A kétszeres Grand Slam-bajnok teniszező japán színekben indul az olimpián

tennis Horizontal
A kétszeres Grand Slam-bajnok teniszező japán színekben indul az olimpián
Vágólapra másolva!
Lemondott az amerikairól és a japán állampolgárság mellett döntött a kétszeres Grand Slam-bajnok Oszaka Naomi, aki így édesanyja szülőhazájának színeiben indulhat majd a jövő évi tokiói olimpia tenisztornáján.

A 21 esztendős sportolónak azért kellett meghoznia a döntést, mert a japán törvények szerint a Japánban született, de kettős állampolgársággal rendelkezőknek a 22. életévük betöltése előtt nyilatkozniuk kell nemzeti hovatartozásukról. A japán média csütörtökön arról számolt be, hogy Oszaka megtette azt az adminisztratív lépést, amely a japán állampolgárságának megtartásához szükséges.

A kétszeres Grand Slam-bajnok teniszező japán színekben indul az olimpián Forrás: AFP/Jewel Samad

A fiatal teniszező édesapja haiti származású, és a család akkor költözött az Egyesült Államokba, amikor Oszaka hároméves volt.

A kétszeres GS-tornagyőztes játékos hatalmas sztárnak számít Japánban, főleg azóta, hogy tavaly első japán teniszezőként nyert Grand Slamet, miután a US Open döntőjében legyőzte az amerikai Serena Williamst.

Oszaka az eddigi sikereit japánként érte el, szülei ugyanis korábban úgy döntöttek, hogy pályafutása során csak az ázsiai ország színeiben versenyez majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!