Nincs csapattárs, aki segíthetne, nincs időkérés, sem csere. Egy teniszező csak a tehetségében és a szorgalmában bízhat, cserében nála van a kontroll, amíg ez a kettő adott. Egy sérülés azonban a legjobbakat is kiszolgáltatottá teszi, ahogy az történt a világranglistán korábban 8. Janko Tipsareviccsel is.
A szerb játékos bal lába 2013 elején kezdett fájni, a januári Australian Opent fel is kellett adnia a negyedik körben. Az MRI-felvételek gyulladásra utaltak, így Tipsarevic majdnem a teljes szezont fájdalomcsillapítókkal és injekciókkal játszotta végig. Az orvosok 2014 tavaszán megtalálták a fájdalom okozóját: egy jóindulatú daganatot.
Tipsarevic hatévesen kezdett teniszezni, azóta elkerülték a nagyobb sérülések, de tavaly tavasszal egy ideig ágynyugalomra volt szüksége, majd közel három hónapig mankóval járt. A mielőbbi visszatérésre koncentrált, amikor ismét előjöttek a fájdalmai. A tumor kiújult.
Az orvosok úgy döntöttek, kivágják a sarkát a lábujjaival összekötő izomszövet, gyakorlatilag a talpának nyolcvan százalékát. Egyúttal figyelmeztették a játékost: ha harmadszor is előjön a daganat, abba kell hagynia a teniszt.
"Életemben először komolyan megrémültem – mondta Tipsarevic az ATP honlapjának. – Többé nem én irányítottam, pedig bármire készen álltam a gyógyulásért."
Közben megszületett a lánya, Emili, a családjától pedig minden támogatást és szeretetet megkapott, Tipsarevic mégis depresszióval és szorongással küzdött: "Nem voltam önmagam. Boldogtalan voltam, noha minden más remekül ment az életemben. Mindenki egészséges volt, szép lányunk született. Nem tudtam, mennyire sokat jelent nekem a tenisz, mígnem játékképtelen lettem."
Az egyik legrosszabb pillanat 2013 decemberében jött el, mikor a szerb Davis-kupa-válogatott hazai pályán, a csehek elleni szoros csatában elbukta a sorozat döntőjét. Tipsarevic 2010-ben tagja volt az ország első Dk-győztes csapatának, ezúttal pedig úgy érezte, cserbenhagyta a társait. Annyira gyötörte az önvád, hogy egy éjszakát kórházban kellett töltenie. Akkor még nem sejtette, hogy ezzel a gyógyuláshoz vezető útra lépett.
A belgrádi játékosra 2008-ban figyeltek fel először, amikor világranglista-49.-ként kis híján legyőzte Roger Federert egy drámai ötödik szettben, megbabonázta ezzel az AusOpen közönségét. Jellegzetes szemüvegével, Dosztojevszkij-tetoválásával könnyen azonosítható figura lett. Ám a top tízbe csak 2011-ben verekedte magát.
Mint mondja, a húszas évei vége felé egyre sürgetőbbnek érezte, hogy nagyobb eredményeket produkáljon, mivel elkerülhetetlenül közeleg a pályafutása vége. A sérülések csak fokozták ezt a késztetést.
A második rehabilitációs időszaka alatt Tipsarevic órákon át ütögetett fonákokat és egyeneseket egy tolószékben ülve, "csak hogy újra élőnek érezzem magam". Mindezt egy német klinikán, távol Belgrádtól és az újszülött lányától.
"Ha szeretsz valakit, minden jóban és rosszban osztozol vele – mondta az embert próbáló gyógyulási folyamatról a felesége, Biljana Sesevic. – Nagyon büszke vagyok Jankóra. Imádja ezt a sportot, ez a tortúra pedig talán még jobb játékost is faraghat belőle."
Május végén, a Miami Openen végre visszatérhetett, párosban. Ám akadt egy kis probléma: nem volt partnere. Egy belgrádi barátja, bizonyos Novak Djokovic ugrott be segíteni.
"Még csak meg sem kértem erre – mesélte Tipsarevic. – Azt mondtam neki, nem téged kérlek meg, mert nagyon fáradt vagy, mire ő: 'Nem. Együtt fogunk játszani, szükséged van rá.'"
Csak egy meccsen át tartott az együttműködés, Tipsarevic mégis hálás Djokovicnak a segítségért: "Nem sok olyan világelső van, aki közvetlenül az Indian Wells-i tornagyőzelme után bevállal egy párost."
Biztatta a szintén elhúzódó sérüléssel bajlódó Juan Martin del Potro is. Ahogy a 2009-es US Open győztese fogalmazott, a legnehezebb egy sérülés esetén "a semmiért edzeni, fenntartani a pozitív hozzáállást pozitív eredmény nélkül".
Most, 17 hónap kihagyás után egyesben is készen áll a visszatérésre. Amikor kisétált edzeni a houstoni torna egyik salakos pályájára, a rajongók fényképeket és autogramokat kértek tőle – egyikük még a mobilja üzenetrögzítőjét is felmondatta vele.
A harmincéves játékos sorsa ismét a saját kezében van. A szabadkártyás versenyeknek köszönhetően végigjátszhatja az év hátralévő részét, amire szüksége is lesz, mert tudja, hogy "nem maradt már sok évem. A nagy álmom visszakerülni a top tízbe, és nem pazarolhatok el sok hetet."
Az ember, akinek Schopenhauer-tetoválása van
Tipsarevic két és fél éve a budapesi Tennis Classicszon játszott, akkor az Origónak nyilatkozva elmondta: a jellegzetes szemüvegére szüksége van, mert kontaktlencsében nem szeret játszani, ráadásul így a szerváknál nem zavarja a nap."Inkább izgulok, mint örülök, de az jó, hogy nem egyszerűen csak itt vagyok" – mondta Tipsarevic még a brazil Guilherme Clezar elleni meccse előtt. A visszatérés nem ment egyszerűen, a 6:4-re megnyert első szett után Clezar egyenlített, majd a döntő játszma rövidítésében két meccslabdához is jutott, de a szerb mindkettőt hárította, és végül a tie-breaket 9-7-re megnyerve továbbjutott.