Douchev-Janics és Lucz is döntős 200 méteren

milánói kajak-kenu világbajnokság
Milánó, 2015. augusztus 23. A második helyezett Douchev-Janics Natasa (b) és Homonnai Luca célba ér a női kajak párosok 200 méteres versenyének döntőjében a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A riói indulási jogért harcoló Douchev-Janics Natasa és Lucz Dóra is sikerrel vette a péntek délutáni középfutamot K-1 200 méteren a duisburgi kajak-kenu világkupán. Ez a verseny ebben a számban az olimpiai válogató második fordulóját jelenti a magyar indulók számára.

A két magyar azonos futamba került, ami azért volt érdekes, mert csak az első két helyezett jutott biztosan a fináléba. Mindketten jól versenyeztek, de az ukrán Anasztaszja Todorova gyorsabb volt náluk, és végül a háromszoros ötkarikás aranyérmes Douchev-Janics a második, a 21 éves, korosztályos világbajnok Lucz pedig a harmadik helyen ért be a célba.

Douchev-Janics Natasa (balra) a tavalyi milánói vébén Forrás: MTI/Kovács Tamás


Mivel azonban a kilences finálé utolsó kiadó helye a négy középfutam legjobb harmadikjának járt, a harmadikak közül pedig Luczé volt a legjobb idő, ő is készülhet a döntőre. A múlt heti, szegedi válogatót Douchev-Janics nyerte, így

ha most is honfitársa előtt végez, bekerül a riói csapatba.

Rajtuk kívül vízre szállhat a szombati döntők során férfi K-2 200 méteren a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duó és a fiatal Balaska Márk, Birkás Balázs kettős (előbbi második, utóbbi harmadik lett középfutamában), valamint női C-1 200 méteren Takács Kincső (ő másodikként zárt középfutamában).

Bogár Gábor, Kopasz Bálint (mindkettő K-1 1000 m), illetve a Janza Richárd, Korondy Tamás és a Noé Zsombor, Vass Péter duó (mindkettő K-2 1000 m), valamint Bodonyi András (C-1 1000 m) nem jutott be az A döntőbe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!