Példátlan döntővel búcsúzik a Miami Open Key Biscayne-től. Az elmúlt 30 évben, illetve azóta, hogy a verseny a Crandon Parkba költözött (1987-ben), a férfi döntőnek legalább az egyik résztvevője mindig egy Grand Slam-bajnok, vagy egykori világelső volt. Győzött itt Mats Wilander, Ivan Lendl, Andre Agassi (6-szor), Pete Sampras (3-szor), Michael Chang, Thomas Muster, Marcelo Rios, Richard Krajicek, Andy Roddick, Roger Federer (3-szor), Novak Djokovic (6-szor) és Andy Murray. Azt már Roger Federer múlt szombati veresége után lehetett tudni, hogy
új bajnokot avatnak 2018-ban,
mert nem maradt a mezőnyben korábbi győztes. A Miami Open az a verseny, ahol Rafael Nadal soha nem tudott nyerni, öt döntőt vesztett el, a 2008-ast Nyikolaj Davigyenko ellen (6:4, 6:2.)
Óriási lehetőséget kapott egy hete 32 teniszező, hogy valami maradandót alkosson. Kinyílt a kapu azok előtt, akik éveken át maximum elődöntőről álmodhattak ezen a szinten. Igaz, ott volt a mezőnyben Juan Martin del Potro, aki Indian Wells friss bajnokaként, 11 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozattal érkezett Kaliforniából Floridába.
Ő azonban nem a sebezhetetlen kategória,
bár nem minden alap nélkül kezdtük azt hinni, hogy talán mégis. Egy hétig vitte a lendület, nem lassított és jó eséllyel pályázott arra, hogy megcsinálja az úgynevezett Sunshine Double-t (Indian Wells után Miamit is meghódítja), ami korábban hét játékosnak sikerült. A döntőbe jutásért beleszaladt egy parádés napot kifogó amerikai veteránba, aki ellen fogadóként semmi esélye nem volt, ki is kapott John Isnertől 6:1, 7:6-ra. Az argentin történetére még visszatérünk, egyelőre maradjunk annyiban, hogy Del Potro versenyben lehet 2018-ban a világelsőségért, de soha nem fog úgy dominálni, mint Federer, Nadal, vagy Djokovic.
Lassan jó lesz hozzászokni, hogy
a részmunkaidős Roger Federer, a gyakran sérült Rafael Nadal,
a több mint másfél éve botladozó, lábadozó Novak Djokovic és a tavaly nyár óta hiányzó Andy Murray után elég komoly az űr a férfiaknál. Kicsit hasonló a helyzet, mint a női teniszben: legalább 25-30 játékos képes egy adott héten, átlagon felüli teljesítményre, látványos teniszre, kiugró eredményre. Mondjuk 2004 óta, az igazán értékesek serlegek közül nem sokat engedett át a többieknek a svájci, a spanyol, a szerb és a skót. Ebben a majd 15 évben az 57 Grand Slamből 50-et és a 129 ATP 1000-es tornából 101-et nyert meg az egyikőjük.
A hiányzó 28 ATP 1000-es trófeából 15 olyan játékos vitrinjében van, aki már visszavonult. A még aktív teniszezők között csak tízen mondhatják el magukról (a Big4 tagjai mellett), hogy legalább egyszer veretlenek maradtak 1000-es versenyen. Most itt lenne a lehetőség, de nyoma nincs annak, hogy megindulna a valódi áttörés a fiatalok részéről.
Alexander Zverev tavaly Rómában és Montrealban is győzött,
de az idei első három hónapja kifejezetten csalódást keltő, Indian Wellsben például a portugál Joao Sousa verte már a 2. fordulóban. Könnyen lehet, hogy Miami újra felfele ívelő pályára teszi a németet, akinek a kvalitásait nem kérdőjelezte meg senki az elmúlt hónapokban. Hasonló cipőben jár Grigor Dimitrov. Az ATP Finals címvédője, a londoni diadala óta egyetlen döntőt játszott, Rotterdamban simán kikapott Federertől, amit két elsőkörös vereség követett és Miamiban is már a 32 között búcsúzott. Lehetne hosszan folytatni a felsorolást (Coric, Kyrgios, Shapovalov, Chung), de anélkül is könnyen megállapítható: a legnagyobb különbség, hogy
az esetleges trónkövetelők képtelenek folyamatosan, hétről hétre, versenyről versenyre ugyan azt a szintet hozni, mint azt Federer, Nadal, Djokovic és Murray tette éveken át.
