Kajak-kenu vb: döntőbe jutott a női kenupáros
![Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső](https://cdn.origo.hu/2023/12/XAQ5r6NTf5XUD4JhyCkKedwGCZRnLo0p0sIXwxa2h9w/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhMTFkZmNjNzY2ODQ5OWM4YmRjNzdiNWRkNDM0NTlh.webp)
A győri kettős, amely a friss olimpiai számban idén két világkupát is nyert, majd júliusban, Plovdivban Európa-bajnoki címet szerzett, végig uralta a pályát, s bár a japánok megpróbálták megszorongatni, magabiztosan nyerte első versenyét.
Kicsit furcsa, hogy egész évben 40 fokban versenyeztünk, ma reggel pedig, amikor kijöttünk, kilenc fok volt"
- mondta az MTI-nek a körülményekről Balla Virág. Társa hozzátette: mindenképpen szerették volna kihagyni a délutáni középfutamot, s ehhez nyerniük kellett.
"Érzékeltem, hogy a japánok jönnek, így a táv közepén a tervezettnél kicsit lendületesebben lapátoltunk,
hogy mindenképpen meglegyen a győzelem" - árulta el.
A délelőtt folyamán még további tíz magyar egység száll vízre az előfutamban.
A Prágától 60 kilométerre északra található, mindössze 335 lakosú Racice határában fekvő Labe Aréna sportkomplexumot, amely 2012 óta a hat csehországi olimpiai központ egyike, 1986-ban adták át, azóta számos evezős és kajak-kenu versenynek adott otthont, de utóbbi sportágban most először rendeznek itt világbajnokságot - 1958-ban a cseh főváros volt a hivatalos helyszín.
A pálya 2350 méter hosszú, s van felevező csatornája is,
ezt nagyon szeretik a sportolók, mivel így a futamukra készülődők nem zavarják hullámokkal a már versenyző társaikat. A 73 hektáros területen álló létesítmény lelátói 5000 néző befogadására alkalmasak.