A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Csak júniusra lesz meg Caster Semenya nemiségi vizsgálatának eredménye, így a női 800 méter dél-afrikai világbajnoka addig biztosan nem versenyezhet.

A Dél-Afrikai Atlétikai Szövetség (ASA) kedden még arról számolt be, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) ígéretet tett: gyorsan lezárja a tavaly augusztus óta húzódó ügyet. Az IAAF ugyanakkor külön kérte, hogy a teszt eredményéig az ASA ne engedje versenyezni a 19 éves futót.

Semenya kedden úgy nyilatkozott, hogy idén mindenképpen visszatér, azt viszont hangsúlyozta, hogy az IAAF eljárása megalázó a számára, és alapvető emberi jogait sérti. Semenya - aki hazájában nemzeti hős lett - a semmiből tűnt elő három héttel a vb előtt, és Berlinben 1:56.72 perces, kiváló idővel nyert.

Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!