- Hét évvel ezelőtt, Mariborban már nyert Európa-bajnokságot. Melyik aranyérem a kedvesebb a számára? - kérdeztük először Ungvári Miklóst.
- Természetesen most is nagyon örülök, hogy felállhattam a dobogó tetejére, és ez az Eb-cím azért is különösen értékes, mert a magyar cselgáncsozók közül előttem még csak Hajtós Bertalan tudott duplázni a kontinensbajnokságokon. Ám bevallom, ez a győzelem nem okozott akkora eufóriát, mint amikor huszonkét évesen akasztották az aranyat a nyakamba.
- Az elődöntőben azt az orosz Gadanovot győzte le, akivel szemben tavaly Pekingben úgy vérzett el a nyolc közé jutásért, hogy szabálytalan fogás miatt leléptették. Fűtötte a harci láz, hogy visszavágjon?
- Soha nem szoktam megnézni a sorsolást, így csak a harmadik meccsem után tudtam meg, hogy ő a negyedik ellenfelem. Ekkor többen is mondták, hogy most revánsot kell vennem az olimpiáért, de én igyekeztem megőrizni a higgadtságomat. Tisztában voltam vele, hogy ez egy abszolút kétesélyes meccs, és hideg fejre van szükségem.
- A döntőt akció nélküli mérkőzés után egyhangú bírói döntéssel nyerte meg a lengyel Kowalski ellen. Az "ítélethirdetés" előtt belülről is úgy érezte, hogy ön nyert?
- Igen, úgy éreztem, hogy aktívabb voltam, és egy ízben kevés hiányzott ahhoz, hogy beforgassam az ellenfelemet. Biztosra azonban nem vehettem, hogy engem hoznak ki győztesnek a bírók, így összeszorítottam a fogaimat és reméltem, hogy az én színem, a kék zászló emelkedik a magasba. Szerencsére így történt.
- Ugyanaznap barátnője, a holland színekben versenyző Kitty Brávik az 52 kg-ban bronzérmes lett, másnap pedig öccse, Attila a 73 kg-ban az ötödik helyen végzett. Elégedett volt velük?
- Természetesen, hiszen mindketten először szerepeltek felnőtt világversenyen. Egyébként az öcsém is közel volt ahhoz, hogy érmes legyen, az elődöntőjét és a bronzmeccsét is csak a rutintalansága miatt vesztette el. Ám az ötödik hely is nagyon szép tőle, én például az első felnőtt Európa-bajnokságomon kikaptam az első mérkőzésemen, és azzal véget is ért számomra az Eb.
- A holland barátnőjével mióta ismerik egymást?
- Már nagyon régóta, 2004-ben találkoztunk először. Kittynek egyébként a szülei magyarok, ám ő már kint született 1987-ben. S bár holland iskolákba járt, jól beszél magyarul, plusz még öt másik nyelven is. Január eleje óta együtt lakunk Hollandiában, Haarlemben, és mindketten az ottani Kenamju Judo Clubban edzünk. S nekem a hét végén nagyon komoly megméretésem is lesz. Tudniillik most rendezik a holland csapatbajnokság négyes döntőjét, és a győztes indulhat a BEK-ben. Egyelőre még Magyarországon tartózkodom, de csütörtökön utazom ki, légiósként én is beszállok a csapatba. Ha már ott edzem, az a legkevesebb, hogy segítek.
Kitty Brávikot, akinek a szülei még a rendszerváltás előtt hagyták el Magyarországot, aki a levelét, amelyben fotókat küldött számunka, Brávik Kittyként írta alá, Haarlemben utolérve kértük rövid bemutatkozásra, s kérdeztük az Európa-bajnokságról, valamint céljairól.
- Az Eb előtt a legjobb eredményem a 2006-os junior Európa-bajnoki címem volt, amit utolsó éves juniorként szereztem. A korosztályos Európa-bajnokságokról soha nem jöttem haza érem nélkül, és reménykedtem, hogy talán Tbilisziben is sikerrel járhatok. A versenynapon aztán éreztem, hogy jó formában vagyok, és bármire képes lehetek, csak bíznom kell magamban!
- A vb-t augusztus végén éppen Hollandiában, Rotterdamban rendezik. Mi lehet Eb-harmadikként a célja?
- Meglehetősen nagy a konkurencia, és az Eb-bronzzal sem gondolhatom azt, hogy biztos a helyem a csapatban. Ezért még keményen meg kell küzdenem. Ám optimista vagyok, Tbilisziben önmagamnak is bizonyítottam, hogy ha hiszek magamban, akkor csodákra lehetek képes. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a vb-n ott lesz a világ másik fele is, de megígérhetem, hogy igyekszem a legjobbat kihozni magamból.
- Gondol-e már az olimpiára?
- Természetesen már a 2012-es olimpia körül is forognak a gondolataim, és az lenne a legszebb, ha a két Ungvári testvérrel együtt juthatnék ki Londonba!