Vágólapra másolva!
A világelső japán Oszaka Naomi az első mérkőzésén vereséget szenvedett a 2,8 millió dollár (797 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztornán.

A 16 közé jutásért rendezett keddi összecsapáson a világranglista 67. helyén álló francia Kristina Mladenovic - Babos Tímea párospartnere - 35 perc alatt jutott szettelőnyhöz Oszakával szemben, aki az első fordulóban erőnyerő volt. A második játszmában pedig - amelynek kilenc gémje közül hét volt brék - a francia teniszező ismét esélyesebb riválisa fölé kerekedett a mindössze 1 óra 7 perces találkozón.

A világelső már a második fordulóban búcsúzott Forrás: Anadolu Agency/Recep Sakar

Oszaka január végén megnyerte az ausztrál nyílt bajnokságot, és sikerével a világranglista élére állt. Azóta viszont nem játszott mérkőzést, két héttel ezelőtt hátsérülés miatt visszalépett a dohai tornától, majd 13 hónap után megszakította munkakapcsolatát trénerével, a 35 éves német Sascha Bajinnal, akit tavaly az év edzőjének választottak.

Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Mladenovic (francia)-Oszaka (japán, 1.) 6:3, 6:3
Kerber (német, 5.)-Jakupovic (szlovén) 7:6 (7-4), 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 8.)-Jorovic (szerb) 6:4, 6:0
korábban:
Kvitova (cseh, 2.)-Siniakova (cseh) 6:7 (3-7), 6:4, 6:4
Halep (román, 3.)-Bouchard (kanadai) 7:6 (7-4), 6:4
Szvitolina (ukrán, 6.)-Dzsabúr (tunéziai) 7:6 (7-4), 4:0-nál Dzsabúr feladta
Kuzmova (szlovák)-Bertens (holland, 7.) 6:2, 4:6, 7:6 (8-6)
Kenin (amerikai)-Kaszatkina (orosz, 11.) 6:3, 2:6, 6:4
Muguruza (spanyol, 12.) - Cseng Szaj-szaj (kínai) 7:5, 6:2
Brady (amerikai)-Garcia (francia, 14.) 6:4, 7:5
Bencic (svájci)-Vögele (svájci) 6:1, 6:1
Curenko (ukrán)-Csu Lin (kínai) 6:4, 6:7 (5-7), 6:3
Suárez Navarro (spanyol)-Csang Suaj (kínai) 6:4, 6:4
Hszie Szu-vej (tajvani)-Szasznovics (fehérorosz) 6:1, 6:2
Riske (amerikai)-Cornet (francia) 6:2, 6:3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!