Vágólapra másolva!
Szófiában a sakkvilágbajnoki döntő 11. játszmája a 65. lépésben ért véget döntetlennel. A címvédő indiai Viswanathan Anand ezúttal az angol megnyitást választotta, de nem tudta meglepni bolgár kihívóját, Veszelin Topalovot. Kiegyenlített erők küzdelmét láttunk, a fonalas lebonyolítás után létrejött végjátékban Anand gyalogáldozattal aktivizálta tisztjeit, a parti lépésismétléssel fejeződött be. A párharc eredménye 5,5-5,5 a keddi utolsó játszma előtt, Topalov játszik világossal. 6-6 esetén rájátszás döntené el a világbajnoki cím sorsát.

A világbajnoki döntő 11.játszmája előtt megemlékeztek a három nappal 99. születésnapja után elhunyt Lilienthal Andorról, nagymesterek doyenjéről. A párharc során először láttunk angol megnyitású játszmát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand praxisában eddig ritkábban fordult elő. A nyitással azonban Vishy nem tudta meglepni a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot, 11...Ve8 lépése sikeres újításnak bizonyult. Anand a félig nyílt b vonalon próbált akciót kezdeményezni, de Topalov pontos védekezéssel hárította próbálkozásait.

A címvédő 34.d4 lépésével fonalas lebonyolításba kezdett, a végjáték szemre egy kicsit tetszetősebb volt a kihívó számára. Anand gyalogáldozattal aktivizálta tisztjeit, a sötét királyt "támadta". A csata végül lépésismétléssel, pontosztozkodással fejeződött be. Kedden a döntő utolsó játszmájára kerül sor, Topalové a kezdés joga. Nagy kérdés, hogy mekkora kockázatot vállal a nyerésért?

Amennyiben döntetlennel ér véget a parti, akkor május 13-án, csütörtökön következne a rájátszásra. Először négyjátszmás rapid meccs következne (25-25 perc és 10 másodperc lépésenként). Ha ez sem döntene, akkor 2 villámpartit játszanának (5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként.) Szükség szerint öt ilyen meccsre kerülhet sor. Összesítésben 13-13 esetén a hirtelen halál" játszma döntene, ahol világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak remifórja. A korábbi szabályzathoz képest eltérés, hogy a 61. lépéstől 3-3 másodpercet kapnak a sakkozók.

A sakkvilágbajnoki döntő 11. játszmájának eredménye:
Viswanathan Anand (indiai, 2787) - Veszelin Topalov (bolgár, 2805) döntetlen (Angol megnyitás, 65)

A világbajnoki döntő állása:
Viswanathan Anand - Veszelin Topalov 5,5 - 5,5 (0 - 1, 1 - 0, döntetlen, 1 - 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Anand,V (2787) - Topalov,V (2805)
Angol megnyitás [A29]

1.c4

A világbajnok repertoárjában ritka vendég az angol megnyitás. Klasszikus gondolkodási idejű partiban utoljára az angol Michael Adams ellen a 2005-ös szófiai M-Tel szuperversenyen játszotta meg. A MEGA 2010 adatbázisban 28 partit találni, amikor Anand c4-gyel próbálkozott, rapid és villámpartik, szimultánon vívott összecsapások statisztikája kedvező számára: 17 győzelem, 9 döntetlen mellett kétszer kapott ki.

1...e5 2.Hc3 Hf6 3.Hf3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.a3 0-0 9.b4 Fe6 10.d3 f6

Élesebb álláshoz vezet a 10...a5 11.b5 Hd4 12.Hd2 változat.

11.He4

Az első Grand Prix-tornán két éve Bakuban Magnus Carlsen a bolgár exvilágbajnok szekundánsa, Ivan Cseparinov ellen 11.Bb1 Hd4 12.Hd2 c6 13.e3 Hb5 14.Vc2 Hxc3 15.Vxc3 Vd7 16.Hb3 Bad8 17.Bd1 Fg4 18.Bd2 Kh8 19.Hc5 Vc8 20.Fb2 Hd5 21.Vc2 Hc7 22.Bc1 He6 változatot játszotta meg. A kritikus pozícióban elmulasztotta az előnyt biztosító 23.Hxb7 Vxb7 24.Vc4 e4 25.h3 Ff5 26.g4 Fg6 27.Vxe6 Bd6 28.Vc4 Bxd3 29.Bxd3 exd3 30.Fxc6 folytatást.

