2017. január 15., Torino, rövid pályás gyorskorcsolya-Európa-bajnokság, 1000 méteres döntő. Az élen egy magyar testvérpár végzett: az első Liu Shaolin Sándor, a második Liu Shaoang lett. De hogyan lehetnek magyarok, ha ázsiainak ható nevük van?
A Liu testvérek Kínában festőművészként végzett apja 1992-ben úgy döntött, Európába jön szerencsét próbálni. Végül Magyarországon találta meg a számításait,
két fia már Budapesten jött világra, az édesanyjuk magyar.
A szülők nagyon szerették volna, ha a fiúk az egészségük megőrzése érdekében sportolnak, ezért először az úszással próbálkoztak, ám a klóros víztől egyfolytában betegek voltak.
„Épp beköszöntött a tél, körülnéztünk, hogy milyen lehetőségek vannak Magyarországon, és egyszer csak rátaláltunk a gyorskorcsolyára. Mindenki csodálkozott a környezetünkben, de nekünk egyből megtetszett” – meséli az Origónak a testvérpár idősebb tagja, Liu Shaolin Sándor, aki 2006-ban tízéves volt.
„Egy-két nap eltolódással előbb kezdte el, de egyből összehangolódtunk” – mosolyodik el a kezdetekkor még csak nyolcéves Shaoang. Minden kezdet nehéz, az övék is az volt. „Amikor felmentünk a jégre,
először csak estünk-keltünk, alig tudtunk megállni a lábunkon.”
2006-ban aztán a Liu testvérek apja egy gyorskorcsolyázó-világversenyen találkozott a kínai sportági vezetőkkel, akik azt mondták, szívesen várják a fiúkat Kínában, ahol megkaphatják az alapokat a sportághoz. „Megtanultunk előzgetni, és új technikákat próbáltunk ki, összesen másfél évet töltöttünk kint” – emlékezik vissza Liu Shaolin.
„Aki nagyon szereti a hideget, kitartó, és szeret esni. Mert aki lejön az első edzésre, az azt tanulja meg először, hogy hogyan kell esni. Mi is azért szerettünk bele ebbe a sportba, mert nagyon jó a közeg, szerettünk a jégen csúszkálni, esni-kelni, játszani, az elején még mi is így tanultunk meg.”
A száguldás közben viszont nem túl nagy élmény esni, sőt veszélyes is lehet. „50-55 kilométer/órás sebességnél elég nehéz kontrollálni, hogy hogyan essünk, és az ne is fájjon.
Mi ezért arra koncentrálunk, csak éljük túl, és ne két ember essen egyszerre, mert az nagyon veszélyes.
Szerencsére a pálya szélén már olyan szivacsrendszerek vannak, amelyek az eséssel együtt mozdulnak ki a versenyzővel, így biztonságosabbá vált a gyorskorcsolya.”
A fiúk mindig, mindent együtt csinálnak,
a féltékenység és a versengés sohasem volt jellemző rájuk,
Liu Shaolin Sándor mondja is, hogy ennek mi az oka: „Apukánk mindig azt mondta, hogy mivel idősebb vagyok, figyeljek oda az öcsémre, segítsem, ápolgassam, és figyeljek oda, hogy mindenben a legjobbat kapja. Én ezt megfogadtam, de ez kölcsönös, hiszen rajta is érzem, hogy próbál mindig segíteni, próbál a legjobb testvér lenni. Soha nem éreztem, hogy irigy lett volna bármelyik eredményemre, de én sem voltam soha az övére.”
Először a bátynak jöttek az eredmények, a korelőny miatt ugyanis előbb fejlődött ki az izomzata. Már a 2011-es magyar bajnokságon szerzett három érmet, két évvel később pedig a váltóval nyert Eb-bronzérmet 5000 méteren.
Liu Shaoang – aki a becenevét egy kínai császár, Ádó után kapta az édesanyjától – először a 2014-es juniorvébén villant, ahol a váltóval ezüstérmes lett.
Fejlődését jól szemlélteti, hogy egy évvel később már a felnőttváltó tagjaként lett vb-második, 2016-ban pedig már egyéniben is sikerült egy vb-ezüstöt (1500 méter) és vb-bronzot (500) begyűjtenie. Kitalálják, utóbbi távon ki lett a világbajnok? Igen, Ádó testvére.
A testvérpár ma már szinte szimbiózisban él, erre a legfrissebb példa a torinói Európa-bajnokság, ahol mindenkit legyőztek: az arany a bátyé, az ezüst az öcsé lett.
Ez pedig egyre gyakoribb. Ahogyan Liu Shaoang fogalmaz: „Most már egyre jobban félnek a többiek, ha mindketten odaállunk a rajtvonalhoz.
Amikor az ellenfeleink meglátják, hogy a Liu testvérekkel kell versenyezniük, én nagyon úgy látom, hogy összerezzennek” – nevetett fel.
De ez vajon a világ legjobbjaira, a kínaiakra és a koreaiakra is érvényes? „Ha mindketten ott vagyunk a pályán, és nagyon akarjuk, akkor nincs, aki meg tud minket verni” – teszi hozzá egészséges önbizalommal.
Gondolhatnánk, hogy az ellenfelek igazságtalannak tartják a testvérek összjátékát, de erről szó sincsen, ez megszokott a sportágban az azonos nemzetbeliek között.
Ők azonban testvérként egymás minden rezdülését ismerik, és ez a jövőben igazi, verhetetlen párossá teheti őket ebben a – váltót leszámítva – egyéni sportágban.
Számukra a testvér győzelme ugyanolyan boldogság, mintha ők maguk nyernének, ez pedig megsokszorozza az erejüket.
