Reménykedjünk, hogy Katar először és utoljára rendezhetett atlétikai vb-t

A fényorgiák sem feledtetik a versenyzőkre várt borzalmakat, a mesterséges stadionhűtés meg alaposan odavert a környezetvédőknek. Két versenyszámban három világcsúcs született, Halász Bence bronzérme a magyar csapat legjobb teljesítménye.

A Dohában vasárnap este véget ért 17. atlétikai világbajnokság kétarcú eseményként marad meg az emlékezetünkben. Egyrészt nagyon komoly eredmények - köztük két számban három világcsúcs - született, és színre léptek olyan fiatalok, akik korszakos alakjai lehetnek a világ atlétikájának. Másrészt viszont a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) egy olyan országnak adta a vébé rendezésének jogát, amelyben nem sok hagyománya van a sportágnak. Így aztán a 40 ezres stadion lelátóinak felét drapériákkal takarták le, hogy ne legyenek bántóan üres szektorok. De sokszor még a maradék helyek is üresen maradtak, és az egyébként impozáns Khalifa-stadion kongott az ürességtől. A futószámok döntői előtt a küzdőtérre varázsolt fényorgia bármennyire is impozáns látvány, nem pótolja a nézők hiányát!

A vébé előtt több kérdés is felvetődött annak kapcsán, hogy jó ötlet volt-e Katarnak adni ezt az eseményt. A még szeptember végén, október elején is pokoli meleg, párás időjárás nem emellett szólt. A rendezők egyrészt bizonyították, hogy a stadionon belül nagyon is baráti klímát tudtak varázsolni az óriási légkondicionáló berendezéseikkel.

Ám a stadionon kívül megrendezésre kerülő versenyszámok résztvevői a 30-32 fokos hőséggel, a 70 százalék fölötti páratartalommal birkóztak. Persze lehet ezért kárhoztatni az IAAF-et, de ne feledjük, 1997-ben Athénban, vagy két évvel később Sevillában ehhez nagyon hasonló körülmények várták az atlétákat, légkondicionált stadion nélkül.

Az ájulás és a szédülés határán Forrás: KMSP/PHILIPPE MILLEREAU / KMSP/Philippe Millereau

A következő súlyos kritika az időpontot illette.

Túl hosszú volt a szezon, mondták nagyon sokan.

Ami kétségkívül igaz. Ám aki jó volt matekból, az ki tudta számolni, hogy mennyivel később kell elkezdenie a felkészülését, és mikorra kell időzítenie a csúcsformáját, ha Dohában jól akar szerepelni.

Ez a legjobban az amerikai Dalilah Muhammadnak sikerült. A 400 méteres gátfutás olimpiai-, és immár világbajnoka saját, ebben az évben felállított világcsúcsát – 52.20 másodperc – döntötte meg négy századdal. De jövőre nem lehet biztos a dolgában, mert szorosan ott van a nyomában a mindössze 20 éves Sydney McLaughlin, aki csak a már említett két eredménynél nem tudott gyorsabb lenni a döntőben. 52.23 másodperces eredménye azt mutatja, hogy nagyon komolyan kell vele számolni a jövőben.

Mint ahogy a tízpróbázó világbajnokkal, a német Niklas Kaullal is kalkulálni illik. A 21 éves versenyzőnek ugyan arra is szüksége volt a győzelemhez, hogy a nagy esélyes, tavaly szenzációs világcsúcsot felállító francia, Thomas Mayer megsérüljön a nyolcadik szám előtt. De ilyen fiatalon így berobbanni a világ élvonalába akkor is rendkívül komoly tett volt. Ráadásul tízpróbázó soha nem járt még 80 méter közelében gerellyel. Kaul egy szörny-dobással került érmes pozícióba, hogy aztán a záró szám, az 1500 méter során mindent kiadva magából lépjen fel a dobogó tetejére.

Visszatérve a világcsúcsokra, az amerikai csapat 4x400-as vegyes váltóban győzött, előbb az elődöntőben, majd a döntőben rekordot futva, 3:09:34 perces idővel. Ez a formátum új a vébék történetében, de mindenképpen színesíti a programot, és izgalmassá is teszi azzal, hogy a nemek sorrendje nincs meghatározva. Így aztán komoly taktikázásra ad lehetőséget.

Férfi távolugrásban a szintén nagyon fiatal, mindössze 23 éves Tajay Gayle-nek volt egy „nagy dobása", ami esetében két rendkívül komoly ugrást jelentett. Elsőre egy nagyon erős eredménnyel kezdett. Már a 846 centi is győzelmet jelentett volna a számára, de a mezőnyt a negyedik sorozatban elért 869-es eredményével sokkolta végleg. Ez volt minden idők tízedik legnagyobb ugrása.

Női távolugrásban is hasonlóan komoly eredmény született.

A németek honosított versenyzője, Malaika Mihambo a tavalyi berlini Eb-győzelme után a vébén sem talált legyőzőre, és a 730 centis ugrása már-már a kétszeres olimpiai bajnok Heike Dreschler eredményeit idézi.

Közép-, és hosszútávfutásban az afrikaiak dominanciája lényegében kikezdhetetlen, bár ezekben a számokban akadtak meglepetések. No, nem az, hogy a férfi 3000 méteres akadályfutásban kenyai győzelem született. Habár egy vastagabb hajszálon múlt az elsőség, Consesius Kipruto csak meg tudta verni egy századdal etióp ellenfelét, és hozni a náluk szinte kötelezően elvárt elsőséget.

