Budapest, 2019. február 14.
Burján Csaba (b), Knoch Viktor (b2), Liu Shaoang (b3) és Liu Shaolin Sándor (j2), az olimpiai bajnok férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjai fogadják Hunyady Emese olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar, majd osztrák gyorskorcsolyázó és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke (j) gratulációját az év csapata díjat az M4 Sport - Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2019. február 14-én.
MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A 2018-as év legjobb sportolóinak megválasztott versenyzők február 14-én a Nemzeti Színházban kapták meg az elismeréseket. A szavazást, majd a végeredményt számos vita kísérte. Sokan nem értették, hogy Márton Anita vagy Berecz Zsombor hogy maradhatott ki a legjobb három közül, egyesek pedig továbbra is azon lamentálnak, hogy mi keresnivalója van az Év sportolója gálán a labdarúgásnak. Az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György minden felvetett kérdésre válaszolt.
Az utóbbi években nem volt olyan Év sportolója választás, amelynek végeredménye ne generált volna vitákat. A 2018-as választás sem volt mentes ezektől, mert a világbajnok súlylökő Márton Anita és a vitorlázó Berecz Zsombor sem került be az első háromba. Jól van ez így? Vagy 439 sportújságíró mellé kellene egy-egy súgót adni, hogy kiket ne felejtsenek ki a szavazáskor? Egy-egy ilyen választás nem mentes a nagy sértődésektől és az igazságtalan döntésektől sem. Ha vita van, ha feszültség van, ha indulatok vannak, az egyrészt nem jó, másrészt azt jelzi, hogy a főszereplők számára fontos, mi történik ezen a választáson.
Ráadásul a díjátadó ünnepség is olyan presztízsű eseménnyé nőtte ki magát, amelyen mindenki ott akar lenni, aki a sport világában számít.
A viták tehát minél intenzívebbek, annál inkább az ügy fontosságát jelzik. De Márton Anita és Berecz Zsombor tényleg nagyon megérdemelte volna, hogy az első háromban végezzenek.
Nem mentegetőzésképpen mondom, hanem tényként említem, hogy én mindkettőjükre szavaztam is. De itt rögtön meg kell fordítani a kérdést: ki maradjon ki, kinek a helyére kerüljön Márton vagy Berecz? Mert csak olyanok kerültek a képzeletbeli dobogóra, akik ugyancsak maximálisan megérdemlik az elismerést.
Babos Tímea helyére például jöhetett volna Márton Anita. Babos párosban egy francia versenyzővel az oldalán nyert vb-t, mégis az egyéniben lehetett rá szavazni. Miért? Azért az egyéni produkciója sem elhanyagolható. A határok ebből a szempontból egyre inkább elmosódnak,
a Győr kézilabdacsapatában a játékosok zöme külföldi, a gárda a BL-győzelmével mégis az Év magyar csapata lett.
Vagy Shane Tusup évekig volt az Év edzője Magyarországon, miközben Dárdai Pál meg úgy nyerte el ugyanezt a címet, hogy az esztendő nagy részében a német Hertha BSC vezetőedzőjeként dolgozott. A Babos-Mladenovics duót nem lenne korrekt a nem klasszikus csapatok versenyében elindítani, mert egy magyar-francia párosról beszélünk. De erről is lehet vitatkozni.
Van ebben az országban 439 sportújságíró? Az MSÚSZ-nek ennél több, csaknem 700 tagja van, tehát a kérdésre igen a válasz.
Arra, hogy sokan szavaznak, nem úgy kell tekinteni, hogy felhígult a szakma és itt már mindenki véleményt mondhat, hanem úgy, hogy annál erősebb a szavazók döntése, minél többen voksolnak.
A technikailag leegyszerűsített, internetes szavazásnak és a szavazás növekvő rangjának is köszönhető, hogy a legutóbbi három évben újabb és újabb rekordokat döntött a résztvevők száma.
Azt nem szeretem, amikor olyanok reklamálnak, akik nem szavaztak, vagy nem tagjai a szövetségnek.
Ilyenek is vannak szép számmal, de én inkább az ellenkezőjére mondok példát: a 79 éves Novotny Zoltán minden évben szavaz, így tett most is. Könnyű azt mondani, hogy ennek az egésznek nincs értelme, mert ilyen véleményt is olvastam.
Ha csak nekünk, sportújságíróknak lenne fontos az ügy, még el is tudnám fogadni ezt a véleményt.
Csakhogy a sportolókon azt látom, hogy nekik is nagyon fontos.
