Darnyi Tamás olyat tett, amelyre nagyon ritkán volt példa

Négyszeres olimpiai bajnok legenda, Darnyi Tamás finoman fogalmazva, ritkán vállal nyilvános szereplést azóta, hogy 1994-ben bejelentette visszavonulását. Hirtelen két alkalom jut az eszünkbe az elmúlt 25 évből: amikor 2013-ban beiktatták a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, és akkor muszáj volt beszélnie, illetve két éve "véletlenül" adott egy rövid interjút a Magyar Rádiónak.

És most itt a harmadik – amikor megszületett a döntés, hogy az idén Szabó József „Joe" is tagja lesz a Hírességek Csarnokának. A Magyar Úszó Szövetség felkérte Darnyi Tamást, hogy örök barátjáról beszéljen. Erre pedig nem tudott nemet mondani – és e különleges alkalmat talán úgy idézhetjük meg a legméltóbban, ha idemásoljuk mindazt, ami a beiktatáson elhangzott.

"Hadd kezdjem azzal, hogy talán két mondat is elég lenne ahhoz, hogy elmondjam Joe-ról a tökéletes laudációt. Az egyik: ő olyan ember, akit mindenki szeret, akiről soha nem lehetett rosszat mondani, hallani. A másik: az Öreg négy generáció tagjaiból faragott olimpiai bajnokot, de az összes közül csak egyetlen aranyérmet könnyezett meg – amikor Joe nyert Szöulban. Mégis, egy ilyen alkalommal illik hosszabban méltatni az ünnepeltet, akit Tamás bácsi már a kezdetektől óriásbébinek hívott, mert Joe-nak nem csupán a lelke volt a hatalmas, de a kiterjedése is, már elég fiatalon.

Emlékszem, én már Wladár Sanyival, Vermes Albánnal és még Sós Csabával úsztam, amikor először hallottunk Joe-ról, aki 12 évesen Gyertyánfy Tamásnál edzett. Aztán eljött egy pillanat, amikor már az egész Komjádi hallott róla, akkora felfordulás lett abból, hogy Joe a torna közben eltörte a kezét. Mi egymás kérdezgettük, ki ez a Szabó gyerek, aki miatt Tamás bácsi akkora patáliát csapott, aztán kiderült, hogy az Öreg már rég kiszúrta magának, igazából a titkos kedvence volt, és amiatt tört ki a botrány, hogy miért nem figyeltek rá rendesen.

Darnyi Tamás beszélt örök barátjáról Forrás: facebook.com/uszoszovetseg

Aztán 1982-től testközelből figyelhettük – már azt a nem túl erős, puha, kissé duci testet, ami ránézésre teljesen átlagos volt, viszont úgy siklott a vízen, mint senki más. Joe egyébként keményen edzett, de nem tudott olyan döglesztő lenni az edzés, hogy az elnyomja benne a mókamestert, a leginkább embert próbáló edzőtáborokban is szuper hangulatot tudott csinálni. Egyébként elképesztő volt, hogy két hétig szenvedtünk Söldenben, aztán a végén jöhetett a jutalom bevásárló-túra, és mire Joe kiért az áruházból, de legkésőbb akkor, amikor Pesten kiszállt a buszból, már ugyanannyi volt a súlya, mint az edzőtábor előtt.

Madridban, 1986-ban aztán együtt indult el a sikerkorszakunk, Joe-nak nagyon jól ment '87-ben is, akkor vegyesen is kiválóan úszott, viszont az év végére tropára ment a térde, amit meg kellett operálni. Előttem van, amikor 1988 januárjában először jött le a tornára, és akkora volt a térde, mint egy sárgadinnye. Iszonyúan fájt neki, nem tudott úszni, viszont arra a szezonra jött be az új, guruló mellúszó-technika, és mindenki úgy volt vele, azt csak Barrowman tudja, azaz simán fogja nyerni az olimpiát.

Szóval nem elég, hogy a térdével kínlódott, még a technikáját is át kellett alakítani, és még közvetlenül Szöul előtt sem nézett ki úgy, hogy ez meglehet. Aztán mégis meglett. Ebben benne volt az Öreg zsenialitása, Joe zsenialitása, és mint mondtam, Tamás bácsi el is sírta magát aztán, mert mi néhányan pontosan tudtuk: annyi, de annyi mindennek kellett összejönnie, hogy Joe ott, azon a napon olimpiai bajnok legyen – de összejött, akkor és ott minden apró rész a helyére került.

És ő ugyan már nem tudta ugyanúgy folytatni, mint addig – mégis, 40 év múlva is megmaradtunk egymás edzőpartnereinek. Jó, most már nem járunk le naponta kétszer, meg szombaton is kétszer, meg vasárnap is – annak idején még akkor is mentünk reggel kilenckor forduló-rajt edzésre, ma is előttem van, ahogy ülünk együtt a 17-es villamoson, aztán ahogy Joe siklik a fordulók után, ellenállhatatlanul.

Az az igazság, hogyha nem figyelek eléggé, még ma is simán lefordul, egyszerűen 20-30 centivel tovább tud siklani, mert ha a született tehetség dominál, akkor ő mindannyiunknál jobb a vízben.

Nemrég kezdett nálunk edzősködni, és azt kell mondjam, hogy ebben is nagyon jó lehet. Elképesztő, mennyire nem hajlandó másra koncentrálni, csakis a munkájára, azaz szerintem itt is óriásit fog alakítani – szóval lehet, hogy pár év múlva majd edzőként is be kell iktatni a halhatatlanok közé, még egyszer. Köszönöm, hogy ezt elmondhattam – Joe, neked pedig szívből gratulálok, megint jó helyre kerültél."