„Mindig is egymást motiváltuk. Ha nekem reggel hatkor nincs kedvem felkelni, akkor ő biztos, hogy felpattan, és így én sem tehetek már mást. Edzéseken, versenyeken is motiváljuk egymást, és ez az eredményeken is meglátszik” – mondja eltökélten Liu Shaolin. Ő a junior-vb-n a kora miatt legutóbb már nem indulhatott, ezért csak a tévéből követte az eseményeket, pedig jobban szeretett volna a jégen lenni.
Remegtek a kezeim, annyira izgultam Ádóért. Nagyon tudok örülni az ő sikereinek is.”
Shaoang bebizonyította, hogy azért egyedül is képes nagyot alkotni, Innsbruckból ugyanis négy aranyérmet hozott el néhány héttel ezelőtt.
Gyakran rendeznek komoly versenyeket Koreában és Kínában is, ahol a testvérek hihetetlenül népszerűek. Elsőre talán azt gondolnánk, hogy az ázsiai származásuk miatt, ám erről szó sincsen. „A kínaiak nem látják rajtam azt, hogy van bennem ázsiai vér” – mutat az arcára Shaoang.
Ők ezt nem veszik észre egyáltalán, ha kimegyünk egy ázsiai Világkupára, akkor ugyanúgy néznek ránk, mint rád. Nem ismerik fel ezeket a vonásokat, így igencsak meglepődnek, amikor megszólalunk kínaiul. Mindig azt kérdezik, hogy honnan tudjuk ilyen jól a nyelvet?”
A két távol-keleti országban nem ritka látvány, hogy a testvérek előtt sorban állnak autogramért a rajongók. Mivel őket is látják a helyi közvetítésekben, egyre többen megkedvelték őket.
Sűrűn előfordul, hogy kimegyünk például Sanghajban egy Világkupára, és inkább nekünk drukkolnak a helyiek a kínai csapat helyett.
Koreában pedig megesett az is, hogy több magyar zászlót tartottak a kezükben a szurkolók, mint koreait. Ez azért elég jólesik.”
Ekkor már sejtettük, de még mindig nem értettük pontosan, minek köszönhetik a népszerűségüket, így újra rákérdeztünk a fiatalabb Liu testvérnél: mi ennek az oka? „Szerintem mindenkit megfog az, amikor ketten vagyunk a pályán, és látják, hogy egy testvérpáros együtt korizik.”
Shaoang úgy érzi, a sportágban éppen a kettős származásuk miatt igazán kiválóak. „A fizikai alapok a magyar vérünkből erednek, a kínaiból pedig a gyorskorcsolya technikai része. Bennünk találkozik az ősi, magyar erő és az ősi kínai technika.”
A sportágban 500, 100, 1500 és 3000 méteren is lehetséges versenyezni. „Kényszersprinterek vagyunk, nem szeretjük a hosszú távokat, így az 1500 méter kissé már sok nekünk, sokkal jobban kedveljük az 500 és az 1000 métert. De mindegyik távon jók vagyunk, mint az látszik is az eredményeinken.” A nagy kedvenc pedig a négyfős váltó, amely extra izgalmakat rejt: „Óriási érzés, amikor a társakkal együtt állunk a dobogó tetején” – mondja a fiatalabb Liu testvér.
Most a március 10–12. közötti, rotterdami vb-re készülnek, Hollandiában szeretnék érmekkel lezárni a remekül sikerült szezont. De mint minden sportágban, a gyorskorcsolyában is az olimpia a legfontosabb.
Liu Shaolin Sándor három éve, 17 évesen már ott volt Szocsiban: 1500 méteren a 20., míg 1000 méteren a 16. helyen zárt.
Izgatott voltam, a futamokról nem is emlékszem semmire, annyira izgultam, hogy jól tudjak teljesíteni.
Megtanultam, hogy tiszta fejjel szabad csak versenyezni. Egy olimpia mindig hatalmas élmény egy sportolónak, kisgyerekként én is arról álmodtam, hogy egyszer kijutok, és bajnok leszek. 2014-ben a középmezőnyben szerepeltem, de ez egy hatalmas pluszt ad a következő játékokra. Tanulok belőle, és tudom, mit kell másképp csinálnom.”
Nagyon sokat jelent számára az olimpia, a karján ezt egy tetoválással tette felejthetetlenné. „Apukám tervezte és rajzolta az öt karikát a 2014-es olimpia után, a mellette lévő szöveg pedig azt jelenti, fájdalom nélkül nincs haszon.
Ha már azt érzem, nem bírom tovább az edzést, akkor is tudom még magam motiválni, csak rá kell néznem a karomra.
Az oroszlánt tavaly nyáron varrattam magamra, miután egy nagyon kemény edzőtáborból hazatértünk. Arra gondoltam, hogy az állatok királya is pluszt adhat számomra, ha szükségem van rá.”
Pjongcsang Dél-Koreában van, ott, ahol odavannak értük a hazai drukkerek is.
Legutóbb magyar zászlókat láttunk a lelátón, de ezzel nem elégszünk meg, reméljük, jövőre a magyar himnuszt is hallgathatjuk majd.
Mi mindent megteszünk, hogy minél nagyobb visszhangja legyen a magyar gyorskorcsolyázók eredményeinek, hogy a magyarok minél jobban megszeressék a sportágat, és izgatottan üljenek majd le a tévé elé, tisztában legyenek az esélyekkel, és szurkoljanak nekünk, amikor a téli olimpián kezdődnek majd a versenyeink – mondja Liu Shaolin, akit világbajnokként nem zavarhat, és nem is zavar, hogy aranyesélyesként emlegetik. – Én azt mondom, izguljon az, aki szerint olimpiai bajnokok, érmesek lehetünk. Az ő vállukon van teher azért, mert azt mondták, nyerhetünk.”