Egy ezüst- és egy bronzérem a rövidpályás gyorskorcsolya világkupában

BURJÁN Csaba; JÁSZAPÁTI Petra; BÁCSKAI Sára Luca
Drezda, 2019. február 3. Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Burján Csaba és Sziklási András (b-j), miután második helyezést értek el a vegyes váltóban a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa-sorozatának drezdai viadalán 2019. február 3-án. MTI/EPA/Filip Singer
Vágólapra másolva!
A magyar vegyesváltó ezüst-, az olimpiai és Európa-bajnok férfi pedig bronzérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók vasárnap befejeződött drezdai világkupaversenyén.

A 2000 méteres vegyesváltó fináléjában Liu Shaolin Sándor ezúttal is pihenőt kapott, azaz Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Burján Csaba mellett ezúttal is a juniorkorú Sziklási András kapott helyet a magyar négyesben. Jászapáti a rajtot követően az élre állt, de előbb az oroszok, majd a dél-koreaiak előzték meg a magyarokat, akik viszont biztosan őrizték harmadik helyüket, mert a britek kissé leszakadtak az erős tempóban. A hajrában a győzelemért harcoló két kvartett befutó embere összeakadt, a zsűri pedig az eset kapcsán kizárta a dél-koreaiakat, így a magyar váltó ezüstérmesként zárt, egyúttal a vk-pontversenyben feljött a második helyre az éllovas kínaiak mögé.

Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Burján Csaba és Sziklási András (b-j), miután második helyezést értek el a vegyes váltóban a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa-sorozatának drezdai viadalán 2019. február 3-án. MTI/EPA/Filip Singer Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

A világcsúcstartó férfi staféta Liu Shaoang hiányában Liu Shaolin, Burján, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállításban szerepelt, s az 5000 méteres verseny első felében az utolsó, negyedik helyen "utazott", mígnem 21 körrel a vége előtt Japánt megelőzve feljött harmadiknak.

A további előretörésre viszont már nem volt lehetőség, mivel Varnyú kicsúszott.

A magyarok negyedikként értek célba, de az egyik váltásnál a kínaiak és a kanadaiak összeakadtak, a bírók pedig az ázsiaiakat megbüntették, így a németországi vk-állomást a magyarok bronzéremmel zárták, amellyel megőrizték vezető helyüket a szám vk-pontversenyében.

Egyéniben az olimpiai bajnok Liu Shaolin szerepelt a legjobban, aki 1000 méteren negyedik lett. Az MTK 23 éves sportolója ezúttal a szokottnál jóval nehezebben küzdötte magát a fináléba, ugyanis a negyeddöntőben mindössze nyolc, az elődöntőben pedig tizenegy ezreden múlt, hogy futammásodikként tovább tudott lépni. A legjobbak között viszont magabiztosan versenyzett, egy apró hiba miatt mégis lecsúszott a dobogóról, s negyedik lett. Liu Shaolin sokáig a második helyen korcsolyázott, majd négy körrel a vége előtt az élre állt,

de egy körrel később megbotlott, emiatt elveszítette lendületét, így négy riválisa közül három is megelőzte,

csak a már korábban elesett Charles Hamelin maradt mögötte.

A győzelmet Park Dzsi Von szerezte meg, aki duplán örülhetett, mivel egyrészt így Drezdában a férfiaknál mind a négy egyéni számot dél-koreai versenyző nyerte, másrészt sikerével ezen a távon átvette a vezetést a vk-pontversenyben a pénteki selejtezőben kézközépcsonttörést szenvedett Liu Shaoangtól.

A szám vk-címvédőjeként bátyja, Liu Shaolin negyedik helyre jött fel a mostani szereplésével.

Egyéniben további két magyar volt érdekelt a zárónapon: a váltóval szintén ötkarikás aranyérmes Burján Csaba, illetve Jászapáti Petra egyaránt a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren. Előbbi 14., utóbbi 12. lett.

A vk zárófordulóját jövő hétvégén Torinóban rendezik, az idény pedig március 8. és 10. között a Szófiában sorra kerülő világbajnoksággal zárul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!