Keleti óriások igázták le a nehézsúlyt

Noha régóta nem számít szokatlan jelenségnek, ha egy-egy bokszszakértő a nehézsúly hanyatlása miatt aggodalmaskodik, manapság már teljes az egyetértés abban, hogy mélypontra került a királykategória. Az általános színvonal és a nagy egyéniségek hiánya miatti fanyalgást csak tovább fokozza a sportágat leginkább meghatározó amerikai piacon, hogy jelenleg mind a négy nagy szervezet világbajnoki címét szovjet utódállamból származó bokszoló birtokolja. 

Hiába vonultat fel a profi ökölvívás számos kiválóságot az alsóbb súlycsoportokból, a legfelsőbb kategóriára irányuló megkülönböztetett figyelemmel nehéz versenyre kelni. Egy régi mondás szerint semmilyen sportesemény feszültsége nem hasonlítható össze egy nehézsúlyú címmérkőzéssel, hiszen szinte bármelyik pillanatban benne van egy KO-győzelmet érő ütés lehetősége.

Ennek a feltételnek ugyan a jelenlegi világbajnokok is megfelelnek (sőt), általában mégis úgy tekintenek rájuk, mint egy remélhetőleg átmeneti, válságos időszak képviselőire. A címvédők össznépi becsmérlése persze nem most kezdődött, a közvélekedés szerint az utolsó számottevő bajnok Lennox Lewis visszavonulásával távozott a nehézsúlyból. A brit vitathatatlan megüresedett trónjait azóta már számos ökölvívó elfoglalta, de senkinek sem sikerült kiváltani a bokszszeretők elragadtatását.

John Ruiz ugyan kétszer is elhódította a WBA világbajnoki övét, de szürke stílusával lopta be magát a közönség szívébe, ráadásul karrierjébe hat vereség is becsúszott, a félnehézsúlyból felruccanó Roy Jones Jr. pedig valósággal hülyét csinált belőle a ringben 2003-ban. Hasim Rahman is hatszor kapott ki, Maszkajevtől kétszer is, így pályafutása legdicsőbb mozzanata immár valószínűleg a dekoncentrált Lewis 2001-es kiütése marad. A visszavágón már a "Szikla" ismerkedett meg közelebbről a padlóval, és bár tavaly Vitalij Klicsko visszavonulása után ismét ő lett a WBC világbajnoka, címét megvédenie egyszer sem tudta. Chris Byrd, Corrie Sanders és Lamon Brewster szintén nem gyönyörkedhetett sokáig világbajnoki övében, a cirkálósúlyból felhízott, ám a névsorból kétségtelenül a legképzettebb James Toneytól pedig doppingolás miatt vették el az aranyat.

De mi a helyzet a mostaniakkal?

A régi bajnokok és a jelenlegi totális exszovjet uralom közötti átmenetet az IBF világbajnoka, Vlagyimir Klicsko (46 győzelem, 41 KO, 3 vereség) képviseli. A 30 éves ukrán valaha a súlycsoport legnagyobb ígéretének számított, ám aztán két egymást követő összecsapáson Sanders és Brewster ellen is rongybabaként esett össze a ringben. Ezután sokan azt várták, hogy Kovács István barátja eltűnik majd a süllyesztőben, idén azonban egy Chris Byrd elleni TKO-val sikerült visszakapaszkodnia a csúcsra. A 198 cm magas, 110 kiló körüli "Acélpörly" következő ellenfele november 11-én Calvin Brock lesz, és mivel a súlycsoport nem a éppen legfényesebb időszakát éli, az ifjabbik Klicsko fivér még sokra viheti.

Vlagyimir Klicsko Viktor Juscsenko ukrán elnök oldalán

A tengerentúli sportsajtó által kedvesen csak keleti szörnyetegnek becézett Nyikolaj Valujev eddig makulátlan mérleggel rendelkezik, 44 mérkőzést nyert, ebből 32-t kiütéssel. Ha a többi világbajnok óriás, akkor a 33 éves Valujev valóságos emberhegynek számít 213 centijével és 147 kilogrammos testsúlyával. Bár a magánéletben szelídnek mondják, félelmetes látványt nyújt a ringben. A WBA világbajnoki címét tavaly decemberben hódította el Ruiz ellen, megosztott pontozással. A jogot, hogy kihívhassa a világbajnokot, szintén egy vitatott mérkőzésen vívta ki magának a veterán Larry Donald ellen. Sokan úgy vélték, Donald volt a jobb, megosztott pontozással mégis az oroszt hozták ki győztesnek, amihez egyesek szerint az is hozzájárult, hogy akkoriban Valujevet a világ legsikeresebb promótere, Don King vette szárnyai alá. Címét idén júniusban Owen Beck ellen TKO-val védte meg. Legközelebb október 7-én lép szorítóba, amikor Monte Barrett ellen teszi kockára világbajnoki címét.

Owen Beck a harmadik menetig bírta Valujev csapásait

A címegyesítés persze állandó beszédtéma, de egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi világbajnokok között valaha is sor kerülhet rá. A szervezetek poltikája nem igazán tükrözi ezt a szándékot, Valujev és Maszkajev érdekeit pedig kifejezetten a mostani állapot fenntartása szolgálja. Ennek ellenére óriási szüksége lenne a királykategóriának egy-egy emlékezetes csatára, hiszen a négy bajnok eddigi ellenfeleinek névsora koránt sem hat lenyűgözően a nagyérdeműre.