Nem doppingolt az olimpiáról kitiltott kajakpáros

Szomolányi Máté; Horváth Bence gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása MOZOG olimpikon ruhapróba sportoló SZEMÉLY
Budapest, 2016. július 8. Horváth Bence (b) és Szomolányi Máté kajakozó páros a Syma Rendezvényközpontban tartott olimpiai ruhapróbán 2016. július 8-án. A sportolók kvótát szereztek a riói nyári olimpiára. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A TV2 Tények című műsora úgy tudja, megérkeztek az olimpiai csapatból kizárt Horváth Bence és Szomolányi Máté mintái a nemzetközi doppingellenes szövetség laborjából, és kiderült, hogy egyik sportoló sem doppingolt. 

A két sportolót a szövetség tette ki a riói olimpiára utazó keretből, mert "etikai vétséget követtek el". Horváth és Szomolányi atipikus doppingmintát adtak, amiben nyomokban tiltott szerekre is bukkantak a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei, akik tudatták a szövetséggel az eredményeket.

A szövetségnél úgy döntöttek, nem kockáztatnak, és levették a riói listáról Horváthot és Szomolányit, a két sportoló mintáját pedig elküldték egy akkredtiált WADA-laborba, hogy megbizonyosodjanak a doppingolás tényéről. A TV2 úgy tudja, a minták visszaérkeztek, és "mindkét kajakosé negatív lett".

Mivel bebizonyosodott, hogy

a két kajakos nem követett el doppingvétséget,

bajban lehet a szövetség, mert ezzel elvben bebizonyosodott, hogy jogtalanul, de legalábbis aggályosan zárták ki Horváthot és Szomolányit – a kizárás miatt egyébként lemondott a szövetség alelnöke is.

Frissítés:
A Magyar Kajak-Kenu Szövetslég (MKKSZ) pénteki közleménye szerint a TV2 információja téves, a két versenyző mintája nem lett negatív. Doppingesetről azonban továbbra sincs szó. Minderről bővebben itt olvashat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!