Peák Barnabással érkezik a Mitchelton-SCOTT a Tour de Hongrie-ra
![Peák Barnabás profi kerékpárversenyző
országúti kerékpár
Mesterbike](https://cdn.origo.hu/2023/12/wlVyEvyXG-1DZHLq7TUuWaDZup2ThBNAPvk07ojY8Cc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYxYjQ4ZGE0NzEzMDQyYzA5YTE0MjQ0OWRhZjdjMzM2.webp)
A 21 éves magyar versenyzőnek, aki 2017-ben az összetett második helyét szerezte meg a Tour de Hongrie-n, az első idénye következik a World Tourban, a legmagasabb kategóriában, ám szeptember óta gyakornokként az ausztrál csapattal versenyzett.
Idén 35 győzelmet aratott a Mitchelton-SCOTT, amelyben olyan versenyzők szerepelnek, mint a 2018-as Vuelta a Espanán győztes brit Simon Yates, valamint ikertestvére, Adam, aki idén a horvát körversenyen diadalmaskodott. Az együttes már jelezte a szervezőknek: a magyar versenyzővel a soraiban érkezik.
Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát.
A Mitchelton-SCOTT az ötödik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen: a World Tour-szintűek közül a világbajnok Mads Pedersen csapata, a Trek-Segafredo jelezte már, hogy ott lesz a rajtnál, akárcsak két prokontinentális istálló, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo. Biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n Alberto Contador kontinentális csapata, a Kometa-Xstra Cycling Team is, amelynek két magyar kerékpárosa van: az idei összetett másodikja, Dina Márton, illetve Fetter Erik.