A sportban a rivalizálás új távlatokat, lehetőségeket képes nyitni. Ezt az állítást felesleges lenne magyarázni, példákkal bizonyítani. Nem véletlen, hogy a sport eladásával foglalkozó szakemberek egyik leghatékonyabb fegyvere felépíteni egy versengést. Szerencsés esetben az élet generálja ezeket a különleges párosításokat. Ezek nemcsak személyek között alakulhatnak ki: akár két klubcsapat, vagy nemzeti válogatott is eljuthat erre a megkülönböztetett szintre. Optimális esetben, ha elindul egy rivalizálás, akkor az évekig eltart, mert abból nemcsak az érintett főszereplők, de az egész sportág képes profitálni.
Ebből a szempontból Björn Borg és John McEnroe rivalizálása nem volt szerencsés, nem sikerült kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, dollármilliókat.
Ha szigorúan vesszük, akkor mindössze három évig tartott. Különösebb kutatás nélkül lehetne legalább fél tucat komolyabb versengést feleleveníteni, csak a teniszből. Joggal merül fel a kérdés, mégis mitől volt a halk szavú svéd és az amerikai fenegyerek párbajsorozata ennyire maradandó, kultikus, megfilmesítésre méltó.
Kettejük közös története 1978-ban, Stockholmban kezdődött.
A 19 éves John McEnroe, 6:3, 6:4-re legyőzte, az akkor már hatszoros Grand Slam-bajnok, világelső Björn Borgot.
Ráadásul az otthonában, a saját szurkolói, sőt a svéd király előtt. Borg, egészen addig a napig soha nem kapott ki nála fiatalabb játékostól. Az amerikainak ez volt az első szezonja a profik között, de valósággal berobbant a legjobbak közé: 98 mérkőzéséből 79-et megnyert, és összesen öt tornán maradt veretlen. A következő évben hatszor találkoztak, és a mérleg a svéd javára billent, összesítésben már ő vezetett 4:3-ra, de Grand Slamen nem kerültek össze.
Borg sorozatban negyedszer ért a csúcsra Wimbledonban, és előtte a Roland Garroson sem tudta senki megállítani.
McEnroe sem lassított, 105 meccséből 91-en győzött, és tíz tornáról hozta el a bajnoknak járó serleget. Az Australian Openre abban az időben nem jártak a legjobbak (Borg mindössze egyszer indult, és McEnroe is csak 1983-ban kezdett Melbourne-ben versenyezni), és a Roland Garros is elmaradt Wimbledontól, meg a US Opentől.
Akkoriban nem a Grand Slam-rekordokra hajtottak a legjobbak, ahogy azt Borg egyszer megfogalmazta.
Mindenesetre 1980. március 3-án már John McEnroe nevével kezdődött a világranglista, de három héttel később már újra a svéd ült a trónon.
Ekkoriban már túl voltak egy kettejük barátságát megalapozó jeleneten. New Orleansban, 1979 tavaszán az elődöntőben kerültek össze. Big Mac addigra már elég sok, nem túl pozitív jelzőt kapott, a fenegyerek még az udvariasabb minősítésnek számított. Ezen a meccsen is elemében volt, dühöngött, veszekedett, már-már őrjöngött. Aztán a döntő szettben, 5:5-nél Ice Borg a hálóhoz hívta három évvel fiatalabb riválisát, és azt mondta neki,
ez csak egy játék, ne idegeskedj, nyugodj meg”.
A New York-i végül a rövidítésben megnyerte a meccset (5:7, 6:1, 7:6), és soha többet nem viselkedett rosszul, sportszerűtlenül, ha a svéd állt a háló másik oldalán. Borg egyébként is közismert volt arról, hogy szívesen veszi a szárnyai alá a fiatalabb játékosokat, és segíti a beilleszkedésüket a touron.
Az egyébként hihetetlenül tisztelettudó wimbledoni publikumot annyira nem érdekelte 1980. július 5-én, hogy McEnroe az ő hősük ellen már megtanult viselkedni.
Túl sok volt a negatív élményük, tapasztalatuk az amerikaival ahhoz, hogy ne az Ördögöt lássák benne, az ő Angyalukkal szemben. Talán soha senkit nem övezett akkora ellenszenv az All England Club addigi 104 éves történetében, mint a taszítóan harcias, agresszív amerikai kölyköt.
Az úgynevezett Open éra 12 évvel korábban kezdődött, és lassan kezdett egyértelművé válni, hogy jó döntésnek bizonyult a teljes profizmus elindítása.
