Baji Balázs már a fedettpályás szezonra visszatérne
![BAJI Balázs](https://cdn.origo.hu/2023/12/0Bst21cRFRDNaMT8zhuOJAAIfil7HqYv4ctxRyibTeI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YTAxNWM2YmRiOTRjZTdhYTVjMWIxNTU1ZmFhOWMx.webp)
"Nem szabtam magamnak határidőt, mert nem szeretnék semmit sem sürgetni, de való igaz, lassítani sem. Az edzőmmel összeraktunk egy ütemtervet, amit szeretnénk tartani, de egyáltalán nincsenek kőbe vésett dolgok a visszatérésemmel kapcsolatban. Minden attól függ, hogy milyen formában leszek, mennyire sikerül majd visszaerősödnöm. Ha jó a formám, akkor már januárban, februárban szeretnék nemzetközi versenyen szerepelni" - nyilatkozta klubja, a BHSE honlapján a 2017-ben világbajnoki bronzérmes atléta.
A 30 éves Baji hozzátette, ha úgy érzi, nem áll készen, akkor kivár, és a szabadtéri idény kerül majd fókuszba. Ugyanakkor szerinte ha ilyen ütemben halad a felépülése, akkor joggal reménykedhet már a fedettpályás szezonban is.
Baji már elkezdte az edzéseket, úgy fogalmazott, nincs még százszázalékos állapotban a lába, az edzései pedig még messze vannak a teljes értékű munkától, "gátfutáshoz hasonló mozgásokat" csinál.
A 2016-ban Eb-ezüstérmes atléta februárban szenvedett lábsérülést, azóta nem versenyzett.