Ne intézzük el egy kézlegyintéssel a szavazást, ne mondjuk azt, hogy ostobaság. Anno, amikor a birkózó Hegedűs Csaba nyert, édesanyjával felvásárolta az összes Népsportot a Blaha Lujza téren. Az ökölvívó Kovács István költözéskor saját bevallása szerint szándékosan "elkeverte" valahová a vándorserleget, és a mai napig nem találja. Balczó András alig tudott lábra állni derékfájása miatt, mégis összeszedte magát, hogy tavaly eljöjjön átvenni az életműdíjat. Nemegyszer fordult elő, hogy valaki versenyt mondott le, vagy méregdrága magángéppel tudott csak eljönni a gálára.
Vagyis, amíg a magyar sport rendre extra eredményeket produkál, és a sport szereplőinek fontos ez a fajta verseny, nekünk, a szavazás 61 éves hagyományát öröklő sportújságíróknak kötelességünk megszervezni az ügyhöz méltó díjátadót.
A sorrendben negyedik, az M4 Sport televízióval és a Nemzeti Színházzal közösen megrendezett gála főszervezőjeként talán nem túlzó öndicséret megállapítanom, hogy ez mostanában sikerül is, amiben nagy szerepe van profi partnereinknek és Szabó László kreatív producernek is. A fellépők, a díjátadóként szerepet vállaló volt bajnokok és a már rendszeres vendégnek számító világsztárok érkezése is erősíti ezt, a büszkeségre okot adó tendenciát.
A sportolóknak szükségük van arra, hogy közel 150 percen át üljenek a Nemzeti Színházban? Mintha Liu Shaolin Sándor tett volna erre egy megjegyzést, sokat ült a nézőtéren. Szerintem nem kell abba a versenybe belehajszolnunk magunkat, hogy minden áron múljuk felül az előző évi gálát. Nem is kell, nem is lehet.
Jogos az észrevétel, időben a másfél, maximum két óra lenne a kívánatos.
A díjak, kategóriák száma is évről évre nőtt, de még mindig van rajtunk nyomás, hogy bővítsük a kört, hogy jöjjenek be a nem olimpiai sportágak, a szabadidősport, vagy az esport legjobbjai. Fontolgatjuk ezeket, de nagyon kell vigyáznunk a kategóriák számának további növelésével. Az szerintem egy jó dolog, hogy minden évben egy-egy világsztárt meghívunk Budapestre. Ilyen volt tavaly Szeles Mónika, vagy idén Carl Lewis.
Pont az ilyen sztárok jelenléte nem homályosítja el azokat, akikről ez az este valóban szól? Nem, mert az ő jelenlétük inkább emeli az esemény értékét.
Nem véletlen mondta tavaly Hosszú Katinka, hogy mennyire nagy megtiszteltetés volt a számára Szeles Mónika kezéből átvenni az Év női sportolójának járó díjat, de Liu Shaolin Sándor is egész életében büszke lehet rá, hogy Carl Lewistól kapta meg az elismerést.
Ne feledjük, hogy Liut a NOB által a huszadik század legjobb sportolójának választott atléta tüntette ki.
Az viszont igaz, hogy felléphetnek a legnépszerűbb művészek, elhozhatjuk a legismertebb külföldi sportolókat, de mindez csak akkor ér valamit, ha a főszereplők, maguk a díjazottak jelen vannak.
Pokolian nehéz olyan időpontot találni, amikor a rendkívül sűrű edzés- és versenyprogram ellenére sok bajnok személyesen lehet jelen.
Ezért óriási szó, hogy az öt nagy kategória győztese mind személyesen vette át a díjat, de olyan nagyságok is örömmel jöttek, akik ezúttal korábbi sokszoros győztesként sem számíthattak arra, hogy megnyerik a kategóriájukat. Aki pedig nem lehetett ott a Nemzeti Színházban, ők mind igazoltan voltak távol.
Gulácsi Péter például mindent megtett azért, hogy elengedje a klubja, két bajnoki között, ám ez a Bundesligában szinte elképzelhetetlen.
Ha már a nyomásról beszélt, minden évben felmerül a kérdés, hogy a labdarúgást miért kellett beengedni erre a gálára? Visszatérő vitatéma ez is. Magyarországon az igazolt sportolók több mint fele futballista. Láthattuk, hogy egy Eb-nyolcaddöntő nagyobb őrületet idéz elő, mint bármelyik olimpiai aranyérem.
A futballt a társadalmi hatása miatt nem lehet kizárni erről a gáláról.
Minden évben van elismerhető teljesítmény a futballban is. A válogatott kétszer az abszolút kategóriában lett győztes a közelmúltban, de mondjuk az MLS gólkirályának, Nikolics Nemanjának, a Bundesliga legjobb kapusának, Gulácsi Péternek, vagy a BL-győztes Jakabfi Zsanettnek is helye van ezen a gálán.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!