Björn Borg és Jimmy Connors volt a profitenisz első két valódi terméke.
A svéd 15 évesen befejezte az iskolai tanulmányait, és aláírt az IMG-hez. A cég rögtön Monte-Carlóba költöztette a tini svédet, és elkezdte a leggazdagabb játékossá, a leggazdagabb sportolóvá tenni. Gyakorlatilag bármit el lehetett adni Borggal, és nemcsak a teniszipar használta. Sört, ruhát és ételeket is reklámoztak vele.
Nemzetközi szimbóluma lett a tökéletes úriembernek, megspékelve a misztikus playboy külsővel.
A népszerűségével, az ismertségével új távlatokat nyitott a tenisznek, sokkal többen kezdték követni a sportágat, nőtt a rajongók tábora. Érdekes, hogy a fiatal McEnroe-t is gyorsan felfedezte a hirdetői piac. Amikor először indult Wimbledonban, még 1977-ben, és tucatnyi balhé közepette az elődöntőig jutott (Jimmy Connors állította meg, 6:3, 6:3, 4:6, 6:4-re verve), a Nike alapítója, Phil Knight fantáziát látott a rebellis, fékezhetetlen karakterben, és gyorsan cipőszerződést kötött vele. A tenisz kereteit túlnövő felfokozott érdeklődéshez kellett a brit bulvármédia is, és az ekkora már valóban a teniszvilág két legjobbjának számító hős közötti markáns különbség.
A jobbkezes és a balkezes. A védekező és a támadó. A jég és a tűz. A gép és az őrült géniusz.
Az 1980-as wimbledoni döntőig vezető úton McEnroe-nak két komolyabb akadályt kellett leküzdenie. Az előző évben a 4. fordulóban kapott ki Tim Gulliksontól (6:4, 6:2, 6:4), így egyáltalán nem mehetett biztosra. Rezgett a léc, amikor a legjobb 64 között, az ausztrál Terry Rocavert 6:4, 5:7, 7:6-ra vezetett ellene. Az elődöntőben visszavágott a három évvel korábbi vereségért. Borg menetelése nem adott okot aggodalomra a szurkolóinak, 16 között például simán intézte el Taróczy Balázst (6:1, 7:5, 6:2), de a többi áldozatának sem adott sok esélyt.
Akik a helyszínen, vagy a televízió előtt ülve követték a döntő mérkőzést, már akkor tudták, hogy valami különleges, tenisztörténeti eseménynek a tanúi, részesei. Az első három játszmában ugyan hullámzó volt a teljesítmény, de a negyedik szett rövidítése, a 18-16-ra végződött drámai tie-break olyan labdamenetekkel, izgalommal, megoldásokkal szolgált, ami felejthetetlenné, klasszikussá tette az összecsapást.
Borgnak öt meccslabdája volt, de végül McEnroe ötödik szettlabdájánál, a svéd a háló aljába ütött egy rövidítést.
Úgy tűnt, hogy a rendíthetetlen ólomkatona megtört, de bárki, aki ezt hitte tévedett. Egyetlen adat: az ötödik játszmában, hét adogatójátékban mindössze két pontot vesztett a svéd.
Mindazok, akik négy órával korábban fütyülve fogadták John McEnroe-t felállva tapsolták az amerikait, amikor lesétált a legendás centerpályáról. Big Mac nem zuhant össze, megtanulta a leckét, és a következő három Grand Slam-döntőt megnyerte a svéd ellen. Ő szakította meg Björn Borg 41 mérkőzéses győzelmi sorozatát az All England Clubban, de a 81-es wimbledoni döntőjük nem lett klasszikus, nem készült belőle film (4:6, 7:6, 7:6, 6:4), és miután pár hónappal később újra jobbnak bizonyult a stockholminál a US Open fináléjában, Borg úgy döntött, köszöni szépen, de neki ebből ennyi elég volt. Nem vette fel a kesztyűt, inkább 26 évesen visszavonult.
Így ért véget a tenisz történetének egyik leghíresebb rivalizálása már a 14. rész után.
