Súlyemelő-Eb: Kmegy Máté lökésben és összetettben is országos csúcsot ért el
![Kmegy Máté, súlyemelés](https://cdn.origo.hu/2023/12/zk3KSCKQ7cFnZE0o6TOhqjUG6Mv5NRaNO4z_dtes2Bc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI0ZmU0M2Q2MmI5ZTQxNjdhODBiZTBmMDlmNTU1Y2Vi.webp)
A 21 éves kecskeméti emelő lökésben és összetettben ért el magyar rekordot. Szakításban háromból csak egy gyakorlata volt jó - 140 kilón -, ami a 10. helyhez volt elegendő a tíztagú mezőnyben. A második fogásnemben viszont pótolta mulasztását: a sikeres 168 és az elhibázott 172 után harmadik fogását nagyszerűen hajtotta végre 176 kilón, így itt az ötödik, az összetettben pedig, 316 kilogrammal tizedik lett - a batumi kontinensviadal honlapja szerint.
Az év elejétől érvényes új kategóriák közül a 81 kilogrammos súlycsoportra megállapított magyar alapcsúcsok közül a lökését 174-ről, az összetettét pedig 314-ről javította meg két kilóval.
Korábban a 18 éves Mitykó Veronika összetettben a negyedik helyet szerezte meg a 71 kilogrammos női kategória B csoportjában.
Mindkettejük végső helyezésére a súlycsoportjuk legerősebbjeit felvonultató A csoport késő délutáni, illetve esti versenye után derül fény.