A 40 éves ukrán Vaszilij Ivancsuk fantasztikus sikerekben gazdag pályafutása során mindig is képes volt hullámzó teljesítményt nyújtani. Tavaly megnyerte a szófiai és a moszkvai szuperversenyt, a drezdai sakkolimpián elkövetett doppingvétségének utózöngéjeként is értékelhettük nankingi utolsó helyét. A januári világranglistán még harmadik volt, majd beszámolták kínai "kiruccanását", a Corus-tornán mutatott gyengébb eredményét, s ezeket csak részben korrigálta linaresi holtversenyes első helye.
A nalcsiki GP-viadalon is osztotta az utolsó helyét, majd címvédőként nagyot bukott Szófiában. Ha a Nemzetközi Sakkszövetség hű marad korábbi rendelkezéseihez, akkor a július 1-től érvényes ranglistán csak 30. lesz 2702 ponttal. A báznai torna megnyeréséért kapott 17 pontot csak szeptemberi listán számolják el. Az erdélyi fürdővárosban egy jól játszó, pontosan számoló, alig hibázó Ivancsukot láttunk, teljesen megérdemelt a tornagyőzelme. Az utolsó fordulóban gond nélkül remizett az azeri Tejmur Radzsabovval, és egypontos előnnyel ért célba. Mini párosmeccsét Borisz Gelfand és Radzsabov ellen két-két remivel zárta, a spanyol Alekszej Shirovot és az amerikai Gata Kamskyt 1,5-0,5-re győzte le, a román Liviu-Dieter Nisipeanura kettős vereséget mért.
A második helyezett Gelfand nyolc remi mellett Shirov és Nisipeanu ellen volt eredményes. Csalódás Radzsabov játéka, tőle szokatlan módon a remikirálylett. Shirov a Karpov-versenyen elért utolsó helyével érkezett Báznába, összeszedte magát, de két partit is vesztett, ezt három győzelemmel kompenzálta. Az amerikai Gata Kamsky nem tud magához térni a világbajnoki kihívói párosmérkőzésen Veszelin Topalovtól elszenvedett veresége után. A hazai pályán játszó Nisipenau sokat hibázott, érdekes ötletei többet ígértek.
Az utolsó forduló eredményei:
Alekszej Shirov (spanyol, 2745) - Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2675) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2756) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2746) döntetlen (Szicíliai védelem, 28)
Gata Kamsky (amerikai) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) döntetlen (Futójáték, 32)
A verseny végeredménye:
1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 7 pont
2. Borisz Gelfand (izraeli) 6
3-4. Alekszej Shirov (spanyol) és Tejmur Radzsabov (azeri) 5,5
5-6. Gata Kamsky (amerikai) és Liviu-Dieter Nisipeanu (román) 3
A nagymesterek teljesítménye a performance-pontszámok tükrében:
Vaszilij Ivancsuk 2874, Borisz Gelfand 2800, Alekszej Shirov 2762, Tejmur Radzsabov 2759, Gata Kamsky 2582, Liviu-Dieter Nisipeanu 2591.
Az Élő-pontszámok változása:
Vaszilij Ivancsuk + 17, Borisz Gelfand + 9, Alekszej Shirov + 2, Tejmur Radzsabov 0, Liviu-Dieter Nisipeanu - 11, Gata Kamsky - 18.