Tizenkét magyar síző is ott lehet a téli olimpián

Miklós Edit sí lesiklás
Edit Miklos of Hungary skis the Tickety Chutes section during her FIS World Cup training run at the Lake Louise Ski Resort in Alberta, Canada on December 1, 2016. / AFP PHOTO / Mark RALSTON
Vágólapra másolva!
Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke szerint bár a magyar sízők előreléptek a korábbi évekhez képest, Miklós Edit sérülése miatt mégis felemás idényt zártak.

"Hiába láttunk tehetséges fiatalokat a világbajnokságon, mégis hiányérzet maradt bennünk" - értékelt a sportvezető a keddi szezonzáró sajtótájékoztatón arra utalva, hogy a lesiklásban olimpiai hetedik helyezett síző januárban a Világkupa-futam hivatalos edzésén elesett, és súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét, így a St. Moritz-i vb-t is.

Kaszó Klára kifejtette, amíg a szocsi játékok előtt csak két női alpesi síző végzett A kvalifikációs pozícióban, addig jelenleg öt férfi és két női versenyző áll ilyen helyen a nemzetközi szövetség (FIS) ranglistáján, ami

négy-öt olimpiai kvótát eredményezhet Pjongcsangra.

A többi szakágat érintve elmondta, hogy sífutásban egy-egy férfi és női induló részvétele szintén biztosra vehető a jövő évi olimpián, az egyetlen visszalépés sílövészetben tapasztalható, ahol Szőcs Emőke mellett valószínűleg nem lesz férfi induló a jövő évi olimpián.

Vörös Virág lehet a második magyar síugró olimpikon Forrás: Origo

Síugrásban Vörös Virág térdsérüléséből felépülve szállhat harcba a kvótáért a következő idényben, továbbá a szabadstílusú sízőknél is van egy-egy versenyző, akinek reális esélye van az indulási jog megszerezésére.

Akár 11-12 magyar síző is lehet Pjongcsangban" - jelentette ki Kaszó Klára, aki ugyanakkor hozzátette, a szövetség erőforrásai korlátozottak és ha választaniuk kell, akkor a "kvótamaximalizálás" helyett az éremesélyes Miklós Editet támogatják.

Elárulta, a FIS pénzelosztási mechanizmusa megváltozott, ami hátrányosan érinti a magyar szövetséget, és többek között

a pénzszűke miatt ezúttal az ifjúsági vb-n egyik szakágban sem képviseltette magát Magyarország.


Miklós Edit a rehabilitációjáról elmondta, hogy balesete után hat héttel már mankó nélkül járt, továbbá jelenleg a gyógytorna mellett már erősítő edzéseket végez. Szerdán utazik újabb kontrollra osztrák orvosához, és reményei szerint kiderül, mikor állhat újra sílécre, ő abban bízik, hogy augusztus végén ez már megtörténhet.

Inkább a vb maradjon ki, mint egy olimpia" - mondta a csíkszeredai születésű síző, aki kifejtette, sok versenyző tudott sikeresen visszatérni, úgy vélte, ez elsősorban a sportoló mentális erején múlik.

Miklós Edit várhatóan augusztusban edzhet újra Forrás: AFP/Mark Ralston

Az MTK sportolójának svájci edzője, Stefan Abplanalp kifejtette, a sérülésig minden a tervek szerint alakult, Miklós Edit dobogós helyen is zárt az egyik Világkupán. Kijelentette, a siker tervezhető.
"Lenyűgöző, hogy Edit milyen gyorsan gyógyul. A terv előtt járunk" - mondta Abplanalp, aki saját bevallása szerint jól érzi magát Magyarországon, mert komoly kihívások előtt állnak az olimpia révén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!