Ha arra gondolunk, hogy Pete Sampras és André Agassi 34-szer csapott össze (ötször GS-döntőben), Rafa Nadal és Roger Federer 37-szer találkozott eddig (kilencszer GS-döntőben), Rafa Nadal és Novak Djokovic 50-szer meccselt (7-szer GS-döntőben), és Roger Federer és Novak Djokovic 45-ször párbajozott már (4-szer GS-döntőben), akkor persze kicsit más megvilágításba kerül Borgék 14 ütközete. De nincs sok értelme az összehasonlításnak, és
az biztos, hogy az Open éra első aranykorának a csúcsát jelentette az 1980. július 5-i, wimbledoni döntő,
és annak a korszaknak tett pontot a végére Björn Borg visszavonulása. Ha valaki esetleg még mindig nem értené, mitől annyira különleges az a mérkőzés, nos, azt is szokták mondani, azért, mert egy olyan igaz történet, amikor az Angyal diadalmaskodott az Ördög felett.
De ha már ennyit írtunk kettejükről, érdemes volt annak is utánajárni, hogy mire ment egy magyar játékos az Angyal, azaz Björn Borg ellen. Kezdjük a történetet 1973. június 30-án.
A wimbledoni angol nyílt nemzetközi teniszbajnokság negyedik fordulójában, vagyis a legjobb 16 között a férfi egyesben Baranyi Szabolcs–Björn Borg-mérkőzést rendeztek.
A számszerű végeredmény:
Borg-Baranyi 6-3, 6-2, 6-8, 5-7, 6-1.
Ötjátszmás dráma, amelyben Baranyi 0-2-ről hozta vissza a mecset 2-2-re, de az ötödik szettben már nem bírt a svéddel.
A Népsport kiküldött munkatársa, Vad Dezső így írt erről: „A hármas pályán nem sok hiányzott a meglepetéshez. Baranyi már vesztett állásból teremtett magának újra lehetőséget. Az ötödik játszmában azonban nem bírt a hatodik helyen kiemelt Borg fiatalos lendületével. Végül két és félórás küzdelemben kikapott. A közönség, főleg a fiatalok első számú kedvence, a svéd Borg két megnyert játszma után a harmadikban 5-4-re állt, ekkor három mérkőzéslabdához jutott.
A közönség már-már a kézfogást várta, amikor Baranyi valósággal megtáltosodott.
Olyan nyugalommal ütött be három labdát, mintha csak akkor kezdődött volna a találkozó. Előbb szépített a játszmaarányon, majd a negyedik játszmában ellenállhatatlan volt. Baranyi még a döntő, ötödik szett elején is kézben tartotta az irányítást, mert Borg első és harmadik adogatásánál is előnyhöz jutott. De ekkor a svéd összpontosított jobban, Baranyi pedig 4-1 után megadta magát.
Szégyenkezésre, szomorkodásra így sincs semmi oka, bár ha a harmadik és a negyedik játszmában nyújtott játékát állandósítani tudja, most a legjobb nyolc között lehetne Wimbeldonban, a félhivatalos világbajnokságon.”
A végére pedig jöjjön a csattanó. A helyszín Budapest, Pasaréti út, az időpont 1972. november 16. Király Kupa mérkőzésen Magyarország-Svédország 3-2. Ez akkor óriási szenzációnak számított, nem véletlen kapott helyet a hír a Népsport címoldalán.
Az utolsó napi Baranyi–Borg-mérkőzés nem csak az eredmény miatt feledhetetlen. Baranyi 6-3, 2-6, 7-5-re nyert.
Persze, akkor még nem tudtuk, hogy pár évvel később Borg (és McEnroe) uralja majd a teniszvilágot, de ez a tény sem von le semmit ennek a káprázatos győzelemnek az értékéből. Még akkor sem, ha a másnapi Népszabadság sportoldalán a szerző azon lelkendezett, hogy a svédek elleni siker a Taróczy.-Machán páros összeállásának és a páros győzelmének volt köszönhető a skandinávok ellen. A svédek szövetségi kapitánya, Lennart Bergelin is arról beszélt, hogy a páros lepte meg legjobban őket. Azzal, hogy Baranyi Szabolcs legyőzte Björn Borgot egy nappal később csak a Népszava újságírója, Szikszay András foglalkozott. Ő is elintézte a dolgot egy mondattal:
Baranyi Szabolcs (Borg ellen) a tőle várt eredményt nyújtotta. Játékában kitűnően érvényesül a fedett pálya játékban döntő kemény adogatás, az állandóan hálót rohamozó játék, és kitűnő röptekészsége.”
Ennyi. Azért mi írjuk csak le még egyszer. Baranyi Szabolcs-Björn Borg: 6-3, 2-6, 7-5.