Vágólapra másolva!
Doppingvétség miatt kétéves eltiltást kapott a korábbi világelső teniszező Martina Hingis. A tavalyi wimbledoni torna után pozitív mintát produkáló svájci klasszis korábban már bejelentette visszavonulását.

Hingis november elsején a svájci Glattbruggban rendezett sajtókonferencián váratlanul bejelentette, wimbledoni doppingtesztjében kokain nyomait mutatták ki.

Az egykori világelső akkor jelezte, nem folytatja pályafutását, de mindent elkövet, hogy tisztázza nevét a vádak alól.

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) decemberben meghallgatta Hingist, ám fellebbezését elutasították.


A döntés értelmében kétéves eltiltással sújtották a svájci teniszezőt, akit nemcsak világranglista-pontjaitól fosztottak meg, de vissza kellett fizetnie pénzdíjainak nagy részét is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!