Vágólapra másolva!
A világelső Serena Williams hatalmas csatában, három szettben kikapott az ausztrál Samantha Stosurtől a francia nyílt teniszbajnokság szerdai negyeddöntőjében. Ezzel biztossá vált, hogy a nők mezőnyben új győztes avatnak. A férfiaknál Rafael Nadal honfitársát, Nicolás Almagrót is három szettben takarította el az útból.

A tizenkétszeres Grand Slam-győztes Williamsnek a harmadik játszmában mérkőzéslabdája volt, ám nem tudta kihasználni, Stosur végül 2 óra 24 perc alatt diadalmaskodott.

A másik ágon a szerb Jelena Jankovic magabiztosan nyert a kazah Jaroszlava Svedova ellen.

A korábbi négyszeres győztes spanyol Rafael Nadal bejutott az elődöntőbe, miután három szettben legyőzte honfitársát, Nicolás Almagrót. A torna második kiemeltje az első két játszmát rövidítés után nyerte, majd a harmadikat 6:4-re, így továbbra is szettveszteség nélkül menetel.

Amennyiben Nadal diadalmaskodik a Roland Garroson, akkor átveszi a világranglistán a vezetést a svájci Roger Federertől. Nadal az elődöntőben azzal a Jürgen Melzerrel találkozik, aki 0-2-ről fordítva legyőzte a harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovicot. A 29 éves bécsi születésű játékos pályafutása során először jutott a négy közé Grand Slam-tornán.

eredmények:
női egyes, negyeddöntő:
Stosur (ausztrál, 7.) - S. Williams (amerikai, 1.) 6:2, 6:7 (2-7), 8:6
Jankovic (szerb, 4.) - Svedova (kazah) 7:5, 6:4

Az elődöntőben:
Schiavone (olasz, 17.) - Gyementyjeva (orosz, 5.)
Stosur - Jankovic

férfi egyes, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Almagro (spanyol, 19.) 7:6 (7-2), 7:6 (7-3), 6:4
Melzer (osztrák, 22.) - Djokovic (szerb, 3.) 3:6, 2:6, 6:2, 7:6 (7-3), 6:4

Az elődöntőben:
Söderling (svéd, 5.) - Berdych (cseh, 15.)
Nadal - Melzer

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!