11...Ve8

Veszelin Topalov hosszabban tűnődött, de lépése meglepte a címvédőt. 11...Vd7 12.Fb2 Bfd8 (A tavalyi mainzi rapid vb döntőjének első partijában az orosz Jan Hepomnjacsij 12...Bad8 13.Bc1 a6 14.Vc2 Ve8 15.Fa1 Vf7 16.Hc5 Fxc5 17.bxc5 Hd5 18.Bb1 Bb8 19.d4 exd4 20.Hxd4 Hxd4 21.Fxd4 után hátrányba került az örmény LevonAronjannal szemben.) 13.Bc1 Bac8 14.Vc2 gyakrabban fordult elő.

12.Hc5 Fxc5 13.bxc5 Hd5 14.Fb2 Bd8 15.Vc2

Mindkét nagymester keresi haderejének minél ideálisabb elhelyezését.

15...Hde7 16.Bab1 Fa2 17.Bbc1 Vf7 18.Fc3 Bd7 19.Vb2 Bb8 20.Bfd1 Fe6 21.Bd2

A világbajnok a manőverekkel a b7 gyalogot akarja támadni.

21...h6 22.Vb1 Hd5 23.Bb2 b6 24.cxb6 cxb6 25.Fd2 Bd6 26.Bbc2 Vd7 27.h4 Bd8 28.Vb5 Hde7 29.Vb2 Fd5 30.Fb4 Hxb4 31.axb4 Bc6 32.b5 Bxc2 33.Bxc2 Fe6

Forrás: [origo]

34.d4

Az elkötelező lépés fonalas lebonyolításhoz vezet.

34...e4 35.Hd2 Vxd4 36.Hxe4

Számításba jött a 36.Vxd4 Bxd4 37.Fxe4 f5 38.Fd3 Kf7 39.Hf3 folytatás.

36...Vxb2 37.Bxb2 Kf7 38.e3 g5 39.hxg5 hxg5 40.f4 gxf4 41.exf4 Bd4 42.Kf2 Hf5 43.Ff3

Anand gyorsan húzott. 43.g4 Hh4 44.Ke3 Ba4 45.f5 Hxg2+ 46.Bxg2 Fd5 47.Hc3 Fxg2 48.Hxa4 Fd5 49.Hc3 egyszerűbb remi volt.

43...Fd5 44.Hd2 Fxf3 45.Hxf3 Ba4 46.g4 Hd6 47.Kg3 He4+ 48.Kh4 Hd6

Forrás: [origo]

49.Bd2

Anand nem akart csak passzívan várakozni 49.Kg3-mal.

49...Hxb5
Topalov nem tétovázott, elfogadta a gyalogáldozatot.

50.f5 Be4

Számításba jött 50...Bf4 is. 51.Bd7+ Ke8 52.Bd3 a5 53.Kh5 a4 54.g5 Bxf5 55.Kg6 Bxg5+ 56.Hxg5 fxg5 57.Bd5 Hc7 58.Bxg5 a3 59.Bg1 b5 60.Bb1 Kd7 61.Bb3 Ke6 62.Bxa3 és remi.

51.Kh5 Be3 52.Hh4 Hc3 53.Bd7+ Be7 54.Bd3 He4

Forrás: [origo]

55.Hg6 Hc5 56.Ba3 Bd7 57.Be3 Kg7 58.g5 b5 59.Hf4 b4 60.g6 b3 61.Bc3 Bd4 62.Bxc5 Bxf4 63.Bc7+ Kg8 64.Bb7 Bf3 65.Bb8+ Kg7 és döntetlen

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!