Vágólapra másolva!
David Haye hónapok óta hangoztatja, hogy októberben befejezi a pályafutását. A brit bokszoló július másodikán Hamburgban Vlagyimir Klicskóval csap össze a nehézsúly trónjáért, utána pedig hollywoodi filmsztár lehet. Addig viszont csak a "nagydarab kelet-európai" érdekli.

Haye már tervezgeti a boksz után életét: a cél Hollywood, és úgy tűnik, már a filmváros is felfigyelt a nagyszájú britre. A pletykák szerint ő játszaná a korábban Arnold Schwarzenegger által megformált Conan a barbárt a sorozat legújabb feldolgozásában.

"Jó pár ajánlatom van, de most csak a nagydarab kelet-európai elleni mérkőzésre koncentrálok. Az ajánlatról csak annyit mondhatok, hogy gyerekként nagyon bírtam a Conan-filmeket, és éppen most adtak ki egy új feldolgozást, amit meg is fogok nézni hamarosan" - mondta Haye.

A brit most először óvatosan nyilatkozott az ukrán elleni esélyeiről: "Egész pályafutásomat arra tettem fel, hogy egyesítsem a nehézsúlyú címeket. Az életem az első gongszóval kezdődik Hamburgban és akkor ér véget, amikor a bíró az én győzelmemmel véget vet a mérkőzésnek. Tudom, hogy Vlagyimir sokkal jobb azoknál, akikkel eddig bokszoltam. Tudom, hogy mire képes, és ha hagyom, hogy kibontakozzon, az katasztrofális lehet a számomra. Éppen ezért az a célom, hogy a lehető leghamarabb bevigyem a legjobb ütéseimet, ennyi."

Profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!