Férfi 800 méteren viszont sporttörténelmet láthattuk. Amerikai arany még soha nem született a vébék történetében ebben a számban. Ráadásul az egyébként abszolút favorit Donavan Brazier világbajnoki csúcsot jelentő 1:43.34 perces idővel nyert.

Az ugandai lányok öröme feledhetetlenre sikerült a női 800 méter után Forrás: KMSP/PHILIPPE MILLEREAU / KMSP/Philippe Millereau

A nőknél nem a győztes idő, hanem a tény, hogy minden kétséget kizáróan nőies, rejtett herék nélkül élő nő győzött, számított komoly eredménynek. Az IAAF tíz évig küzdött azért, hogy ebben a számban fair feltételeket teremtsen. Ez a végeláthatatlannak tűnő jogi procedúra most jutott nyugvópontra. Ezt, és egy ellenállhatatlan utolsó 100 métert kihasználva lett világbajnok az ugandai Halimah Nakaayi.

A dobószámok közül messze a férfi súlylökés emelkedett ki.

22.90 méterrel mindössze a bronzérmet lehetett megszerezni. Egy centivel nagyobb eredménnyel pedig az aranyat. Az amerikai Joe Kovacs utolsóra érte el ezt az - utóbbi években, de talán mondhatjuk, hogy évtizedekben döbbenetesnek számító - eredményt. A versenyben végig vezető új-zélandi Tomas Walsh döbbenten nézte, ahogy Ryan Crouser, majd utolsóra Kovacs is megelőzi őt. Egy olyan dobással lett harmadik végül, amely a súlygolyó földet érésének pillanatában minden idők negyedik legnagyobb eredménye volt. Ám mire befejeződött a verseny, már csak a hatodik volt a sorban.

Ha a fiatal tehetségek előretörését említettük az írás elején, akkor feltétlenül ide kívánkozik a férfi rúdugrók közül Armand Duplantis. A svéd 19 éves zseni ugyan ezúttal nem nyert, ám hihetetlenül szórakoztató, végtelenül sportszerű küzdelmet vívott a győztes amerikai Sam Kendricks-szel, és a bronzérmes lengyel Piotr Lisekkel.

A fiatal győztesek sorába tartozik még Christian Coleman. Az amerikai sprinter 100 méteren győzött, méghozzá igencsak meggyőző 9.76 másodperces eredménnyel,

letaszítva a trónról a két éve meglepetésre győző Justin Gatlint. Csakhogy Coleman – hiába minden idők hatodik legjobb eredménye az ő dohai futása – produkciója nem túl meggyőző annak fényében, hogy a doppingellenőrök a megengedettnél többször nem tudtak tőle mintát venni.

Sifan Hassan a Salazar-ügy árnyékában írt történelmet Forrás: AFP/Jewel Samad

A világbajnokság másik nagy szenzációja, és egyben hatalmas kérdése Sifan Hassan nevéhez fűződik.

A holland színekben versenyző afrikai származású futónő eddig is a világ élmezőnyébe tartozott, de ilyen mértékű dominanciát előtte soha senki nem tudott bemutatni. Ugyanis 10 000 méteren, majd néhány nappal később 1500-on lett első - tette ezt döbbenetes, kínai 400 méteres női vegyes úszókat idéző hajrákkal. Úgy, hogy közben az edzőjét, az egykori kiváló maratoni futót, Alberto Salazart „szurokban és tollban hempergetve" űzték ki Dohából. Mint kiderült, évek óta szisztematikusan doppingolta tanítványait. Innentől kezdve mindenkire, aki valaha Salazarral együtt dolgozott - így a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah – árnyék vetül.

A magyar atléták szereplése felemás

Egyrészt a 17 világbajnoki részvételt kiharcoló versenyző minden dicséretet megérdemel. Másrészt ismét szereztünk egy érmet a kalapácsvető Halász Bence révén, valamint a sérülés után visszatérő fedett pályás világbajnok Márton Anita ötödik helyével ismét bizonyította, hogy még mindig a világ élvonalában van. Mi több, férfi gerelyhajításban Rivasz-Tóth Norbert döntőt érő országos csúcsa, és végül kilencedik helye is kellemes meglepetés. Kár azért a néhány centiért, ami a legjobb nyolchoz hiányzott neki. Nguyen Anasztázia is kitett magáért, hiszen bekerült a legjobb 12 közé, még ha a fináléra el is fogyott a lendülete. A női 100 gáton Kozák Luca idei legjobb eredményét - az elődöntőben - beállítva végül 13. lett.

Halász Bence bronzérmes lett férfi kalapácsvetésben Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Ugyanakkor,

ha a dobó szakág teljesítményét kivesszük a kalapból, azt látjuk, hogy nincs a világ élvonalába tartozó atlétánk, aki a legjobb nyolcba kerülhetne.

Ami annak fényében különösen fájdalmas, hogy a piciny karibi szigetecskének, Grenadának már két felnőtt atlétikai világbajnoka is van, míg nekünk továbbra sincs egyetlenegy sem.

Az olimpiai szerepléseinket illetően sokkal jobban állunk, hiszen a magyar atléták 1896 óta 10 arany-, 12 ezüst- és 18 bronzérmet szereztek. Bár aranyesély nem látszik ebben a pillanatban, Márton Anita, és Halász Bence révén tovább bővülhet ez a gyűjtemény 2020-ban, Tokióban.