Novemberben lesz 75 éves Billie Jean King a WTA alapítója, aki jelenleg is a szervezet egyik meghatározó egyénisége. Az összesen 39-szeres Grand Slam-bajnoknak rengeteget köszönhetnek a nők, nem csak a teniszezők. Szinte az egész életét a nemek közötti egyenlőség megteremtéséért küzdte végig. Nem kis érdeme volt abban, hogy 1972-ben, az Egyesült Államokban elfogadtak egy ezt szabályozó törvényt. A „nemek csatájában" megmérkőzött Bobby Riggsszel 1973-ban, Houstonban és három játszmában legyőzte az akkor 55 éves honfitársát.
A meccset 90 millióan követték a tévé előtt és egy életre összekapcsolta Billie Jean King nevét, sorsát a női emancipációval.
Szerdán a WTA Finald 4. napján, Szingapúrban tartott sajtótájékoztatót az amerikai legenda, az ott elhangzottakból készült az alábbi összeállítás.
12 éves voltam, amikor már tudtam, ha elég jó teniszező leszek, akkor különleges lehetőséget kapok a céljaim megvalósítására, mert a tenisz már akkor is globális sport volt.
Annyira azért nem volt globális, mint ma, de pont az volt az egyik álmom, hogy azzá tegyük. Ma már csak Afrikát kell bevegyük. De ezzel az ismertséggel, amit a tenisznek köszönhetek, hihetetlen lehetőséget kaptam arra, hogy a világot jobb hellyé tegyük. Nagyon kevés embernek adatik meg az a lehetőség, amit én kaptam.
Megfogadtam 12 évesen, hogy az életemet a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelemnek szentelem. Tudtam, hogy ehhez a teniszen át vezet az út. Ott kell olyan eredményeket elérnem, hogy a megfelelő platformra eljussak.
12 évesen nem ismertem azt a szót, hogy platform, de tudtam, mi az a lehetőség. Nem szeretem, amikor embereknek lehetőségük van jobbá tenni a világot, de nem tesznek semmit, mert túlságosan aggódnak amiatt, hogy eladják a saját márkájukat, vigyázzanak a népszerűségükre, mindenki szeresse őket.
Amikor 1973-ban megalapítottuk a WTA-t, akkor a férfiakkal közösen szerettem volna létrehozni egy új szervezetet. De ők nem akartak minket. Előtte éveken át dolgoztam ezért, győzködtem őket. Szerintem nagy hiba volt a részükről, mert együtt sokkal erősebbek lettünk volna, még a Grand Slameket is átvettük volna.
Nem tudom, hogy a halálomig bekövetkezik-e, de az első naptól együtt kellene lennünk.
1961-ben mentem főiskolára és közben két helyen dolgoztam. Akkor még nők nem kaptak sportolói ösztöndíjat egyetlen iskolába sem. Ahhoz az 1972 nyarán elfogadott törvény kellett. Velem egy időben járt egyetemre Arthur Ashe és Stan Smith, ők mindketten teljes ösztöndíjat kaptak. Például 1972 előtt a
Harvardra az orvosnak felvettek között csak 5 százalék lehetett a nő.
A Title IX-es törvénynek köszönhetően az Egyesült Államokban ma több nő jár egyetemre, mint férfi. A vezető beosztásban dolgozó nők 96 százalékának van valamilyen kapcsolata a sporttal. Kutatások bizonyították, hogy az egykori sportolók jobban teljesítenek a munkában és több pénzt keresnek. Ezért is bátorítok minden lányt, hogy kezdjen sportolni. És nem is azért, hogy mindenképp élsportoló legyen. Az egészsége miatt és az érzelmi, mentális, fizikai fejlődéséért, mert több lehetősége lesz az életben jó munkahelyet találni. Nem szeretek általánosítani, de a mai amerikai gyerekek puhányabbak, mint mi voltunk. Minket szigorúbban neveltek a szüleink. Kezdünk lemaradni ebben a globális versenyben. Ha profi sportoló akarsz lenni, ahhoz nagyon keményen kell dolgozni, lemondva sok mindenről. Ez másképp nem megy, akkor ne legyél élsportoló.
Mindig úgy éltem, hogy a másik helyébe képzeltem magam. Fontos, hogy mindig tiszteljük a másikat és a legjobbat akarjuk egymásnak. A lányok életében nagyon fontos az apa szerepe.
Az én édesapám pont annyira hitt bennem, mint a bátyámban, aki profi baseball játékos volt 12 éven át. Az Egyesült Államokban az sokkal elismertebb sport, mint a tenisz. De az apám bennem is úgy hitt, mint a bátyámban. Az 50-es években nőttem fel és ez rengeteget jelentett. Szeles Mónika épp ma mesélte, hogy az ő papája is úgy hitt benne, mint a bátyjában. Tehát, ha hiszel a gyerekedben, támogatod őt, azt mondod a lányodnak, hogy ő is elérhet bármit, mint a fiúk, akkor az erősíti, önbizalmat ad neki és képes komoly változást eredményezni a fejlődésében.
1971-ben vagy 30 versenyt játszottam és összesen 100 ezer dollárt nyertem a pénzdíjakból. Egyetlen versenyünk volt, ahol 10 ezer dollár járt az első helyezettnek, a többin átlag 1800 dollárt lehetett keresni győztesként hetente.
El akartam érni a 100 ezer dollárt, mert a pénz önmagáért beszél, az minősít, az emberek abból értenek, függetlenül attól, hogy mi a foglalkozásod.
Tudtam, ha elérem a 100 ezret, az nagyon komoly figyelmet eredményez majd a női tenisznek, a női sportnak. Nem magáért a pénzért akartam annyira nagyon az egészet, hanem, hogy átmenjen az üzenet, megkapjuk a tiszteletet.
Mi nem engedhettük meg magunknak, hogy edzőnk legyen. Mi egymást segítettük. Én segítettem Chris Evertnek, ő nekem és Martinának. Aztán kimentünk a pályára és mindent megtettünk, hogy túljárjunk a másik eszén. Otthon talán volt edzőnk, de az nem fért bele, hogy utazzon velünk. Most egész szakmai csapat dolgozik és utazik egy játékossal, ami normális, de ez mind pénzkérdés.
A mai teniszezők jobbak, mint mi voltunk. Jobb technikát tanultak, dinamikusabbak, mi nagyon statikusak voltunk. A legfontosabb ütés az adogatás. Serena Williams is azért nyert olyan sokat. Azt kell a legjobban megtanulni és az adogatás-fogadást"- magyarázta Billie Jean King, aki arról is beszélt, hogy a profi tenisznek Ázsiára kell most koncentrálnia, mert ott van növekedés és lehetőség. Ezért is
örül annak, hogy a következő 10 évben garantáltan Ázsiában marad a WTA Finals, ráadásul duplázott pénzdíjjal.