Tavaly ilyenkor Andy Murray, Novak Djokovic, Stan Wawrinka, Nisikori Kei, Milos Raonic volt az első öt sorrendje a világranglistán. Jelenleg egyikük sincs a top tízben, de akik a helyükre léptek nem betonozták be magukat az elitbe.
Nagy lesz a mozgás a csúcson és annak a közelében is az idén,
ami szintén szokatlan jelenség az elmúlt évek viszonylagos állandósága után. A változás szele időnként erőre kap, olykor apróbb viharokat is kavar, de elsöpörni, kisöpörni még nem tudott senkit.
Az aktuális világranglistán a top száz átlagéletkora 27,99 év, gyakorlatilag 28. A játékosok között
40-en múltak már el 30 évesek és mindössze ketten vannak 20 év alatt.
Miamiban, a legjobb 16 között kilencen voltak fiatalabbak 28 évnél, de a döntőbe mégis odaért a 32 éves John Isner.
Térjünk még vissza Juan Martin del Potro pályafutása legjobb sorozatához. A 29 éves dél-amerikai 2007-ben indult először Miamiban és most, 11 évvel később egy 15-ös győzelmi sorozattal jutott el az elődöntőig.
Az ő karrierjét is alapvetően meghatározták a sérülések.
Hiába nyert 20 évesen Grand Slamet (2009-es US Open), néhány hónappal később, 2010 májusában megoperálták a jobb csuklóját, majd 2014-15-ben háromszor műtötték a balt. Nem csak a gyógyulása volt a lassú, de a formáját is nehezen nyerte vissza. Hiába volt egyértelmű, hogy Stan Wawrinka mellett ő az egyetlen, aki képes felvenni a versenyt a nagy négyes bármely tagjával, a visszatérő
sérülések megakadályozták, hogy ezt eljusson oda, ahova tartozik,
minimum a top ötbe. Villanásai így is voltak, elég csak a riói olimpiára gondolni, ahol előbb Novak Djokovic ellen nyert már az első fordulóban, majd Rafael Nadalt verte hatalmas csatában az elődöntőben. Szintén 2016-ban győzelemre vezette az argentin válogatottat a Davis-kupában.
Az igazi áttörés azonban elmaradt, fokozatosan jött előre a ranglistán. Három éve még a világranlista 555. helyezettjeként búcsúzott a Miami Open első fordulójában és 2016-ban is a 338. volt márciusban. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy mit érhetett volna el Juan Martin del Potro az elmúlt 8 évben, ha a csuklói bírják a terhelés, azt a brutális tenyerest és a kétkezes fonákot. Az eredményeiből, a mérkőzéseiből kiolvasható, hogy
a legjobb Federer és Nadal ellen is megvoltak a fegyverei,
a mentális ereje a sikerhez, de az is igaz, hogy ő sem az a típus, amelyik képes egy egész szezont egyenletes szinten végigjátszani és, ha épp nem megy jól a játék, akkor is nyerni. Az Acapulcóval indult öt hetes sorozat után, most ki is vesz egy kis szabadságot.
Nagyon vágyom már arra, hogy otthon legyek, barbecue-t egyek a családommal, a barátaimmal
és ne beszéljünk a teniszről. Szükségem van a kikapcsolódásra, ami akár egy hétnél is tovább tarthat" - mondta Juan Martin del Potro, aki nem is lesz ott az argentin csapatban a jövő heti Davis-kupa találkozón, de valószínűleg az európai salakpályás szezont is később, Monte-Carlo után kezdi.
A döntőről még csak annyit, hogy John Isnernek ez lesz a negyedik ATP 1000-es fináléja, de karrierje legnagyobb trófeáját nyerheti, mert az első hármat elbukta (mondjuk eddig Roger Federerrel, Rafael Nadallal és Andy Murrayvel találta magát szemben a győzelem kapujában.) A német Alexander Zverev kettőből kettőnél tart, de ettől még nem ő az esélyesebb. Arra azért fogadhatnánk nagyobb tételben, hogy mondjuk öt éven belül a 2018-as Miami Open döntőre is igaz lesz: legalább az egyik főszereplő Grand Slam-bajnok, vagy világelső.
