóban kiváló az emberi viszony közöttünk, mindent megbeszélünk egymással, és sok mindenben a segítségére lehetek, ami a cselgáncs sportágat illeti. Például én voltam az első világbajnoka a sportágnak, aztán Ákos következett, el tudtam mesélni neki, hogy mi jön ezután, mire figyeljen oda, vagy az Európa-bajnokságokat, világbajnokságokat megelőzően az Ákos indulása előtti utolsó estét biztos, hogy nagy beszélgetéssel töltjük el. A judóban 70%-ban minden fejben dől el, és ha nyugodt az ember a szőnyegen, akkor tud nagyot alkotni. Hálás vagyok Hangyássy László edzőmnek, hogy megtanított nyerni, akárcsak Ákost, mert csak ezzel lehet feljutni a csúcsra.

Tomka Tivadar