"Visszafogadtak maguk közé" - interjú Fazekas Róbert diszkoszvetővel

"Tehetnek egy szívességet" - üzeni rosszakaróinak Fazekas Róbert, aki hat évvel az athéni olimpia doppingügye után, egy súlyos gerincsérülésen túljutva a barcelonai Európa-bajnokságon ismét dobogóra állhatott. A harmincöt éves szombathelyi diszkoszvető azt mondja, semmit sem csinálna másképp, annak idején pedig O. J. Simpson ügyvédje is megkereste.

- Elégedett a 66,43 méteres dobással, amellyel elnyerte a bronzérmet Barcelonában?
- Persze hogy az vagyok, hiszen ez nemcsak az idei legjobb eredményem, az athéni olimpia óta nem dobtam ekkorát. Akkor 70,93-as olimpiai csúcsot értem el, csak hát azt az aranyérmet nem tarthattam meg.

- Ezek szerint jó versenyzőtípus?
- Ezzel sohasem volt gondom, a nagy tét mindig megsokszorozta az erőmet, akkor dobtam nagyot, amikor kellett. Ez nálam alkati kérdés, de azért lehet fejleszteni is.

- Athén után két évre tiltották el, mégis csak most, hat évvel később ért el ismét dobogós eredményt. Miért alakult így?
- Az első visszatérési kísérletem nem sikerült, mert meg kellett operálni. Utána jött Peking, nagy nehezen kijutottam, nyolcadik lettem, majd hatalmas lendülettel nekivágtam a világbajnoki felkészülésnek, de akkor meg bekrepált a gerincem. Össze kellett kötözni három csigolyámat, összesen hat csavarra volt szükség, továbbá van egy porckorong-implantátumom is.

- Nem fordult meg a fejében, hogy jobb lenne inkább befejezni?
- Nem, soha nem adtam fel. Az ember mindig optimista. Vagy őrült.

- Nem lehet, hogy mind a kettő?
- Hát igen. Ezt nem lehet ép ésszel csinálni, az biztos.

- Harmincöt éves fejjel képes még előre tervezni? Mondjuk, a londoni olimpiáig?
- Persze hogy képes vagyok. Harmincöt év nem kor dobásban, London még belefér bőven. Számos példa mutatja, hogy még harmincnyolc, harminckilenc évesen is nyertek világversenyt diszkoszvetésben. Soha nem voltam ilyen motivált, mint most, ez a barcelonai bronzérem hatalmas lökést adott.

- Úgy tudom, a felkészüléssel sem volt rendben minden.
- Nem bizony, a műtétem után rendbe kellett jönnöm, és ahogy folyamatosan javult az állapotom, úgy tudtam egyre erősebben terhelni a gerincemet. Valójában áprilistól tudtam rendesen edzeni, lábra nem is dolgoztam, nem volt rá idő. Bizonyos fázisai egyszerűen kimaradtak a felkészülésnek.

- Akkor lehetett volna jobb is ez a 66 méter 43 centi?
- Lehetett volna, de mint mondtam, egyáltalán nem vagyok elégedetlen.

- Milyen lelkiállapotban volt a döntő előtt?
- Igazából csak a selejtező előtt idegeskedtem, az volt a lényeg, hogy bekerüljek a döntőbe, és attól kezdve, hogy ez sikerült, már nem volt gond. Felszabadultam álltam be a dobókörbe. De a selejtezőben már korábban is voltak kellemetlen élményeim, az edmontoni világbajnokságon kiestem a selejtezőben.

- Mi történt?
- Egy téves bírói döntéssel elvették az első nagy dobásomat, amivel túlszárnyaltam a szintet, és utána összeomlottam, már nem tudtam koncentrálni.

- Az mit jelent, hogy rossz bírói döntés?
- A világversenyen rengeteg önkéntes dolgozik, nem jut mindenhová szakember. Egy ilyen túlbuzgó önkéntes úgy látta, hogy ráléptem a dobókör peremére, és ezt jelezte is. Pedig a tévéfelvétel bizonyította, hogy nem léptem rá, csakhogy az akkor már senkit sem érdekelt.

- Ez így megy?
- Így. A hölgy felemelte a piros zászlót, nekem meg ezzel véget ért a vébé. Az óvást nem fogadták el, és kész. Ha az ember kifog egy ilyen túlbuzgót, akkor ilyesmi előfordulhat.

- Most ennyi volt önben? Piotr Malachowski és Robert Harting verhetetlen volt?
- Ők azért nagyon jók, egy kicsit kiemelkednek, meg az észt Gerd Kanter is, aki most negyedik lett.

- Ez volt az igazi visszatérése, hogyan fogadták a versenyzőtársak?
- Nagyon rendesek voltak, nem érzem, hogy ki lennék közösítve, a sidney-i és athéni olimpiai bajnok Virgilijus Alekna is odajött hozzám gratulálni, és még a világcsúcstartó, de már régen visszavonult Jürgen Schultz is. Mindenki tudja, hogy nem vagyok sem rosszabb, sem jobb a többieknél, már ami a doppingkérdést illeti. Igen, visszafogadtak maguk közé.

