Vágólapra másolva!
Szeptember 11-én az újonnan kijelölt kötelező kihívó Samuel Peter ellen védi meg a WBO és az IBF világbajnoki címeit az ukrán Vlagyimir Klicsko. A nigériai bunyós úgy került képbe, hogy az eredetileg kijelölt Alexander Povetkin és csapata visszalépett a találkozótól, mert szerintük a világbajnok "rabszolgaszerződést" akart rájuk kényszeríteni. Povetkin menedzsere, Alexander Pavlov most felfedte a szerződés egyes pontjait.

1. Povetkin köteles személyesen megjelenni a közösen és külön tartott sajtókonferenciákon, részt venni a sajtókörúton, interjúkat adni, nyilvános edzést tartani, és mindazon az eseményeken megjelenni, amelyet a K2 Promotions (Klicskóék cége) előír.

2. Amennyiben Povetkin nem jelenik meg a K2 által szervezett sajtóeseményen, minimum 250 ezer dollárt köteles fizetni a K2-nek.

3. A K2 nem fizeti Povetkinék utazási, szállás, étkezési költségeit, illetve a meccs helyszínére, valamint helyszínéről való helyváltoztatásokat.

4. A K2 nem köt a kihívó számára életbiztosítást a mérkőzés időtartamára, és nem fizeti Povetkin orvosi költségeit, amelyek a meccsen összeszedett esetleges sérülései miatt merülnek fel.

5. Povetkin köteles a K2 által kijelölt Grant kesztyűket használni. Povetkinnek tilos a saját kesztyűit felbontatlan csomagolásban hordozni, vagy Grant kesztyűkön kívül mást használni.

Povetkin visszalépése után az IBF New Jersey-i ülésén arról döntött, hogy leveszi ranglistájáról a hivatalos kihívói státuszt elfoglaló orosz ökölvívót.

www.profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!