Vágólapra másolva!
Serena Williams eddig is szupersztár volt a női teniszezők világában, de mostantól szuperhős is. Ő legalábbis annak kiáltotta ki magát, miután elfogott egy tolvajt. 

Serena feltehetőleg testvérével, Venusszal és Caroline Wozniackival ebédelt (legalábbis őket tagelte Facebookon), amikor feltűnt neki, hogy egy gyanús idegen ólálkodik az asztaluk körül.

A hatodik érzék segített

"Az a férfi csak ott álldogált, és nem tudtam eldönteni, vajon mi dolga van, a pincérre vagy a mosdóra vár-e. Mindenesetre rajta tartottam a szemem" - írta az esetről Serena Facebokon, és igaza lett: a férfi váratlanul felkapta a Serena telefonját a teniszező mellől, és elsietett. Serena azonban résen volt, gyorsan észrevette, mi történt, és a férfi után eredt.

SuperSerena Forrás: facebook/Serena Williams


"Egy másodpercre sem haboztam, a tolvaj után eredtem. Ahogy rohantam, átugrottam egy két-széket is, gondoltam, most legalább hasznát veszem a sprintedzéseknek. Igazam lett, a tagnak esélye sem volt menekülni, utolértem és a tőlem telhető leghatározottabban számon kértem. Ő azzal védekezett, hogy véletlenül rossz telefont vett magához. Na, persze" - meséli Serena, aki az esetet követően rögtön szuperhőssé léptette elő saját magát, és erre buzdít másokat is.

Legyetek ti is szuperhősök!

"Amikor visszaértem az étterembe, az emberek felállva tapsoltak, ünnepeltek. Örülök, hogy hallgattam a megérzéseimre, és hogy nem féltem cselekedni. Ezt üzenem mindenkinek: 'Ne féljetek kiállni magatokért, tegyétek, amit tennetek kell, és bízzatok a képességeitekben. Legyetek ti is szuperhősök!'" - írta a teniszező, aki elsősorban azért büszke magára, mert úgy érzi, minden nő nevében megmutatta a férfiaknak, hogy nem lehet őket büntetlenül zaklatni.

A teljes történetet itt olvashatja el:

Soooooo yesterday at dinner the CRAZIEST THING happened to me. I was sitting enjoying some Chinese food (delicious may I...

Szerző: Serena Williams, 2015. november 4.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!