- Ők igen, csak éppen a Gyémánt Liga jól fizető versenyeire nem hívják meg.
- Oda nem. Van egy olyan szabály, hogy aki egyszer lebukott, akit doppingvétség miatt eltiltottak, azt nem hívják meg ezekre a versenyekre. De a németek még szigorúbbak, ők semmilyen versenyre nem hívják meg azokat, akik fennakadtak a rostán. Nem tudom, igazságos-e ez a bánásmód, hiszen még a gyilkosnak is megbocsátanak, ha leülte a büntetését, én pedig még csak embert sem öltem. Így csak olyan versenyeken tudok indulni, ahol kisebb a pénzdíj, de azért, ha nem is könnyen, meg tudok élni.

A Gyémánt Liga versenyein tízezer dollár az első díj, egy bronzéremért - amilyet Fazekas is szerzett Barcelonában - négyezer dollár járna. Egy szezonban összesen hét viadalt rendeznek a Gyémánt Ligában.

- Van, aki támogatja anyagilag?
a honlapom

- Barcelonával befejezte a szezont?
- Az országos bajnokságon már nem indulok el, talán egy-két kisebb versenyen igen, majd megbeszéljük a menedzseremmel, Knipl Istvánnal.

- Mi lenne, ha jövőre megnyerné a világbajnokságot? Akkor is ki lenne rekesztve az igazán pénzes versenyekről?
- Hát ez jó kérdés, fogalmam sincs. Ki kellene próbálni, és szívesen ki is próbálnám. Szerintem ha világbajnok lennék, alaposan feladnám a leckét a versenyszervezőknek.

- Most is van olyan erős, mint 2004-ben volt? Tud annyit fekve nyomni, mint akkor?
- Van, amiben erősebb vagyok, van, amiben a gerincem miatt gyengébb. Sokáig a forgásnál, a torziós mozgásoknál zavart, az első hónapokban a műtét után csak övvel a derekamon tudtam edzeni, de most már nincs gond. Adriánnal jó az összhang, megtaláltuk a közös hangot. Vida Józsival, a korábbi edzőmmel elfáradt a kapcsolatunk, természetes választás volt Annus, végtére is húsz évet edzettünk együtt.

- Ha vissza lehetne pörgetni az időt hat évvel, van, amit másképp csinálna?
- Nem, semmit. Ugyanígy tennék mindent.

- Pedig volt egy balul sikerült pereskedése is Athén után.
- Ez igaz, azt elbuktuk, ahogy kell. Anyagilag belerokkantunk, az összes pénzünk ráment akkor.

- Talán nem kellett volna erőltetni, sejteni lehetett a kimenetelét.
- Hát, tudja, vásár után már minden paraszt okos. Nézze meg a fehérorosz kalapácsvetőket, Ivan Tyihont és Vagyim Gyevjatovszkijt! Ha ők úgy gondolkodnak, hogy nincs értelme a pereskedésnek, akkor már régen elvették volna a pekingi érmeiket. De ők nem hagyták magukat.

- Mert mögöttük állt egész Fehéroroszország, fizették a drága ügyvédi csapatot.
- Hát ez az. Mögénk nem állt senki sem, minket magunkra hagytak. Illetve nem mindenki. Megkeresett egy washingtoni ügyvédi iroda, Johnnie Cochrané, aki O. J. Simpsont is védte annak idején.

- Gondolom, ráment volna a gatyája.
- Ne higgye! Felajánlották, hogy ingyen védenek. Csak az ide-odarepkedéseiket, az útiköltséget kellett volna állnunk, de az is milliókra rúgott volna, nem engedhettük meg magunknak ezt a luxust.

- Az alpolgármesteren kívül akadt még valaki, aki segített a nehéz években?
- A Gyulai család. Szegény Gyulai Pista, az IAAF főtitkára foggal-körömmel harcolt értem Athénban és Athén után, olyan hozzáállást produkált, ami egyedülálló. De ő sem tudott megmenteni. Azóta pedig Gyulai Miki, a szövetség elnöke és Marci, a főtitkár támogatnak. Mindig, mindenben segítettek, nem elsősorban anyagilag, hanem lelkileg - folytatják, amit az édesapjuk megkezdett. Higgye el, rengeteget jelent, ha bíznak az emberben.

- Érzett valamiféle elégtételt a barcelonai bronzérem megszerzése után? Amikor ott állt a dobogón, nem érzékenyült el?
- Csak egy pillanatra. Tudja, sírni csak a győztesnek szabad. De elégtételt, azt éreztem, jó nagyot. Azért hat év után újra dobogón állni óriási dolog.

- Megünnepelték?
- Meg, meg. Sangríában utaztam, a többiek inkább sörben. Bejártuk fél Barcelonát, aztán hajnalban hazamentünk a szállodába.

- Mit gondol, mindenki örül idehaza a bronzérmének?
- Szombathelyen biztos, hogy mindenki. Hogy a városon kívül? Sok barátom van, sokan rokonszenveznek velem, és vannak irigyeim, ellenségeim is. De tudja mit? Az utóbbiak tehetnek egy szívességet.