Vágólapra másolva!
A 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer nyerte meg a miami keménypályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a címvédő John Isnert.

A háromszoros bajnok svájci sztár 50. fináléjára készült a mester (1000-es kategóriájú) versenyeken, és 5-2-re vezetett a 208 centis amerikai ellen kettejük különpárharcában. A 33 éves Isner előzőleg mind a tíz szettjét megnyerte idén Miamiban, ebből kilencet rövidítésben hozott.

A 37 éves Federer ellen azonban nem érvényesültek a félelmetes szervák, a lassabban mozgó Isner első négy adogatójátékából hármat elvesztett, és 24 perc alatt szetthátrányba került.

Federer esélyt sem adott Isnernek Forrás: AFP/2019 Getty Images/Julian Finney

A svájci tovább szárnyalt, miközben az amerikai továbbra sem jutott el bréklabdáig, majd többször is ápolást kért fájó combjára. Isner 4:5-nél már bicegve ment szerválni, nem is tudta hozni a gémet, így egy óra elteltével Federer ünnepelhetett.

A svájci pályafutása 101. tornagyőzelmét aratta, és negyedszer ünnepelhetett Miamiban.

Eredmény:
férfiak, 8,4 millió dollár (2,35 milliárd forint) összdíjazás:
döntő:
Federer (svájci, 4.)-Isner (amerikai, 7.) 6:1, 6:4

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!