Kikapott a Pécs az asztalitenisz Európa Kupában

Budapest, 2019. április 22. Lakatos Tamás a mauritiusi Akhilen Yogarajah ellen játszik a budapesti asztalitenisz-világbajnokság férfi versenyének selejtezőjében a Hungexpo területén 2019. április 22-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A PTE-PEAC csapata 3-1-re kikapott pénteken a vendég Wiener Neustadt együttesétől a férfi asztalitenisz Európa Kupa negyedik szakaszának első mérkőzésén.

A bajnoki ezüstérmes magyar együttes győzelemmel kezdett a szerb válogatott Pető Zsolt révén, a folytatásban azonban Demeter Lehel és Gerold Gábor is ötjátszmás csatát vesztett. A negyedik találkozón aztán Pető is kikapott a Demetert legyőző cseh Tomas Konecnytől, ezzel el is dőlt az összecsapás. A jövő heti ausztriai visszavágón a magyar csapatnak bravúrra lesz szüksége ahhoz, hogy összesítésben jobbnak bizonyuljon. A negyedik szakaszból a negyeddöntőbe kerülnek a továbbjutók, a Bajnokok Ligájából átkerülő négy csapat ott kapcsolódik be a küzdelmekbe. Az Európa Kupa az 1964-ben útjára indított ETTU Kupa jogutódja, a Bajnokok Ligája után a második legjelentősebb kontinentális klubsorozat a sportágban.
Eredmény, negyedik szakasz, 1. mérkőzés:
PTE PEAC Kalo-Méh - Solex-Consult Wiener Neustadt (osztrák) 1-3

----------------------------------------------------------------
Pető Zsolt-Ali Alkadravi 3-0 (5, 6, 7)
Demeter Lehel-Tomas Konecny 2-3 (-8, 6, 6, -6, -8)
Gerold Gábor-Felix Wetzel 2-3 (-5, 6, 5, -5, -4)
Pető-Konecny 1-3 (-4, 2, -8, -12)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!