A szintén kajakos Miguel Correa felesége házasságkötése révén, 2009-ben került a hazánknál harmincszor nagyobb területen fekvő Argentínába.
A Jochapress.hu-nak adott interjújában először arról beszélt, hogy kipróbálta a pingpongot, az úszás, a vitorlázást és a vívást is, mígnem eljutott a kajakig. "Az első próbálkozásra 1997. október 1-jén került sor az Újpest Tímár utcai telepén, és
bár többször is borultam, mégis kitartottam.
Ebben a döntésben feltétlenül szerepe volt első edzőmnek, Farkas Katalinnak.”
Ekkor még nem úgy álltak a dolgok, hogy egyszer világbajnok lesz belőle. "Az erős lábaim mellett gyengécske felsőtesttel rendelkeztem. Két évvel később Fábián Mónika - az olimpiai bajnok Fábián László és felesége, az olimpiai ezüstérmes Fábiánné Rozsnyói Katalin lánya - csoportjába kerültem. 2000-ben
Kati néni szemrevételezett, és azt mondta: szedj fel legalább tíz kiló izmot, azután majd beszélgetünk.
Egyben át is kerültem a 'nagy lányok', Kovács Kati és a többiek közé, ami akkor nekem hatalmas élményt jelentett" - mesélte Keresztesi Alexandra.
Két évvel utóbb pedig már Európa-bajnoki aranyérmes és vb-bronzérmes hajóban evezhetett. "Ha nem Fábiánné Kati néni az edzőm, biztosan nem érek el ilyen szép sikereket. A szegedi kontinensbajnokságon a K-4 1000 méteres számban lettünk elsők, a sevillai vb-n pedig szintén négyesben harmadikok. Ennek a sikernek legalább annyira örültem, mint a 2006-ban és 2007-ben, az ugyanebben a hajóosztályban kiharcolt világbajnoki címeinknek. Pekingről lemaradtam, majd
2009-ben kimentem Argentínába, ahol sokáig nem is kajakoztam"
- mondja a most 32 éves sportolónő.
Néhány hónappal később megházasodott. "Korábbi olimpikon férjemmel úgy döntöttünk, hogy 2010. decemberében elindulunk az argentin bajnokságon. Az egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmem után meghívtak a válogatott edzőtáborába, a Buenos Airestől 200 kilométerre, északra fekvő San Pedróba.
Öt év helyett három hónap alatt kaptam meg az állampolgárságot, így a 2011-es, szegedi vb-n már el is indulhattam argentin színekben.
Az év októberében, a Pánamerikai Játékokon lemaradtunk a londoni olimpiáról."
Rio de Janeiróban viszont már biztos a helye a négyesnek, a négyesben pedig Keresztesi Alexandrának. "Néhány év alatt csendes példamutatással sikerült jelentős változást elérnem az ottani legjobbak edzésmoráljában, így évről évre jobb lett a négyesünk. Bár 2014-ben átéltem egy kemény lumbágót is, az idei, milánói világbajnokságon először sikerült legyőznünk a kanadai kvartettet, ami az amerikai kontinens képviseletében egyben olimpiai kvótát is jelentett a számunkra."
De vajon mire számíthat az olimpián? "Bármilyen furcsa, de a kijutás tényével teljesen elteltem. Persze, igyekezni fogunk, és ha bejutunk a döntőbe, az már nagy sikernek számítana. A lényeg, hogy a nagy álom, az olimpiai részvétel lehetősége valósuljon meg.”
Az argentinoktól "elég szép" ösztöndíjat kap, miközben letelepedett apósa városában, a fővárostól délre, ezer kilométernyire fekvő Viedmában, ahol egy kicsi, sorházi lakása van. "Apósom már nyugdíjasként, hat évvel ezelőtt beindított egy olajfa ültetvényt, amelyen idén volt az első, komolyabb szüret. Szerinte ebben lehet hosszabb távon is fantázia, talán ezen is elgondolkodunk majd. Mivel ott, a városunkban mindössze egyetlen öreg magyar bácsi van, így gyakorlatilag mindig spanyolul beszélek. A helyzet akkor izgalmas, ha térfelet váltok. Hazatérve például néhány napig furcsa az átállás, és fordítva is ez a helyzet.
Annak idején édesanyám csak annyit kérdezett: távolabb nem találtál magadnak férjet?
Az évek múlásával viszont már ő is megbarátkozott a távollétemmel. Szerencsére ebben az öcsém és családja komoly segítséget jelent neki."