Katari rg-kaland magyar kapitánnyal

Ha annyira azért nem is abszurd a történet, mintha egy magyar jégkorongedzőt bíznának meg azzal, hogy futtassa fel a szaúd-arábiai hokit, Tettamanti Adrienne esete is kétségkívül unikum az Arab-félszigeten. A Csepel RG Club 32 éves edzője lett ugyanis a katari ritmikus gimnasztika válogatott szövetségi kapitánya.

- Európában sokan nem is sejtik, hogy Katarban, ebben az Arab-öböl menti kis mohamedán országban egyáltalán meghonosodott a ritmikus gimnasztika. Nagy vonalakban mit kell tudni a sportág ottani helyzetéről? - kérdeztük a korábban a magyar felnőtt és junior válogatott kéziszercsapatot is irányító Tettamanti Adrienne-t.
- A tornával és az ugyancsak olimpiai sportág trampolinnal együtt kezelik. Sok versenyzőről viszont még valóban nem beszélhetünk az országban. Felnőtt válogatott keret egyelőre nincs is, hozzám a legügyesebb juniorok tartoznak, konkrétan hét kislány. Rajtuk kívül hozzávetőleg még húszan űzik az rg-t. Velük egy bolgár és egy üzbég kolléga foglalkozik, akik tulajdonképpen a beosztottjaim. Jómagam március óta vagyok kint Dohában, egy orosz edző helyére érkeztem.

- Ez meglehetősen nagy szó, mert a ritmikus gimnasztikában az oroszok az irányadóak.
- Így igaz, ezért volt számomra is kellemes meglepetés, hogy rám esett a választás. Még tavaly tavasszal, a Nemzetközi Torna Szövetség honlapján láttam, hogy meghirdetik az állást, és rögtön megfordult a fejemben, hogy jelentkezem. Ám erre csak akkor szántam el magam véglegesen, amikor kint voltam a pekingi olimpián, ültem a megnyitó ünnepségen a Madárfészekben, és bevonult a katari delegáció...

- Hosszas procedúra végén lett ön a befutó?
- Meglehetősen sok e-mailt váltottunk, mert a katariak mindenre kíváncsiak voltak, még azokra az újságcikkekre is, amelyekben szerepelt a nevem. Októberre aztán olyan stádiumba került az ügy, hogy meghívtak négy napra, mert közölték, személyesen is szeretnének találkozni velem. Azt nem tudom, hogy rajtam kívül még hány pályázóval beszélgettek el, de az év végére gyakorlatilag eldőlt, hogy engem választottak, és kiszerződöm.

- Azért vágott bele, mert elégedetlen volt az itthoni viszonyokkal, vonzotta a kihívás, vagy anyagi megfontolásokból?
- Ez mind szerepet játszott a döntésemben. Magyarországon tényleg siralmas a helyzet a sportban, Katarban dolgozni szövetségi kapitányként nagy kaland, megismerhetek egy egzotikus országot, és nem tagadom, a fizetség is csábító.

- Ez nagyságrendileg mit jelent?
- Hozzávetőleg nyolcszor, tízszer többet lehet keresni, mint otthon.

- Hogyan kommunikál a gyerekekkel? Tolmácsot kapott?
- Erre semmi szükség, mert Katarban nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra, és már a kicsik is jól beszélnek angolul. Amúgy érdekesség, hogy a hozzám tartozó hét kislány egyike sem katari, mert a szüleik szaúdiak, egyiptomiak. Ha megyünk majd külföldi versenyre, akkor kapnak katari útlevelet, de ha visszajövünk, ezt vissza is kell adniuk. Ez a törvény.

- S mi lesz, ha a lányok néhány év múlva már a felnőtt mezőnyben szerepelnének? Láttunk már világversenyen bahreini futónőt csadorban, de a szőnyegen furán hatna ez a viselet...
- Ez jó kérdés... Tudomásom szerint, amíg a lányok nem szándékoznak férjhez menni, versenyezhetnek tornadresszben. Egyébként ők is rendszeresen imádkoznak, de csak reggel és este. S a szövetség vezetői nyomatékosan felhívták a figyelmemet, hogy az edzőtáborban semmiképpen se engedjem el őket egyszerre imára, mert akkor nagyon nehéz lesz újra rávenni őket a munkára. Sajnos, így se könnyű... Hozzászoktak a kényelemhez. Az edzésekre is úgy jönnek, hogy egy busz, amelyet a szövetség biztosított számukra, összeszedi, az edzés után pedig hazafuvarozza őket.

- Doha pályázott a 2016-os olimpia rendezésére, s bár nem került be a versenyben maradt városok - Chicago, Rio de Janeiro, Tokió és Madrid közé -, látszik az elszántság, hogy komoly a szándéka?
- A Katari Olimpiai Bizottság elnöke az ország uralkodójának, Hamad bin Khalifa Al Thani sejknek a fia, egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, s hiszi, hogy Doha hamarosan sikerrel jár a kandidálással. Katar valójában a 2020-es rendezésre készül, s az biztos, hogy ha nyer, októberben lenne az olimpia, mert akkor a legkellemesebb a hőmérséklet. Most, május elején már negyvenkét fok van nálunk. De nem panaszkodom, el lehet viselni.

- Magyar szót hall néha?
- Hogyne, már csak azért is, mert a családommal jöttem ki, velem van a férjem, Gábor, és a két kislányunk is. Tami négy és fél éves, angol nyelvű óvodába jár, s nem egyedi, hogy itt franciára és arabra is tanítják a gyerekeket. Petra még csak tizennégy hónapos. Dohában amúgy legalább kétszáz magyar él és dolgozik, köztük sok edző. Az egyik labdarúgócsapatot például Tornyi Barnabás irányítja, Fischer Ferenc asztalitenisz-edző pedig már tizenhárom éve él itt. De nem olyan régen érkezett egy komplett fúvószenekar is. S mondhatom, hogy a magyarok összetartanak, nekünk is sokat segítettek, hogy sikerüljön zökkenőmentesen beilleszkednünk az itteni életbe. Az otthoni hírekről pedig az internet mellett a Duna Televízió adásából is értesülhetünk, mert itt is lehet fogni.

- Hogy tervezi, meddig marad?
- Egyéves szerződésem van, ami 2010 márciusában jár le, s majd akkor meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Tudom, hogy Csepelen visszavárnak, de lehet, hogy még maradunk, mert jól érezzük magunkat.